Elfeledett zeneszerzőnk – Seiber Mátyás
Brit zeneszerző és pedagógus – írja a lexikon. Joggal, hiszen a budapesti születésű zeneszerző 55 esztendejének mintegy felét
Séta a kultúra ösvényein
klasszikus, dzsessz
Brit zeneszerző és pedagógus – írja a lexikon. Joggal, hiszen a budapesti születésű zeneszerző 55 esztendejének mintegy felét
Táncosnő akart lenni, világhírű jazzénekes lett. A száz évvel ezelőtt született, és hetvenkilenc éves korában elhunyt előadóművész –
A Hungarikum Bizottság a hungarikumok sorába emelte a Kodály-módszert: a döntést Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelentette be Egerben
„A magyar népdal – olvassuk Kodály Zoltánnál – az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a
Zenészcsaládban született Gyulán, a Ferenc nevet keresztapjától, Wenckheim gróftól kapta. Erkel tízévesen már templomban orgonált, tizenegy évesen zongorázott
Mondonville első, elfelejtett operáját, az Isbé-t álmodta lemezre Vashegyi György karmester, az MMA levelező tagja. Mondonville ötfelvonásos operája (pastorale-héroïque) nemzetközi művészeti
A sikeres francia zeneszerző kétéves korában elveszítette apját. Anyja és nagybátyja tanította zenélni. A tehetséges ifjút 1848-ban, 12
2017. február 5-én Budapestre érkezik a “Gregorian: Final Chapter Tour 2017” A nagyszabású koncert során a hagyományos gregorián
Egy grúz herceg törvénytelen fiaként született Szentpéterváron. A kor szokásaihoz híven valamelyik szolga nevén anyakönyvezték. Borogyin új családjában
Az olasz zene rajongóinak kedvez január 21-én a Müpa, hiszen nem csak egy, de rögtön két produkció is