Géza Gárdonyi Hungarian writer, poet, playwright, journalist, teacher,

Juhász Gyula – Gárdonyi Géza

Közzétette:

 

 

I

Az egyetlen élő magyar író a valódiak közül, aki a saját házában, és a maga utcájában lakik, mégpedig a csöndes, jó vidéken. (A mi szegény Tömörkényünk, mire az utcáját megkapta, már elköltözött belőle, és a háza is másra maradt.) Nekem valahogy szimbolikus ez az életrajzi adat. (Az igaz, hogy valódi írónak minden dolga szimbolikus.) Gárdonyi csakugyan a saját házában, a maga utcájában lakik irodalmi tekintetben is. Ő nem utóda senkinek és őt nem is igen utánozza senki. (Adyval ez utóbbi nagyon gyakran megesett.) Nagy út volt odáig, amit Gárdonyi Géza megtett, de nem a harcos útja. Ő inkább önmagával küzdött, vergődött, de azt se nagyon mutatta kifelé, sőt bizonyos szeméremmel erősen és állandóan eltitkolta. Nem arról van szó, hogy az élettel és emberekkel ne lettek volna bajai és verekedései. (Vagy különösen a kiadókkal és a színházakkal!) De az ő emberi és írói természete alapjában és lényegében olyan, amely befelé húzódik, mint a csiga a házába és nem szereti, ha közönség nézi a mérkőzését. Pedig, mondom, nagy utat tett meg idáig. Úgy indult, mint annyi más “írogató jó ember”. Tanító is volt, meg riporter is, Szeged is egyik állomása az utóbbi pályán. Itt nemigen tűnt föl, és inkább a furcsaságaival, a bogaraival, az ezermesterkedő passzióival szerzett néhány hívet és néhány ellenséget magának, mint az írásaival. Egyáltalában: egészen különös módon jelentkezett az irodalomban: mint pikáns és jóízű anekdotázó, mint a Mumerry Róbert és Göre Gábor szerzője. Mindent mutatott, csak komolyságot és mélységet nem, minden inkább volt benne, csak a nagyvonalúság és klasszikus nyugalom hiányzott. Azután egyszerre egészen más köntösben és más arccal megjelent újra, tele erővel és szépséggel, egyszerű igazsággal és tiszta bölcsességgel. Gárdonyi Géza Az én falum szerzője lett.

II

Ha a nevét hallom vagy olvasom, méhzümmögést és tücsökcirpelést hallgat a lelkem. A neve, írói név különben, olyan gyöngéd és édesbús, mint az árvalányhaj, vagy a rozmarin. Ő jelenti egy fáradt és beteg korban az idillt, egy harcos és recsegő-ropogó világban a csöndet. Az én falum néhány novellája, a Fűzfalevél, nyárfalevél… néhány verse: ugyanazt az idilli kedvességet leheli, mint a régi görög pásztorköltemények, vagy az új francia Francis Jammes-versek. Ez az író lélekben és testben egyaránt távol van a kortól, amelyben él. Ez a távolság nem jelenti az elmaradást, ez csak annyit jelent, hogy kívül marad a harci sorompókon.

Fölülről is lehet nézni a tülekedést. És a modern dolgok nem mindig örök dolgok. Gárdonyi olvasmányai: a Biblia, a buddhista-káté, Schopenhauer és Darwin pedig örök dolgok. Igaz, ezek mind csak kovász és élesztő voltak az ő szellemének, mert hiszen a lelki kenyérnek búzája, amellyel bennünket táplál, a maga földjén terem.

III

Nem érdekes író a szó közönséges értelmében. Nem olyan érdekes, mint akár Bródy Sándor, akár Szomory Dezső, és Herczeg Ferenc is érdekesebb ilyen tekintetben. Gárdonyinál például a szerelem nem fontosabb, mint a pipázás, és a katicabogár van olyan lényeges, mint az, hogy zsák a foltját megleli, Jancsi Pannit elveszi. Tömörkény mellett ő a legkevésbé erotikus jelenség az új magyar irodalomban. Bár Gárdonyinál sokszor vallásos extázisban (az Isten rabjaitól az Annuskáig), vagy tömjénillatos miszticizmusban reagálódik le az a bizonyos “nagy érzés”. (Ezért is nevezte Ignotus Gárdonyit a leginkább katolikus poétának.) Az ő világa az egyszerű, tiszta földszagú gondolatok világa, ő az éggel és földdel állandó érintkezésben van, ő a régi pásztorember éberségével figyeli és ismeri a csillagok járását, a falusi reggel, dél és este minden apró tüneményét, a bogarak és virágok életét. Ő érzi, hogy az emberek is csak ilyen bogarai és virágai az Istennek, aki előtt nincsen nagyság és csekélység, aki ott munkál a fűben, fában, bibliában és darwini teóriában egyaránt. Gárdonyi Géza alázatos lélek, mert büszke lélek: érzi a nagy mindenség harmóniáját és a tülekedő törtetőkkel szemben a maga emberméltóságát.

IV

Azonban inkább a kicsinyekben nagy. Az idill mestere, prózában és versben. A történelem levegője valahogy megárt neki, különösen a regényben. (A távolságok hűvös pátosza, hiába, nem az övé.) Realizmusa, amely erős és gyökeres, ámde sokszor túlságosan is aprólékos, néha kicsinyes, szintén arra utalja, hogy a magában és másokban meglátott élet – bár szűkkörű, de mély húrú – írója legyen. A magyar föld és nép rajzában csak kettő versenyezhet vele: Arany és Tömörkény. Gárdonyi a kettő között áll, nem olyan egyetemes, mint Arany és nem olyan specialista sem, mint Tömörkény. Szereti és érti a parasztot, a földmíves szegénység népét, nem olyan távolságból, mint később Arany és nem olyan közelségből, mint Tömörkény, és éppen ezért és így lehetett, ilyen szerencsés distanciák következtében, hogy az igazi magyar népszínművet, egyúttal a legjobb magyar drámát, Gárdonyi írta meg. A bor egy nagy tehetség és egy szerencsés véletlen csodálatosan összhangzatos találkozása. Ez a találkozás azóta sem sikerült, sem Gárdonyinak, sem másoknak ezen a téren. Gárdonyinak a legkevésbé…

V

Egy nagy érdekessége van mégis Gárdonyi műveinek az irodalmi lélekbúvár szempontjából, éspedig a vidékiessége. Fővárosi íróink nagy része mintegy exotikumot látja a vidéki ember életét, például Bródy Sándor vagy Bíró Lajos. Gárdonyi ezzel szemben a nagyváros világát és emberét nézi idegen szemmel, szinte ellenségesen. Gárdonyi erősen erkölcsi lény, mélyen vallásos lélek és határozottan misztikus hajlandóságú. De erkölcse a régi, polgári pilléreken épült, semmi sincsen benne az új törvények megérzéséből, az új morál megsejtéséből. Magyarságában nincs semmi forradalmi, semmi petőfies vagy adys viszont ez a magyarság nem a felszín és a szólam magyarsága, hanem a régi és biztos kultúráé, őszinte és belső átélés eredménye. A turáni fajmagyarság vakbuzgói észbe vehetnék végre, hogy íme az új magyar irodalomnak két olyan elsőrendű képviselője, tiszta népi szellemben művelője, mint Gárdonyi és Tömörkény, nem vindikálják maguknak a turáni eredetet. Gárdonyi nyelve külön tanulmányt érdemel, annyira gyökeres és ízes, gyakran szándékosan magyaros eredeti, egyéni fordulatokban gazdag. De ez nem modor, mint például Szomoryé vagy Krúdyé, Gárdonyi stílusa önkénytelen kifejezése egy egészen sajátos és elkülönödő lelki alkatnak.

VI

Kosztolányi annak idején finom ösztönnel kimutatta, hogy a modern impresszionista magyar líra egyik öntudatlan úttörője éppen Gárdonyi volt, néhány gyöngyözően friss és kedvesen szeszélyes versével. A modern realista elbeszélés terén ugyanilyen érdem jár neki. Móricz Zsigmondok útjának is egyengetője volt, bár akaratlanul, falusi történeteivel és históriai regénykísérleteivel. Gyermekkori emlékei szintén e lapra tartoznak gazdag és mélyreható emberi dokumentumaikkal!

Gárdonyit, az embert, csak írásaiból ismerem és szeretem. Gondolom, nem túlságosan közlékeny és nemigen barátkozó az életben. Bizonyosan elvonult és magányos férfiú, aki megválogatja társaságát emberekben és olvasmányokban, már természetesen a maga hajlandósága és ízlése szerint. Én még nem olvastam soha egyetlen nyilatkozatát sem, amelyben véleményt mondott volna vele együtt írogató és tőle távol éldegélő kortársairól. Arról se igen beszél, hogy mit tart a mai világi változásokról. Szociális elveit nem ismerem, bár sejtem. Azt hiszem, hogy sok minden elválaszt tőle bennünket, akik akarva, akaratlan, egy újabb időnek harcosabb gyermekei vagyunk. De életének karmája: irodalmi műve, a maga lényegében, a tisztelet és szeretet érzését ébreszti iránta. Néhány dolga el nem múlik, amíg magyarság lesz és költészet a földön és éppen az új küzdelmek új világában sokszor és nagy szükség lesz arra a harmóniára, derűre és egészségre, arra a csöndre és bölcsességre, amely Gárdonyi idilli írásaiban él és uralkodik. Valaki szól ezekből hozzánk, emberek, magyarok, aki e föld lelkéből lelkezett, valaki, aki az élet sok gonoszsága és ostobasága elől a jóság s okosság pipatóriumába és méhesébe menekült és amíg szavát hallatja, valahogy magunk is szelíd és boldog méhzümmögést hallunk, tücsökcirpelést és falusi alkonyati hegedűt… Mi tudjuk, hogy a falu sem az az idilli és a történelem sem az a glóriás, ahogyan sokan gondolják még mindig, de a költő éppen az a varázsló, aki aranyat vesz fel a porból és szépséget bűvöl az igazságból. Gárdonyi ilyen varázsló. Csöndes, nyugodt, bölcs és boldog sámánja a modern magyar irodalomnak.

Magyar Jövendő, 1922. május-június.

Juhász Gyula: Örökség: Válogatott prózai írások (mek.oszk.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s