Közzétette:
Tán csak az én öregedő fejemnek
rémlik, micsoda szorongás szivárog
a napraforgók sárga magasába,
közben a fényözön tányéronként kimérve
gőzöl az út hosszában, völgyből a dombra,
jaj az ittas darázsnak, biztosan azért tombol,
csapong megátalkodva a mézes terítéken,
elveszik nemsokára exhumált deszkaszínben,
a reves szürkeségben, sóizű kórón,
bár akad némi ványadt zöld folt a levelesben,
nagy malomkőfejüket nem bírják már a szárak
mozdítani, csak állnak, úgy dőlnek meg keletnek,
elévült dicsőségben, rongyosan és sötéten.
[Digitális Irodalmi Akadémia]
Lighthouse 