Dr. Sarkadi Nagy Pál: A szeretet himnusza (Első rész)

Közzétette:


I. A SZERETET SZOLGÁL

dr_sarkadi_01“Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból” (1 Kor 13, 1-3)

1. Istentisztelet szeretet nélkül

A nyelveken szólás a korinthusi gyülekezetnek igen sokra értékelt kegyelmi ajándéka volt, mint Isten imádásának a legfeltűnőbb formája. Istentiszteleten gyakorolták. És aki nyelveken szólt, meg volt győződve arról, hogy nem embereknek szól, hanem Istennek beszél kibeszélhetetlen titkos dolgokat (l.Kor.14,3).
Ezzel az adománnyal egyébként maga Pál is rendelkezett: “Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni” (l.Kor.14,18). De Pál ennél még többet is elért, hiszen ezt mondja magáról: “Hallottam kimondhatatlan beszédeket” (2Kor 12,4), olyan beszédeket, melyekét csak a mennyeiek értenek. Így, ha valaki, Pál véleményt mondhatott a nyelveken szólás értékéről.
Ezt a kegyelmi ajándékot azonban az öncélúság jellemezte. Az ember csak önmagáért gyakorolta, vele magát építette. És Pál elképzeli azt, hogy valaki az emberi beszédnek a legmagasabb fokára eljutva úgy beszélne, mint az angyalok a mennyben. De ha azt, amit beszél, nem a szeretet által mondaná, hanem beszédében csak magára gondolna, csak a maga hívő önzését, a maga nagyságát, dicsőségét keresné benne, értéktelen lenne. Olyanná lenne, mint a megütött ércdarab hangja, vagy a megpendített cimbalom. Mások számára nem lenne értelme és gyümölcse. A nyelveken szólás vallásos gyakorlatából kimaradt a másik ember. Aki gyakorolta, kegyességének központjába önmagát tette, és nem gondolt a gyülekezet építésére (l.Kor.12,12).
Ma a gyülekezetek istentiszteletének a gyakorlatában nincs benne a nyelveken szólás. De Pálnak a róla szóló tanítása számunkra egy alapigazságot fejez ki: az istentisztelet a másik ember szeretete nélkül értéktelen. Ezért figyelmezteti Jézus azt, aki adományát az oltárra vitte és megemlékezett arról, hogy viszonya az ő atyjafiával rendezetlen, hogy menyen el előbb és béküljön meg az ő atyjafiával (Mt.5,23-24).
Van olyan önző vallásosság, mely az Istent csak a maga számára igényli. Egész lélekkel keresi az Istent, de csak azért, hogy a saját üdvösségét megtalálja, külső és belső szükségeire segítséget kapjon. Ez a vallásos ember önzése, mely Krisztus evangéliumát hatástalanná teszi. Az Istennel való kapcsolatunkból nem lehet kihagyni a másik embert, a testvért. Az evangélium tanítása szerint: Nincs Atyánk testvér nélkül. Mert Isten a legnyomatékosabban éppen a vallásos embernek mondja: Urad és Istened vagyok, de úgy, mint a te testvérednek Ura és Istene. Istent nem igényelhetem csak a magam számára. Ezt tették a farizeusok: “Jaj néktek farizeusok, mert tizedet adtok a köményből, és ami nehezebb, az irgalmasságot elhagyjátok” (Mt.23,23). Az igazi kegyesség a két nagy parancsolatban áll előttünk, az Isten szeretete az ember szeretetétől elválaszthatatlan. Erre utal a próféta: “Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja, hogy pitvaraimat tapossátok. Pártoljátok az özvegyek és árvák ügyeit” (Ézs.1,12.17).
Sok bibliaolvasó ember nem tudja, hogy Jézus az utolsó vacsora alkalmával megmosta a tanítványok lábát.
Evés közben, Jézus tanítványai körében rabszolgamunkát végez. Alacsonyabbrendű munkát, mint a zsidó rabbik tanítványai, akik megmosták a mester lábát, de a mester nem mosta meg az övékét.
A tanítványok Ura és Mestere a lábmosás szolgai munkájával egy eddig érvényes rendet állít a fejetetejére.
“Ha lábaitokat megmosom, ti is kötelesek vagytok egymás lábait megmosni. Mert példát adtam nektek, hogy amiképpen én cselekedtem tiveletek, ti is aképpen cselekedjetek” (Jn.13,14-15).
Az úrvacsorában Jézus két parancsolata a legszorosabban összetartozik: “vegyétek, egyétek” és “amiképpen én cselekedtem veletek, ti is aképpen cselekedjetek.” A szereztetési igékben Jézus a tanítványoknak kenyeret és bort ad, hogy azt egyék, illetve igyák. A lábmosásban példát ad azzal a megbízással, hogy egymással ugyanazt cselekedjék, amit Jézus velük cselekedett.
Milyen kapcsolatban van a lábmosás az úrvacsora szereztetésével? Így felelhetnénk: Jézusnak a kenyérhez és a borhoz fűződő szava és a lábmosásban véghezvitt tette elválaszthatatlanul összetartoznak. A lábmosás, mint “kiegészítés” nem az úrvacsora mellett van, hanem annak szerves része. Így nemcsak Jézus szenvedése és halála, hanem szolgáló élete is beletartozik az úrvacsorai tanításba. A tanítvány a szolgáló szeretetben lesz Urához hasonló (Fil.3,10; 3,21; Róm.8,29).
Így a szeretet nemcsak az istentisztelettől, hanem az úrvacsorától is elválaszthatatlan. Az úrvacsorázó gyülekezet nem lehet csupán elfogadója Krisztus áldozatának, hanem azt tovább kell adnia kölcsönös szeretetben a gyülekezet minden tagjának. A lábmosás az úrvacsorát értelmező igehirdetés.
Kérdezhetnénk: vajon az 1Kor. 13 összefügg az úrvacsora szereztetési igéjével (lKor.11, 21-34)?
Mi történt Korinthusban? A szeretet nemcsak a nyelveken szólástól szakadt el, hanem az úrvacsorázó gyülekezettől is. A Krisztussal való közösség elszakadt a testvérekkel való szeretetközösségtől:
“Ki-ki a saját vacsoráját veszi elő és az egyik éhezik, a másik pedig megrészegedik” (lKor.11,21). A gazdagok megszégyenítették a szegényeket: “Vagy megvetitek az Isten gyülekezetét és megszégyenítitek azokat, akiknek nincsen? Mit mondjak erre? Dicsérjelek ezért titeket? Nem dicsérlek!” (lKor.11,22).
A korinthusi gyülekezet úrvacsorázó közössége tehát az egymás iránt szeretetlen testvérek közössége lett és elfelejtette Krisztusnak az utolsó vacsorán a lábmosásban adott tanítását.
Az előbb elmondottakból következik Pál annyiszor félreértett kijelentésének helyes megértése: “Aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza a poharat, vétkezik az Úr teste és vére ellen” (lKor.11,27).
Ki eszik és iszik méltatlanul? Az, aki az Úr szeretetét elfogadta, de nem adta tovább a másik testvérnek. Akinek az Úr elengedte a nagyobb adósságot, annak el kell engednie a testvér kisebb tartozását. Aki a szeretetet elfogadja, annak a szeretetet kell szolgálnia.

______________________________

Megjegyzés: Keleten a homokos, sivatagos vidéken nyitott saruban jártak az emberek. Ezért amikor haza – vagy vendégségbe – érkeztek, nem csak kezüket, hanem poros lábukat is megmosták. Ez hozzá tartozott az etiketthez.
Ezt a munkát legtöbbször a szolgák végezték. Ők mosták meg uraik – vagy a vendégségbe érkező vendég – lábait. Ezért mondja Sarkadi Nagy Pál, hogy Krisztus – amikor a kereszthalála előtti utolsó vacsora előtt megmosta tanítványa lábait, “szolgai munkát” végzett, ugyanis ez a munka a korabeli szokásjog szerint a szolgák feladata volt. Csakhogy ezt Krisztus önként és szeretetből tette tanítványiért, hogy ezáltal is példát mutasson, az egoista világfelfogással szemben, az egyetlen emberhez méltó, értelmes életszemlélet gyakorlatára, – a szeretetre.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s