Közzétette:
A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami utal a locsolás egykori módjára, tudniillik gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet. A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt.
Helyileg kialakított hagyományos formái voltak a húsvéti locsolásnak. Például az Ipoly vidékén már előző este jártak a legények, ez volt az ún. tojáshajtás. Lányos házanként 8–10 tojást szedtek össze. Előre megbeszélt háznál szalonnát kaptak, ott a tojásrántottát elkészítették és megették. A héjat annak a lánynak a háza elé szórták, akire valamilyen oknál fogva haragudtak. Ezután indultak el locsolni. Külön jártak locsolni a még legényszámba nem vett fiúk a keresztanyjukhoz és a rokon lányokhoz (Manga 1968a: 149). Galgamácsán az öntözés után volt a maskurázó tojásszedés. A gyűjtött tojást a legények eladták, a húsvéti táncmulatság költségeire használták fel.
Erdélyben zászlós felvonulást rendeztek. A házigazdával folytatott vőfélyversszerű párbeszédeket jegyeztek fel a hatvanas években is (Molnár I. 1962).
Országszerte azonban nem a köszöntő volt a szokás lényege, hanem az öntözködés. Néhány rítusszöveget is találunk a közismert, újabb keletű locsolóversek mellett, mint például az alábbi Békés megyei jókívánságmondás: „Egészségére váljon, haja nagyra nőjön!” Versbe foglalt változata esőindító gyermekmondókára emlékeztet:
Szépen kérem az anyját,
Adja elő a lányát,
Hadd locsolom a haját,
Hadd nőjön nagyra,
Mint a csikó farka,
Még annál is nagyobbra,
Mint a Duna hossza!
Szabad-e locsolni?
(Orosháza, Békés m.; Ortutay–Katona 1975: II. 125)
A háromszéki köszöntővers tréfás fenyegetés:
Ajtó megett állok
Piros tojást várok,
Ha nem adtok lányok
Mind a kútba hánylak.
(Konsza 1957: 449)
Tápiószentmártonban a napot öntöző hétfőnek nevezik. Csak a két világháború között vált fokozatosan általánossá a szagos vízzel történő locsolás. Tápióságon, Tápiószentmártonban az alábbi locsolóverset is mondják:
Én kis kertész legény vagyok,
rózsavízzel locsolkodok,
szépen kérem az anyját,
de még jobban a lányát,
hagy locsoljam meg a göndör haját.
(Barna 1985b: 786)
Turán is vödör vízzel öntözte a legény a szeretőjét, majd a lány átöltözött, és szagos vízzel is meglocsolta. Az 1940-es évek óta „szelídült” meg a szokás, és a legények a szokványos locsolóverssel állítanak be a lányokhoz:
Zöld erdőben jártam,
Piros rózsát láttam,
Meg szabad öntözni?
(Schram 1972: 71)
Lányos házhoz mentek locsolni, de a fiatal menyecskéket is meglocsolták. Sonkával, kocsonyával, kaláccsal, borral kínálták őket.
A hajdúhadházi református húsvétköszöntők egész sorát jegyezték le, 32 változatot. Ezek a népies, fél népi alkotások részint az ünnepre emlékeztetnek, részint a locsolkodást emlegetik, és a jutalomként adott piros vagy hímes tojásra emlékeztetik a háziakat.
Adjon a jó isten,
Boldog ünnepeket!
Mindenféle jókkal
Lásson el titeket.
Az öreg nagyapám
Ily köszöntőt hagyott,
Örvendjetek vígan,
Jézus feltámadott.
Öröm ez tinéktek,
Énnekem és másnak,
{7-161.} De én is örülök
A hímes tojásnak.
Adjanak hát nékem,
Néhány piros tojást,
Hogy jó kedvvel menjek
Az utamra tovább.
(Enyedi 1988: 38)
Húsvét másodnapján
Mi jutott eszembe,
Üveg rózsavizet
Vettem a kezembe.
Elindultam vele
Piros tojást szedni.
Adjatok hát lányok,
Ha nem sajnáljátok,
Nagyon megbánjátok,
Licskes, lucskos lesz
az ünneplő ruhátok.
(Enyedi 1988: 41)
Az andrásfalviak nem locsolkodtak. Csak az első világháború után kezdett divatba jönni ez a szokás, de nem vált általánossá, s csak az utcán locsolkodtak. „Ha az utcán ment egy leján, a legények háturról odaoroszkodtak, s egy kandér, vaj cseber vizet a nyakába lottyantottak” (Sebestyén Á. 1972: 146). A református gyerekek jártak köszöntőt mondani a házakhoz korán reggel:
Én kis morzsa,
Gyenge rózsa,
Gyenge dejákocska,
Én most jöttem hírmondani,
Krisztus kirájt hirdetni.
Váccsák meg lejánnyikot
Egy szép piros tojásval,
Mind Krisztus urunk megvátotta
Széjes e világot vérivel.
(Sebestyén Á. 1972: 146)
A locsolással egyenértékű vesszőzés volt néhol szokásban húsvétkor. Az Észak-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban ma is élő népszokás. 4–6–8 vagy 9 fűzfavesszőszálból készült, sibának nevezett korbáccsal vesszőznek. Magyarul és szlovákul is mondják a rigmust Tordason:
Keléses ne légy
Bolhásos ne légy
Esztendőre még frissebb légy!
(Lukács 1981a: 379)
Forrás: Magyar Vagyok
Lighthouse 