Az iszlám vallás étkezési előírásai
Az iszlám a legfiatalabb monoteista világvallás, amely az Arab-félszigeten keletkezett Kr. u. a VII. században. A félsziget lakói az iszlám
Séta a kultúra ösvényein
Biblia, különböző vallások
Az iszlám a legfiatalabb monoteista világvallás, amely az Arab-félszigeten keletkezett Kr. u. a VII. században. A félsziget lakói az iszlám
A TAN KEREKÉNEK ELINDÍTÁSA [MAHÁVAGGA I. 6.] [Buddha szól:] – Szerzetesek, két véglettől kell távol tartania magát annak, aki remeteségbe
A klasszikus Buddha-ábrázolás arányait pontosan meghatározzák: Az alapmérték a tala, azaz a áll csúcsa és a hajtő közötti távolság A
Áldások Köszönöm neked a boldogságot, Uram, amit nekünk ajándékoztál. Te vezettél bennünket egymáshoz. Segíts, hogy egymás mellett maradhassunk, és segíthessük
Mária, Jézus anyja, légy mindnyájunknak édesanyja, hogy mi is tisztaszívűek legyünk, miként te voltál, hogy szeressük Jézust, ahogyan te szeretted
A nagy világvallások sorában az iszlám keletkezett a legutolsóként, egy olyan korban, amelyről már meglehetősen megbízható történeti ismeretekkel rendelkezünk. A
Ordo Clericorum Ministrantium Infirmis; OSCam A közösség hivatása: betegek, szenvedők, fogyatékosok, mozgássérültek pasztorációja. A rendet Lellis-i Szent Kamill (1550-1614) alapította,
ALAKSZA AMBRUS: ÁLDÁS LEGYEN RAJTAD Áldás legyen szent tested vonalain, áldás legyen csípőd hízelkedő hiperboláján, derűs derekad sejtelmes ritmus-beszédén; áldás
A bibliai történetek közül számomra a tékozló fiú esete az egyik legkedvesebb (Lk 15,11-32), mert azt a logikával nem magyarázható
Az imádság élő víz, amellyel szomjúságát csillapítja a lélek. Az imádság lelki lélegzés. Amikor imádkozunk, a Szent Lelket lélegezzük be,