Gellért Oszkár: Nagyböjtben
Éjfél vala, hogy elfogák. Szorítsátok most A kezeteket a szívetekre Hangtalanúl, anyák. Hat óra tájt Pilátus elé vivék.
Séta a kultúra ösvényein
Éjfél vala, hogy elfogák. Szorítsátok most A kezeteket a szívetekre Hangtalanúl, anyák. Hat óra tájt Pilátus elé vivék.
Aquinoi Szent Tamás (Roccasecca, 1225 körül – Fossanuova, 1274. március 7.) a montecassinói bencés kolostorban nevelkedett. 1244-ben a
XLII. ZSOLTÁR T. B. Külömb-külömb panaszi Dávidnak. 1 Mint az szép híves patakra Az szarvas kivánkozik, Lelkem úgy
Oszlopszentek A korai idők szíriai szerzeteseinek körében terjedt el az aszkézisnek az a szinte hihetetlen formája, hogy a
A képen két tökéletes emberi test látható, még a bűnbeesésük pillanata előtt vagyunk, melyben testük és lelkük is
A canterbury érseket 1173-ban III. Sándor pápa avatta szentté Thomas Becket 1154-ben, harminchat esztendős korában lett II. Henrik király nagyon
„Gaudete” vasárnapja van, az öröm napja. Ez adja meg az advent igazi jellegzetességét. Az öröm időszaka más, mint a
Az Adventben nincs hiba. Sóvárogva várjuk a valódit. De az Érkezőt nem ismerjük fel; s helyette dícsérjük, aki lódít. Az Antikrisztus
Mohamed Kr. u. 570 körül született. Életének eseményeit a koránból és a hagyományból ismerjük; mindkét forrás idealizálja alakját
Őszi kertben Őszi lombok zúgdogálnak. Őszi kedvem Sóhajai, furcsa felhők, Őszi égen úszdogálnak. Mondd, Uram, mit akarsz tőlem?