Közzétette:
Az 1968 utáni, viszonylag dinamikus gazdasági növekedés az 1970-es évek utolsó harmadától fokozatosan lassult. A nemzeti jövedelem korábban 5—6%-os évi növekedése 1986 és 1990 között már csak évi 0,3%-kal emelkedett. Az ország gazdasági teljesítménye tehát fokozatosan romlott. Míg 1938-ban az egy főre jutó magyarországi GDP szintje még elérte az USA szintjének 43 és az európai fejlett országok szintjének 57%-át, 1973-ban már csak 37, illetve 48, 1989-ben pedig csak 31, illetve 39%-os szinten álltunk. A gazdasági válság 
elkerülhetetlenné tette az áremeléseket. Először – 1974 őszén – az üzemanyag és a fűtőolaj ára emelkedett, majd 1976-ban a hús, 1977—78-ban pedig a kávé, a déligyümölcs és az egyéb „luxus jellegű” élelmiszereké, 1979-ben pedig ismét az olajé és 50%-kal (!) az addig alacsonyan tartott és évek óta változatlan árú kenyéré. És ettől kezdve szinte mindené és minden évben. 1975 és 1985 között az átlagos árszínvonal közel megkétszereződött, miközben az azt megelőző 15 évben csak 20%-kal emelkedett.
Az áremelések jövedelemcsökkentő hatását a kormány – legalább 
részben – béremelésekkel kompenzálta. Ezek, valamint a külkereskedelmi deficit és a gazdaság általános veszteségének fedezésére nagy összegű külföldi kölcsönöket vett fel. Az ország nyugati adósságállománya 1970-ben még csak bruttó 0,8 milliárd dollárt tett ki. 1975-re ez 3,1, 1980-ra pedig 9,1 milliárdra emelkedett, tehát több mint megtízszereződött. 1970 és 1980 között a fogyasztásra és a beruházásokra fordított összegek évi átlagban 2,2%-kal múlták felül azt, amit a gazdaság megtermelt. A törlesztő részletek és kamatok fizetése többször idézett elő kiélezett helyzetet: 1982-ben például csak Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz való csatlakozás, s a tőlük kapott gyorssegély mentette meg az országot a csődtől.
Forrás: Romsics Ignác: Magyarország története (448—449. oldal) Kossuth Kiadó, 2017 ISBN 978-963-09-9005-9
Lighthouse 