Borisz Paszternak emlékezete

Közzétette:

 

 

125 évvel ezelőtt megszületett Boris Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító.

 

pasternakBorisz Leonyidovics Paszternak (Борис Леонидович Пастернак) (Moszkva, 1890. február 10. – Peregyelkino, 1960. május 30.) Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító, író.

 

Borisz Paszternak 1946 és 1956 között írta Zsivago doktor című regényét. 1957-ben kiadta az olasz Feltrinelli kiadó, 1958-ban Paszernak Nobel-díjat kapott érte, de nem vehette át. A Szovjetunióban 1988 januárjában kezdte közölni a Novij Mir című irodalmi folyóirat, az a lap, amely 1957-ben visszautasította.

„Most, hogy állandósul körülöttem a botrány és félreértés… a legostobább módon akarom jóvátenni, illetve tódítani… belekezdtem egy nagy regénybe… ez az első igazi munkám (ez persze teljesen szubjektív és annak is a csak pillanatnyi megjegyzés, hiszen nagyszerű életműve, sok-sok vers és kitűnő hosszabb–rövidebb prózai írások sokasága – mondhatni, már mögötte állt). Szeretném megrajzolni Oroszország utóbbi negyvenöt évének történetét, de úgy, hogy nehéz, szomorú és – eszményképeim, Dosztojevszkij és Dickens példájára – apróra kidolgozott tárgyaim minden ízében kifejezze, amit a művészetről, az Evangéliumról, arról, hogy hogyan illeszkedik az ember élete a történelembe és sok egyébről gondolok” – írta 1946-ban egy magánlevélben.

Több is, más is sikerült Paszternaknak.

Külsőségeiben a múlt századi nagyepikához hasonlító lassú járású, nehézsúlyú úthenger-regényt írt, amely mindent elér a maga kijelölte nagy időpályán, 1903-tól a második világháború végéig: ország-világrengető történelmi eseményeket, háborúkat, forradalmakat remek városi és vidéki tájképekkel, portrékkal, s közben az orosz gondolkodás eseményeit is, sorsokat, szerelmeket, családok történetét, mérhetetlen szenvedéseket és a lélek független örömeit. Mindezt egy jelképesnek mondható, jót-rosszat kemény kontúrokkal elválasztani tudó hős, Zsivago doktor gondolkodásának és magatartásának tükrében. Az ő szelíd és konok egyéniségének a sugárzásában van a regény egyik szenzációja: a másságában. Mert hát ez a regény a közhiedelemmel ellentétben nem újsághír értékű szenzációkkal szolgál. Mélyebb politikáról és bonyolultabb szenzációról van szó.

Pór Judit: Doktor Zsivágó – Jurij Zsivago versei

 

HAMLET

Elült a zaj. A színpadra lépek.
Az ajtónak dőlve hallgatom,
miképp jelzik visszhangtöredékek,
hogy mit mível az én századom.

Szívemet az éjjel célba vette,
ezer látcső némán rám mutat.
Távoztasd el tőlem, ha lehetne,
atyám, a keserű poharat.

Megbékéltem ezzel a szereppel,
szeretem makacs játékodat.
De ezúttal mégiscsak eressz el,
mert most más darabot játszanak.

De nem változhat a végkifejlet,
a cselekmény rendje megszabott.
Minden farizeusságba dermed.
Végig kell élnem. Magam vagyok.

 

NAGYHÉTEN

Körös-körül még vaksötét.
Korán van a világban,
még tele csillaggal az ég,
s mindegyik nappal-fényben ég,
a föld a Húsvét ünnepét,
hallgatva halk zsoltárzenét,
most átaludni vágyna.

Körös-körül még vaksötét:
a földön oly korán van,
hogy még a tér két szegletét
egy öröklét választja szét,
s egy ezredév se lesz elég,
hogy a hajnalt kivárja.

A földnek nincs ruhája még,
amiben éjjelente
kísérni hívek énekét:
harangozni lehetne.

Nagycsütörtöktől Szombatig
a víz szaggatja-marja
csuszamló-omló partjait
nagy forgókat kavarva.

Az erdőn sincsen még ruha,
Krisztus Kálváriáját
mint imádkozók sorfala
állják végig a szálfák.

A városban, mind egy helyen,
mintha gyűlésre várva,
pucér fák néznek nesztelen
a templom kapujába.

Szemükben dermedt rémület.
Oly érthető. A kertek
átlépik kerítésüket,
megreng belé a földi rend:
most egy Istent temetnek.

Látják a szentélyben a fényt,
gyászkendő; gyertyák sora ég,
sok könnyes arc dereng fel,
és most a körmenet kilép
a halotti lepellel,
félre kell húzódnia két
nyírfának, mert a hely kell.

A körmenet már visszaér
az udvart körbejárva,
a templom pitvarába tér,
tavaszi szót sodor, a szél,
a füst, az áldozókenyér
szagát viszi magával.

A március havat hajít
a csonkák közé, mintha itt
a tornácon, kihozva mind,
a kegyszertartó kincseit
egy ember osztogatná.

És szól az ének hajnalig,
a könny is elfogyott már,
az üres telekre pedig
most halkabban szüremkedik
az „Apostol”, a zsoltár.

És elhallgatnak mindenek
a jóhír hallatára,
hogy az idő már nyílni kezd,
s a feltámadás, úgy lehet,
megbír majd a halállal.

FEHÉR ÉJSZAKA

Az a Pétervári-negyedbeli
nagy ház, akárha ma látnám!
Az a kurszki leányka, a pusztai
kisasszony, a régi diáklány!

Szép vagy, hizelegnek is itt neked.
Toronyablakodon, könyökölve,
bámuljuk, az éjszaka hogy remeg,
hogy ömöl le fehéren a földre.

Gázláng-pillénket a virradat
első remegése eléri.
Hallgasd a mesémet: a halk szavak
aluvó terek édes igéi.

Bennünket is elfog a rejtelem
tudása, a furcsa sugallat,
mint Pétervárt, mely a végtelen
Néván tul a semmibe hallgat.

Hol messze sötétlik a szép liget,
ölén a fehér tavaszéjnek
felszáll, gyönyörittasan édeleg
trillája a fülemülének.

A picinyke madár eszelős dala
gyöngyözve fut át a vidéken.
Lelkes, rebegő örömet ver
a bűvöletbe merült sürüségben.

Mezítláb surran az éjszaka
a sövények léckapujára,
beszéd, kilesett szó lábnyoma
húzódik a házból utána.

A beszédre fülelve a rács mögött
a kertben mára virágba,
csupa újba, fehérbe öltözött
a cseresznyefa, almafa ága.

Fehérek a fák, fakisértetek,
tülekedve az útra kiállnak,paszternak_covers
a világos éjnek intenek,
titkok bucsuzo tanujának.

 

Forrás: Borisz Paszternak – Zsivago doktor (Fülszöveg)

Versek: (590-616-oldal) Európa Könyvkiadó Budapest, 1988 ISBN 963 07 4635 2

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s