Rudyard Kipling

Rudyard Kipling – Cupido nyilai

Közzétette:

 

 

Élt egyszer Simlában egy nagyon szép leány, egy szegény, de becsületes kerületi biró leánya. Jó leány volt; de arról az egyről nem tehetett, hogy érezte hatalmát s élt is vele. Anyja, hűen minden jó anya kötelességéhez, tele volt aggodalommal lányának jövője miatt.

Ha az ember komisszárius és agglegény és joga van arra, hogy ruháján aranyba tört, zománczozott művű filigrán ékszereket viseljen, s ajtók előtt mindenkit megelőzzön, kivéve a tanács tagjait, a helyettes kormányzót és az alkirályt: akkor érdemes arra, hogy férjünk legyen. Legalább a hölgyeknek ez a véleménye. Volt Simlában ez időben egy komisszárius, a ki minden volt, mindazt viselhette s mindazt megtehette, a mit említettem. Mint ember egyszerű volt, de csunya, kettőn kivül a legcsunyább férfi egész Ázsiában. Arcza valósággal arra való volt, hogy álmodjunk róla s aztán megpróbáljuk pipánk fejére kifaragni. Saggott volt a neve, Barr-Saggott, – Barr-Saggott Antonius s utána hat czimjelző betű. Kormányzati szempontból az indiai kormány legkiválóbb erői közé tartozott. TRudyard Kipling by Elliottársadalmi szempontból azonban kedveskedő gorillához hasonlított.

Azt hiszem, mikor figyelme Beighton kisasszony felé fordult, Beightonné asszony örömkönnyekkel fogadta a gondviselés e jutalmát öreg napjaira.

Beighton úr hallgatott. Nem volt barátja a lelki izgalmaknak.

A komisszáriusok nagyon gazdagok. Jövedelmük meghaladja a fösvénység legmerészebb álmait; oly rengeteg sok, hogy annyit képesek belőle megtakarítani, a mennyi a tanács tagjait hamarosan gyanuba keverné. A legtöbb komisszárius zsugori; de Barr-Saggott kivétel volt. Királyi lakomákat adott, ellátta magát jó lovakkal, tánczmulatságokat rendezett, valósággal hatalom-számba ment az országban s ehhez képest viselkedett is.

Ne felejtsük el, hogy mindaz, a miről irok, a britt Indiának csaknem történelem előtti korszakába esett. Lesznek, a kik emlékeznek még arra az időre, mikor a lawn-tennis még a jövő méhében pihent s mi valamennyien croquetet játszottunk. De még előbb volt olyan idő is, – akár hiszitek, akár nem, – mikor még a croquetet sem találták fel, s az íjazás, melyet 1844-ben Angliában fölelevenítettek, dühöngött ép oly mértékben, mint ma a lawn-tennis. Az emberek akkor ép oly tudással beszéltek az 56 fontos ijakról, a hajtott ijakról, a «holding»-ról, a «loosing»-ról és a «steles»-ről, mint mi manapság a 32 latos racketekről, a «rallie»-ről, a «volley»-ról és a «return»-ről.

Beighton kisasszony pompásan túllőtt a 60 yardnyi hölgytávolon, s a legjobb hölgyíjász volt Simlában. A férfiak «Tara-Devi Dianájának» nevezték.

Barr-Saggott minden figyelmét neki szentelte, a mi Beightonné asszony szivét, mint már említém, büszkeséggel töltötte el. Beighton Kitty sokkal nyugodtabban fogadta a dolgot. Tetszett ugyan neki, hogy a komisszárius, neve után egy csomó czímbetűvel, őt tüntette ki s hogy a többi lány majd megpukkadt az irigységtől; de azt a tényt sem lehetett eltagadni, hogy Barr-Saggott tüneményesen csunya volt; s minél jobban szépítgette magát, annál groteskebb lett. Nem ok nélkül száradt rajta a “langur” név, a mi szürke majmot jelent. Kitty úgy vélte, hogy kellemes ugyan, ha a komisszárius ott hever lábai előtt, de mégis csak többet ér megszökni előle s kilovagolni azzal a gonosz Cubbonnal, a ki az umballai dragonyos ezredben szolgált, – azzal a fiatal legénynyel, a kinek csinos arcza, de nem sok kilátással biztató jövője volt. Kitty a kelleténél jobban kedvelte Cubbont. S Cubbon egy perczig sem tagadta, hogy fülig szerelmes Kittybe; mert Cubbon tisztességes fiatal legény volt. Igy aztán gyakran megtörtént, hogy Kitty “Barr-Saggott méltóságteljes udvarlása elől az ifjú Cubbon társaságába menekült, a miért anyja mindannyiszor jól megdorgálta. “De, mama,” – szólt ilyenkor Kitty – mikor Saggott úr olyan – olyan rettenetesen csúnya!”

“Kedvesem,” – hangzott mindig a kenetteljes válasz – “senkisem lehet másforma, mint a milyennek a mindenható gondviselés teremtette. S e mellett tudod, hogy előkelőbb leszel saját anyádnál. Erre gondolj és légy okos.”

Kitty ilyenkor félrebiggyesztette szájacskáját s nem a legnagyobb tisztelettel kezdte emlegetni az előkelőséget, a komisszáriusokat és a házasságot. Beighton úr csak a feje búbját vakargatta, mert nem volt barátja a lelki izgalmaknak.

A saison vége felé, Barr-Saggott, mikor elérkezettnek gondolta az időt, oly tervvel állt elő, a mely becsületére vált administrativ képességeinek. Versenyt rendezett a női íjazók számára s egy remek gyémántos karpereczet tűzött ki díjul. A föltételeket oly ügyesen állította össze, hogy mindenki tudta, hogy a karperecz Beighton kisasszonynak szánt ajándék, melynek elfogadásával együtt jár Barr-Saggott komisszárius keze és szive. A föltételek a következők voltak: 36 lövés 60 yardra, a simlai “íjkedvelő társaság” szabályai szerint.

Egész Simla hivatalos volt. Pompásan rendezett tea-asztalok álltak az annandali czédrusok alatt, a hol most a “Grand Stand” van; s dicsőségében egyedül ott csillogott középen a napfényben a gyémántos karperecz, kék bársonytokban. Beighton kisasszony tele volt aggodalommal – talán tulságosan is – a verseny miatt. A kitűzött délután egész Simla kilovagolt Annandalba, hogy jelen legyen Páris itéletének megfordítottján. Kitty együtt lovagolt az ifjú Cubbonnal s könnyű volt észrevenni, hogy a fiatal legény nagyon nyugtalan. Bizonnyal ártatlan volt mindabban, a mi következett. Kitty halvány és ideges volt, s hosszú pillantásokat vetett a karpereczre. Barr-Saggott mesésen volt öltözködve, még idegesebb volt, mint Kitty s még rettenetesebb, mint bármikor.

Beightonné asszony leereszkedőleg mosolygott, a mint ép egy hatalmas komisszáriusné anyjához illik és az íjazás megkezdődött. Mindnyájan félkörben állva nézték az egymást követő hölgyeket.

Nincs unalmasabb dolog a verseny-íjazásnál. Lőttek, lőttek, újra lőttek, mig a nap el nem hagyta a völgyet. Gyönge szellők susogtak a czédrusfák levelei között s mindenki azt leste, mikor lő és mikor nyer Beighton kisasszony. Cubbon és Barr-Saggott a versenyzőket övező félkör két ellenkező végén állt. Beighton kisasszonyra legvégül került a sor. Az eredmény gyönge volt s a karperecz a ráadással, Barr-Saggott komisszáriussal együtt szinte bizonyosan az övé volt már.

A komisszárius úr saját felséges kezével ajzotta fel Kitty íját. Kitty előrelépett, odapillantott a karpereczre, s első nyílvesszője hajszálnyi pontossággal belecsapott az «arany» kellő közepébe, kilenczet számítva.

A balról álló Cubbon olyan lett, mint a kréta, Barr-Saggott pedig nem tudva ellenállni az ördög kisértésének, elmosolyodott. Csakhogy ha Barr-Saggott mosolygott, meg szoktak vadulni a lovak. Kitty látta ezt a mosolyt. Balra pillantott, csaknem észrevehetetlenül intett Cubbonnak s folytatta a lövést.

Szeretném, ha le tudnám irni azt a jelenetet, a mely most következett. Rendkivüli és mindenkép váratlan jelenet volt. Kitty kisasszony csodás határozottsággal feszítette meg íját úgy, hogy mindenki láthatta, mit csinál. Kitünő lövő volt s 46 fontos íját bájos biztossággal kezelte. Négy nyílvesszőt egymásután pontosan a czéllap alá a farúdba fúrt bele. Egyszer a czéllap fölött találta a fát, mire a hölgyek valamennyien egymásra pillantottak. Ezután nehányszor szeszélyesen a «fehérbe» lőtt. Minden fehér egyet számít kereken. Öt vesszőt fúrt a fehérbe. Csodálatos nyíllövés volt: de mivel Kitty dolga az lett volna, hogy az «arany»-ba lődözzön s megnyerje a karpereczet, Barr-Saggott arcza lassan a leveli béka gyöngéd zöld szinében kezdett játszani. Kitty most kétszer ellőtt a czél fölött, kétszer messze balra lőtt a czéltól – mindig ugyanazzal a határozottsággal. A társaság tagjain hideg borzongás futott végig s Beightonné asszony elővette keszkenőjét. Kitty most a földbe lőtt a czél előtt, s néhány vesszőt összetört. Ezután a «vörös»-be lőtt – a mi hetet számított – csak azért, hogy megmutassa mit tudna, ha akarna s bámulatos mutatványait azzal végezte, hogy szeszélyesen még nehányszor belelőtt a czéllapot tartó rúdba. Egységszáma a következő volt: Beighton kisasszony arany 1, vörös 1, kék 0, fekete 0, fehér 5, talált összesen ötször, egységszám összege 21.

Barr-Saggott úgy elbámult, mintha a legutolsó pár vessző az ő lábába fúródott volna, a czéltartó rúd helyett. A mély csendet egy piszeorrú, szeplős, törpe lány diadalittas rikoltása törte meg. «Akkor hát én nyertem.»

Beightonné asszony minden tőle telhetőt megtett, hogy uralkodjék magán; de azért sirva fakadt a világ szemeláttára. Minden erőfeszítése mellett is gyönge volt ekkora csapással szemben. Kitty kárörvendő rántással eresztette meg íjját s visszatért helyére. Barr-Saggott pedig örvendő arczot igyekezett vágni, mialatt a karpereczet a piszeorrú lány durva vörös csuklójára illesztette. Esetlen jelenet volt, nagyon esetlen. Mindenki iparkodott el a tömeggel, Kittyt anyja irgalmára bizva.

De ekkor odalépett Cubbon s – a többit már nem érdemes kinyomtatni.

Forrás: Rudyard Kipling – Indiai történetek (mek.oszk.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s