Közzétette:
Nemrég egy magyar újságírónak alkalma volt hosszabban beszélni Edisonnal, a zseniális és fáradhatatlan föltalálóval. A nagy amerikai a napokban volt hatvanéves, és ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy hogyan élt eddig, hogyan osztotta be az idejét, amelyek mind olyan kérdések hogy a mai “nincs időm” világban igen aktuálisak.
Ha jól emlékszem, a mi Ignotusunk mondja, hogy ha minden ember be tudná osztani az idejét, akkor nem győzhették volna a munkát Plutarkhosz és a többiek, akik életrajzokat írtak a római és görög nemzet nagy embereiről. Nagyon igaz mondás. A tehetségek, a szép erők és képességek nagy része a másodpercek apró acélzátonyain jut tönkre. Ars longa, vita brevis! – mint tanáraink a középiskolában annyiszor eszünkbe juttatták anélkül, hogy megmagyaráztak volna valamit is e szavakból. Bizony tűrhetetlenül rövidek a napok, és hiába próbáljuk őket kinyújtani villanyfényes éjjelekkel, az elvégzendők még aránytalanul túlsúlyban maradnak. Mit csináljunk tehát mi, XX. századbeli Sziszüphoszok?
Ide reform kell. Reformáljátok meg az időt, az idegrendszert, amely gyarló szokásból minden huszonnégy órában pihenést kíván. Vagy találjatok ki valamit, hogy az embert, amint megszületik, ellássátok azokkal a kapcsokkal, amelyek az eddig épült szellemi világ téglái közé őt mindjárt beillesztik. Hogy a jövője azután valóban a jövője lehessen és ne kelljen belőle semmit a múltnak adni. A nagy kutatók egy része, akiket szerencsére nem érdekelt semmi, csak az, ami az ő sajátos munkálataik látóterébe esett, elég jól megoldották a dolgot. De hogyan? Elszűkült szakemberekké kellett válniok, akiken, akárhová mennek, megérezzük a laboratóriumszagot vagy a könyvtárak porát. A nagy Humboldt polihisztor akart lenni, és az is lett, de milyen áron: három-négy órai alvásra dresszírozta be az idegrendszerét. Edison azzal dicsekszik, hogy öt órát fordít alvásra és étkezésre, a többit munkára használja. Rettentő rekord, és nem hisszük, hogy valaki utánacsinálja. Mindenesetre pompás egészségű test lehet Edisoné, de a legegészségesebbeknek se mernénk ajánlani, hogy kövessék a tanácsát, mert Edison erősen bizonyítgatja, hogy öt óra alatt kipihenheti magát az ember. Igen: ő. A cikkíró meg is jegyezte, hogy Edison ülve olyan volt, mint valami aggastyán, de amikor fölkelt, már ruganyosak voltak a mozdulatai, csodálatos fürgén járt. Mindannyian ismerünk ilyen üde és fáradhatatlan öregembereket, ők is szerencsés kivételek, valódi ritkaságok (százezer ember közt, ha egy akad ilyen).
Szóval nem mindenki van abban a kellemes helyzetben, hogy ötórai alvással be tudja érni, bár sokan begyakorolhatják ezt nagyobb kockázat nélkül. A testet hozzászoktathatjuk a veszettség mérgéhez, a himlőhöz, hozzászoktathatjuk a kevés vagy sok táplálékhoz, kevés vagy sok italhoz, kevés vagy sok munkához, kevés vagy sok álomhoz. A budapesti élettani intézetnek egy igen nagy tehetségű, korán elhalt tanársegédje azt állította, hogy az agy, ha vérrel túl van telítve, hamarabb piheni ki magát. Hogy ezt bebizonyítsa, öt órát aludt, de úgy, hogy a fejét mélyre helyezte és a lába alá vánkost rakott. Az eredmény elég jól bizonyította az állítást.
De hát az időbeosztás nagy problémáját az álomidő reformja meg nem oldja. A legtöbb ember rengeteg időt veszt el öltözködéssel, mosdással, nyakkendőkötéssel, várakozással vagy készülődéssel. Itt vész el az értékes munkára szánható időnek horribilis nagy mennyisége.
– Nincs időnk eleget tanulni, eleget enni, eleget dolgozni, eleget pihenni! – mondjuk mindannyian, akik sokat szeretnénk tanulni is, enni is, dolgozni is és pihenni is.
Ilyenformán nincs más hátra, mint mindenkinek a maga egyéniségéhez, a testi és szellemi képességeihez képest osztani be az idejét. Ami persze mindig megalkuvást jelent, mert a test az a zsarnok, aki mindig megköveteli a magáét. Miatta kell lemondanunk majdnem naponta vagy arról, hogy sokat tanuljunk, dolgozzunk, vagy arról, hogy sokat együnk és pihenjünk.
Annyi bizonyos, hogy a lázas munka, amelyet kiváló emberek mintegy elrugaszkodva a földi élet törvényeitől végeznek, megőrli a testet. Pedig mind kevesebben vannak közöttünk olyanok, akik az életet a maga egészében epikureus nyugalommal és bölcsességgel ki tudnák élvezni, örömüket találva a jól elkészített karfiollevesben éppúgy, mint egy Mozart-operában vagy egy jó Anatole France-novellában. Az ilyen emberek kevesen vannak. De sohase is volt nagy ennek a Petronius-típusnak a képviselete.
Bele kell nyugodnunk: a világ nyárspolgárokból és szakemberekből áll.
1907
Forrás: Csáth Géza – Kritikák, tanulmányok, cikkek (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Lighthouse 