Anyák napja

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának, az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére is. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték. Ha egy nagyot lépünk az időben Angliában, az 1600-as években az ünnep keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az ún. anyák süteményét. Az Egyesült Államokban 1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította. Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját. A történelmi áttekintő után két fontos dologra szeretném a kedves olvasók fi gyelmét irányítani: Az elsőt így fogalmazhatnánk meg: Isten anyai tulajdonságai. Életünk legfontosabb kérdései közé tartozik az, hogy kicsoda Isten. Mivel Jézus Atyának hívta őt, ezért szinte mindannyian férfi ként képzeljük el. Szinte látjuk őt a trónján, amelyen a felhők felett ül, bár nagyon jól tudjuk, hogy Isten nem ábrázolható. Ismerős a Bibliából és egyházunk tanításából, hogy Isten teremtő, mindenható, szent és nem tűri a bűnt, de megbocsátja vétkeinket Fia, Jézus Krisztus érdeméért. Ám keveset vagy egyáltalán nem gondolunk arra, hogy Isten nem férfi és nem nő, hanem benne teljes egységben vannak az atyai és az anyai tulajdonságok. Amennyire férfi as és határozott, annyira nőies és gyengéd is. Amennyire mennyei Atyánk, annyira mennyei Anyánk is. Ha a szülők, különösen az édesanyák gyermekeiket arra akarják tanítani, hogy Isten milyen, akkor személyes példaadásunkkal ezt a szerető, mennyei szülőt kell képviselniük az ő számukra. Hiszen Isten valóságos anya és valóságos apa egyszerre. Mind a kettő nagyon jól megfér benne, amit természetesen nekünk elég nehéz felfogni és megérteni, hiszen véges emberi értelemmel rendelkezünk. A Bibliában bőven van példa arra, amikor mint anyáról beszél a Szentírás Istenről. Csak Izaiás könyvét vegyük. Ezt olvashatjuk egyik helyen: Így panaszkodott Sion: „Elhagyott az Úr! Megfeledkezett rólam!” De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad. (Iz 49,14–15) Vagy egy másik helyen ez áll: „Ahogyan az anya vigasztalja fi át, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálem ben kaptok vigasztalást! – mondja Isten.” (Iz 66,13) Isten pontosan olyan teremtő atyánk, mind amilyen gondviselő anyánk. Benne nagyon jól megfér az atyaság és az anyaság, hiszen ő nemek feletti. A második, amit a kedves olvasókkal meg szeretnék osztani, hogy a szülőknek, de különösen az édesanyáknak vallásos területen gyermekeikkel kapcsolatban két fontos dolgot kell szem előtt tartani: Az első: amíg a gyermekük kicsik, nem mulaszthatják el azt, hogy beszéljenek neki Istenről. A szülő, az édesanya az első hitoktató. Ő ülteti el az Istenről alkotott kép első magvait a gyermek lelkébe, és ha ez nem helyes, akkor később nagyon nehéz azt kijavítani. Ha egy édesanya csak arról beszél: legyél jó, mert ha nem, Isten megbüntet!, vagy amit én is nagyon sok helyt hallottam: a pap bácsi kivágja a nyelvedet, ha csúnyát mondasz! – az ilyen gyermeknek egy félelmetes Isten-képe lesz, egy olyan Istené, aki mindig mindent megtorol, megbüntet. Egy így felnevelkedett gyermeknek később nagyon nehéz azt elmondani, hogy Isten szereti is őt. Ezért lényeges, hogy a szülőknek helyes Isten-képük legyen. A második: a kamasz, felnőtt gyermeknek már nem Istenről kell beszélni, hanem Istennek kell a gyermekről, vagyis a szülők feladata ebben a korban már csak az imádság és a hiteles példaadás. Lehet akármilyen a gyermek, járhat helyes úton vagy nem, élhet a szülők elképzelése szerint vagy nem, ilyenkor a leghasznosabb az értük való imádság. Lehet, hogy nem azonnal ható, de idővel mindig meghozza a gyümölcsét. Ott van például szent Mónika és Szent Ágoston története. Mónika, az édesanya több évtizedig imádkozott fi áért, amíg az a züllött életformával szakított. De nem Istenről beszélt a fiának, hanem Istennek az ő fi áról. Az anyák napja üzenetét így foglalhatnám össze röviden: Isten a nemek felett áll: ő egyszerre Teremtő atyánk és gondviselő anyánk. Ha a szülők helyesen akarnak eljárni gyermekeik vallásos nevelésében, akkor először tisztában kell legyenek, hogy ki is az Isten, mert csak így tudnak a kisgyermeknek beszélni Istenről, és így tudnak helyesen imádkozni nagygyermekeikért Istenhez.