1304 Július 20. (705 éve történt)
Megszületett Francesco Petrarca, olasz költő, Dante barátja.
Itáliai költő, esszéíró, filológus.
A világköltészet egyik legnagyobb alakja. A humanizmus kezdeményezője. Rómában költővé koszorúzzák latin nyelvű eposza (Afrika, 1341) megjelenése után. A petrarcai életmű halhatatlan része az 1342-47 között írt, szonettekből, canzonékből, balladákból, madrigálokból álló Canzoniere (’Daloskönyv’). A Laurához írt versek között szétszórva láthatjuk politikai költeményeit, aminek ostorozó hangja leginkább az Avignoni szonettekben érezhető. Politikai lírájának csúcsa, az Itáliám… kezdetű canzonéja. A Daloskönyv főként lelki önéletrajz, az elvont szerelmet ő földivé alakította, a soha nem érintett nőt a poézis tárgyává tette.
Francesco Petrarca (1304-1374)
Daloskönyv (1350)
Canzoniere (1350)
Magamban, lassan, gondolkodva járom
az elhagyott, a puszta, néma tájat,
s szemem vigyáz, hogy arra most ne járjak,
hol a homokban emberé a lábnyom.
(1-4. sor)
(Ford.: Szabolcsi Éva)
Solo e pensoso i piu deserti campi
vo mesurando a passi tardi e lenti,
e gli occhi porto per fuggire intenti
ove vestigio uman la rena stampi.
(1-4. sor)
CXXVIII. Itáliám, kár rádolvasni, gyarló
CXXVIII. Italia mia
Avagy nem itt tanultam volna járni?
Nem itt volt tán a fészkem is? Vajon
másutt tápláltak volna drága tejjel?
Hazám nem ez tán, melyben én vakon
megbízom, édes anyaföld, ki várni,
rám várni őrzöd szülém porát(…)
(6. vsz.)
(Ford.: Rónai Mihály András)
Non e questo ‘l terren ch’i’ toccai pria?
non e questo il mio nido
ove nudrito fui si dolcemente?
non e questa la patria in ch’io mi fido,
madre benigna e pia,
che copre l’un e l’altro mio parente?
(6. vsz.)
CCIX. Az édes dombokon én ott maradtam
CCIX. I dolci colli
Az édes dombokon én ott maradtam,
nem hagytam el testi távozásban,
előttem lengnek; s egyre nyomja vállam
a drága súly, amely Ámor miatt van.
Csodálkozom magamon önmagamban,
hogy nem dobtam el a távolodásban
szép jármomat, bár levetni kívántam,
tart, mennél óbban, annál szorosabban.
És mint a szarvas, nyíltól sebesülten,
a mérgezett vesszővel az oldalában
fut, s jobban szenved, ha fut hevesebben,
én is balról nyílvesszővel találtan
emésztődöm – habár részben gyönyörben -,
kíntól hullok, s lankadok a futásban.
(Ford.: Weöres Sándor)
I dolci colli ov’io lasciai me stesso,
partendo, onde partir gia mai non posso,
mi vanno innanzi; et emmi ogni or a dosso
quel caro peso, ch’Amor m’ha commesso.
Meco di me mi meraviglio spesso,
ch’i’ pur vo sempre, e non son ancor mosso
dal bel giogo piu volte indarno scosso,
ma com’ piu me n’allungo, e piu m’appresso.
E qual cervo ferito di saetta,
col ferro avelenato dentr’al fianco,
fugge, e piu duolsi quanto piu s’affretta,
tal io, con quello stral dal lato manco,
che mi consuma, e parte mi diletta,
di duol mi struggo, e di fuggir mi stanco.
Very great post. I just stumbled upon your weblog and wanted to mention that I have truly enjoyed browsing your blog posts.
In any case I will be subscribing on your feed and I am
hoping you write once more very soon!
thank you very much