“S mi nem akkor leszünk hű követői Kálvinnak és Luthernek, ha abban követjük őket, ami gyarló, ami mulandó, amiben a kor 
gróf Tisza István, 1909
“…a kálvinizmus nemcsak történelem, nemcsak rendszer, hanem élő és formáló gondolat, ma is érvényes mód a világ és az élet megítélésére, tehát: világmagyarázás és világalakítás. A kálvinizmus az a vallásos világnézet, amely az élő Isten szuverénitását hirdeti. Ebből az következik, hogy minden ismeretnek végső forrása a kijelentés. A kijelentés nemcsak az egész teremtett mindenség, amely az Ige által jött létre, s amely az Igét sugároztatja át, hanem a Szentírás, amelyben az Ige irodalmi testet öltött…”
Ravasz László püspök, 1934
“S megered tolla lázas éjszakákon,
és növekedve ír és írva nő.
Amit leír, a századokba csendül,
sors lesz belőle, szellem és erő.
Acélos új rend, győzelmes tanítás,
világformáló s mégis ősi szó.
S teremtve hull a szomjazó szivekbe:
Igaz tudomány. Institutio.”
Áprily Lajos Kálvin, 1535 című verse, 1935
“A magyar nemzet lelkének megnyilatkozását kerestem s találtam meg a magyar kálvinizmusban. Számomra a magyar kálvinistaság azt jelentette: talpig ember lenni.”
Móricz Zsigmond vallomása, 1928
“A kolozsvári Farkas utcai református kollégium tanárai tanítottak meg, hogy minden magyar ember apja minden magyar gyermeknek, minden fiatal magyarnak. Hogy sohasem mondhatjuk azt: vagyok, hanem csak azt: vagyunk. A közös rögből fakadt, közös Istennel, közös kenyérrel, közös végzettel átszőtt magyarság egyetlen fájdalmas élet, nap felé vívódó test. Ahol minden tagnak csak az összes többi tag életében van értelme.”
Szabó Dezső: Mit adott nekem a magyar kálvinizmus?
“Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs – Kálvin?
Nem hiszem.”
Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című verse, 1946
Forrás: Magyar Hírlap online

Egy hozzászólás