Közzétette: Örömmel köszöntöm Önt, ki azzal, hogy megnyitotta ezt az oldalt, betekintést nyerhet a bukovinai székelyek sokszínű és csodálatos mesevilágába.
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony. Azoknak volt egy leányocskájuk, s még volt kecskéjük is. A leányocska mindennap kihajtotta a kecskét a falu végére, a legelőre, s este hazahajtotta.
Egyszer az ember megkérdezte a kecskétől:
– Kecském, ettél-e ma?
A kecske elkezdett mekegni, hogy ő nem is evett, nem is ivott. Az ember eléfogta a leánykát, s jól megverte.
– Hol voltál te egész nap, hogy nem etetted meg azt a kecskét?
– De én etettem – sírt a leányka -, a kecske hazudik.
Azt mondja az ember másnap a feleségének:
– Hallod-e, te asszony, holnap te hajtod ki a kecskét legelni! Az asszony ki is hajtotta reggel, s este hajtja haza. Kérdi az ember:
– Na, kecském, ettél-e, ittál-e?
– Mek-mek-mek-mek-mek-mek! Nem is ettem, és nem is ittam, egész nap étlen-szomjan voltam.
Az ember eléfogta a feleségét, s jól megverte.
– Na – azt mondja -, holnap majd kihajtom én. – Kihajtotta a kecskét. Egész nap legeltette, a patakra is lehajtotta, s mikor este hazaviszi, a kecske mégis azt mondja, hogy egész nap nem evett, s nem ivott.
Megharagudott a szegény ember, megragadta a kecskét, reáhúzta egy nagy padra, reákötözte, s elé a kést. Elkezdte nyúzni. Mikor félig megnyúzta, hogy, hogy nem, a kecske megszabadult, s futás, elfutott az erdőbe, mintha ott sem lett volna. Ott bebújt egy rókalikba.
Jön a róka, be akar bújni a likjába, de hát nem tud, mert valaki kuksol odabent.
– Ki van az én likamban? Kiszól a kecske:
– Én vagyok, a félig nyúzott bakkecske! Dü-bü, dü-bü lábammal, döfi-döfi szarvammal, be ne jöjj, ha az életed kedves!
A róka nem mert bemenni. Szaladt tovább. Találkozik a farkassal. Azt kérdi tőle a farkas:
– Róka koma, miért vagy olyan szomorú?
– Hát hogyne lennék szomorú, mikor az én likamba bebújt valaki!
– Hagyd el – vigasztalja a farkas -, majd én kizavarom!
Odamegy, s bekiabál a rókalyukba:
– Ki van odabent?
– Én vagyok, a félig nyúzott bakkecske! – szólt ki a kecske. – Dü-bü, dü-bü lábammal, döfi-döfi szarvammal, be ne jöjj, ha az életed kedves! – No, a farkas se mert bemenni.
Megindultak ketten, menegettek. Összetalálkoztak a medvével. Azt kérdi a medve:
– Brumm-brumm, miért lógat játok az orrotokat?
– Hát hogyne lógatnánk, mikor a rókának a likába bebújt valaki.
– Hagyjátok el, majd én kizavarom! – hősködött a medve, s azzal odaballagott a lyukhoz. – Brumm-brumm, ki van itt a róka likában?
– Én vagyok, a félig nyúzott bakkecske! Dü-bü, dü-bü lábammal, döfi-döfi szarvammal, be ne jöjj, ha az életed kedves!
Bizony, a medvének is inába szállt a bátorsága.
Mennek tovább. Hát ahogy mennek, találkoznak a sündisznóval. Azt mondja a sündisznócska:
– Hát, jóbarátok, mi a baj, hogy olyan szomorúak vagytok?
– Hát hogyne lennénk szomorúak, mikor a róka likjába bebújt valaki!
– Én majd kizavarom! – ajánlotta a sündisznócska. Odamegy a rókalikhoz.
– Ki van odabenn?
– Én vagyok, a félig nyúzott bakkecske! – szólt ki a kecske.
– Dü-bü, dü-bü lábammal, döfi-döfi szarvammal, be ne jöjj, ha az életed kedves!
De a sündisznó bement, s a tüskéivel jól összeszurkálta a bakkecskét. A végén kiugrott a kecske a róka likából. De a lik szájánál ott állott a róka, a farkas s a medve, elkapták a kecskét, s abban a szent helyben széttépték. Na, a róka újra be tudott menni a likjába. Megköszönte a sündisznócskának a segítséget, s még ma is él, ha meg nem halt.
Úgy láttam, mint most.
Forrás: (A fenti mesét Sebestyén Ádám: Bukovinai székely népmesék című gyűjtéséből átdolgozta Kovács Ágnes.
A mese megjelent Kovács Ágnes: Eltáncolt papucsok című könyvében.)
Lighthouse 