Közzétette:
Részletek Márai Sándor 1943-ban írott Füves könyvéből
Arról, hogy a műveltséghez sok bátorság kell
Tudnod kell, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerűhöz, a zava-
roshoz és vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez, tehát a műve-letlenséghez. Mert a műveltség annyi, mint az igazságnak – minden dolgok igaz is-meretének – feltárása és elviselése. S az igazat elviselni mindig nagyon nehéz. A műveltséghez, tehát a valóság és igazság megismeréséhez, rendkívüli bátorság kell. Az
ember egész szívével, sorsával, lényével ismeri meg az igazságot. Az ember csak
életre-halálra lehet művelt. Az emberek mindig készségesebben nyugodnak bele valamilyen kellemetlen igazság elkendőzött magyarázatába, tehát a műveletlenségbe,
mint a nyers, egyszerű, tőmondatos igazságba, ami a műveltség. Az emberek titokban
tudják, hogy minden, ami igaz és emberi, tehát valóságos, vérben, verejtékben és
szenvedélyben fogan, de szívesebben pusmogják, lesütött szemmel, hogy a gyerme-
keket a gólya hozza. Ez így tetszetősebb és kényelmesebb. De a műveltséget nem a
gólya hozza.
A tehetségről és a butaságról
Nagyon kell vigyázni azokra az emberekre, kiket a természet tehetséggel áldott meg,
de nem adott nekik a tehetséghez értelmet. Minden szakma s általában az emberi
együttélés legveszélyesebb vetélytársai ezek. Mert a kevéssé tehetséges, de értelmes
emberrel lehet együttműködni, ám azzal, aki tehetséges, de buta a saját tehetségéhez,
nincs megegyezés. Az így megáldott és megvert ember örökké gyanakszik, hogy ki-
derül valami; s gyanakvása jogos. Végül csakugyan kiderül, hogy buta, s ez a szomo-
rú fogyatékosság visszahat művére és tehetségére is. Mint ahogy egy nagyon szép nő,
aki tud szellemesen mosolyogni és igézően fintorogni, nem olyan szép többé a pilla-
natban, mikor társalgás közben kiderül, hogy ez a szépség buta, mint a sötét éjszaka.
Van szépség értelem nélkül és van tehetség is értelem nélkül. Torz tünemények ezek.
Megannyi Kőmíves Kelemen: amit nappal építenek, éjszaka lebontják. S rendkívül
gyanakvóak. Egy értelmes ember, különös tehetség nélkül, többet használhat a világ-
nak, mint egy tehetséges ember értelem nélkül. Végül is próféták lesznek ezek: így
tapasztaltam.
Az alkotásról és a műveltségről
Az alkotó szellemű és tehetségű embernek sincsen joga ellopni valamit az önműve-
léshez szükséges időből az alkotás számára. Nem olyan fontos, hogy mindennap írjál;
fontosabb, hogy mindennap olvassál. A művelődéshez mindig legyen időd, minden-
nap. Mert nem biztos, hogy használsz hazádnak és az emberiségnek, mikor alkotsz
valamit; isteni kegyelem kell ehhez. De bizonyos, hogy használsz magadnak is, ha-
zádnak és az emberiségnek is, ha mindennap időt adsz lelked művelésének, elolvasod
a kivételes alkotó szellemek valamely művének egyik szakaszát, pontosan megis-
mersz egy igazságot vagy ismeretet. Nem fontos, hogy sok író legyen egy közösség-
ben, de fontos, hogy sok olvasó legyen. Nem fontos, hogy te szövegezd meg a szépet
és igazat; fontosabb, hogy megismerjed.
Arról, hogy negyvenéves korára mindent tud az ember
Marcus Aurelius mondja, hogy negyvenéves korára egy férfi, akiben világít egy szik-
rája az értelemnek, mindent megélt és mindent tud, ami előtte történt az időben az
emberekkel, s ami az utána következő időben történhet még.
A részletek lehetnek változatosak és eltérőek, de az alapélmény – minden emberi
élet közös alapélménye – negyven év alatt csakugyan megtörténik minden emberrel.
Megélte a szenvedélyeket, tapasztalta a természeti törvények állandóságát, és teljes
bizonyossággal tudja, hogy halandó. Többet nem tudott Caesar sem, Antonius sem,
Marcus Aurelius sem, többet nem fog tudni az ember az időben önmagáról és a világ-
ról soha. Minden más csak ismétlődés.
A jellem műveltségéről
Önelégülten és büszkén gondolsz arra, hogy elolvastál és megértettél néhány könyvet,
gyarapítottad ismereteid, megtudtál valamit a természetről vagy az emberi szellem
tűnődéseiről? Úgy érzed, „művelt” vagy, különb, mint a tudatlanok? Gondolj csak
arra, milyen végtelen tömegű ismeretet zár magába a könyvek összessége, s egyetlen
könyv teljes megértéséhez mit is kellene ismerni és olvasni még? Gondolj a British
Museum könyvtárának körbefutó vasállványaira, milyen hosszan kellene élned, hogy
valamit is megismerj a gondolkozás anyagából, melyet az ott felhalmozott könyvek
magukba zárnak! De maradj csak könyves szobádban, s valld meg, mily sokféle
könyvet nem olvastál azok közül, melyek könyvespolcaidon sorakoznak, s még az
olvasottak között is hány akad olyan, melyet teljesen megértettél, s minden figye-
lemmel követtél. Nem, a „műveltség”, mikor farkasszemet néz az emberi szellem
világegyetemével, meddő és hiú magatartás csak. Inkább gondolj arra, hogy egyetlen
ismeretet megérteni, felfogni, átérezni már az élet erőfeszítéseinek teljességét köve-
teli. És gondolj arra is, mennyi mindent írtak, gondoltak előtted, a gondolatoknak
micsoda óceánjai pihennek a múltban, s miféle zuhanással árad minden új korban az
emberi gondolatok bősége a jelenségek és tünemények összegéből. Erre gondolj, s
elszégyelled magad. Agyad műveltsége véges és gyermekes. De jellemed és szíved
műveltsége lehet teljes és emberhez méltó, akkor is, ha szellemi ismereteid korláto-
zottak.
Az okosságról és a bölcsességről
Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek. Társaságukban úgy éreztem ma-
gam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán. Örökké figyelnem kellett, mert ők is
figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint a vadász a vadat, vajon helyesen
felelek-e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok-e ahhoz, hogy ők, az okosak, szó-
ba álljanak velem? Nem, az okosak mindig fárasztottak. S nem is tudtam meg tőlük
soha, semmi lényegeset. Többnyire csak azt magyarázták meg, miért nem jó valami:
az élet, egy ember műve, a tavasz vagy az ősz? De azt, hogy az élet jó is, a halál ter-
mészetes, az ember nem egészen reménytelen, nem mondották soha; mert okosak
voltak.
Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi
fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a
beleegyezés. Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez, mintegy ál-
landóan megrészegednek okosságuktól; de a bölcsek mindig okosak is, s ugyanakkor
többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit. Az okosak társaságát kerüld,
mert felizgatnak és végül megsértenek. A bölcsek társaságát keresd. Az okosakkal
lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.
Forrás: Márai Sándor: Füves könyv Első kiadás: Révai Kiadó, Budapest, 1943 ISBN 963208497-7
Lighthouse 