Közzétette:
„Az olasz építész, szobrászművész „a reneszánsz egyetemesség utolsó képviselője volt, s egyszersmind az első sokoldalú barokk mester”.
„Gianlorenzo Berniniben egyesek a zseniális művészt tisztelték, mások elítélték mint a mértékletesség és a harmónia ellenségét; közömbös nem maradhatott senki sem vele szemben. Némelyekben csodálatot keltett, másokban viszolygást, de tehetségét és technikai tudását még azok sem tagadhatták, akik ellenszenvvel viseltettek iránta.”
Bernini kora ifjúságának egyik nagy alkotása volt A kis Zeuszt szoptató Amaltea kecske nevű szoborcsoport, amely „elvezet bennünket a mitikus-allegorikus témákhoz; a képmás mellett ez Bernini második fontos műfaja. Röviddel ezután fordult a szobrász a harmadik, talán legfontosabb témakör: a tridenti zsinat utáni, mély vallásos érzülettől áthatott vallásos ikonográfia világa felé.” Egyaránt készített szobrokat szentekről és közemberekről, vallásos és magas rangú emberekről, mitológiai témájú szobrai köztereket és nemesi családok kertjeit díszítette (és díszíti még ma is). Készített nagy szobrokon felül mellszobrokat, díszkutakat, obeliszket, síremlékeket, képmásokat, sőt festett is.
1618 és 1625 között alkotott öt művében Bernini rendkívül nehéz feladatra vállalkozott; a barokk szobrászat fejlődése szempontjából kulcsfontosságú alkotások ezek. Az „Aeneas, Anchises és Ascanius” első szoborcsoportjától a „Neptunus és Triton”-on, a „Proserpina elrablásá”-n és a „Dávid”-on keresztül egészen az „Apolló és Daphné”-ig káprázatos fejlődés figyelhető meg a több nézetű manierista szerkesztésmódtól és a csoportok tömbbe foglalásától a barokk fő nézőpont meghatározottságáig. […] Az e csoportba tartozó szobrok formailag és tartalmilag is alakítják az őket környező teret. Neptunus fenyegetően rázza háromágú szigonyát, nyugalmat parancsolva a távozó trójai flottára törő hullámoknak. Haragja és mozdulata az őt körülvevő képzeletbeli hullámokra irányul. Dávid még határozottabban vonja bele cselekvésébe környezetét. Minden izma megfeszül erőinek hatalmas összpontosításában, mielőtt a követ kirepítené parittyájából. Akire céloz, Góliát, valahol a környező valóságos és nem képzeletbeli térben van, ugyanott, ahol a néző is áll.”
Négy Folyó Kútja | Neptunus és Triton | Proserpina elrablása | Apolló és Daphné | Triton-kút
1629-ben – Carlo Maderna halála után – Bernini lett a Szent Péter-székesegyház építésze. „A megoldandó feladatok messze túlszárnyalták azokat, amelyekben Gianlorenzo korábbi tapasztalatait szerezte. Eddig épületbelsők vagy meghitt kerti együttesek számára készített mitológiai, vallásos és portrészobrokat, most azonban a kereszténység fő templomának végső kialakítása várt rá. A nagy művet Bramante kezdte meg, Raffaello folytatta, Michelangelo kupolával koronázta, Maderna pedig a korai barokk szellemében alakította át. Nemcsak szobrászi, hanem építészi és városépítészeti feladat volt ez. Bernini szinte egész életében dolgozott rajta, apránként váltva valóra a már fiatal korában megfogant ötletet…”
Elkészítette a Szent Péter síremléke feletti baldachint, megváltoztatta a környezetét (szobrokat készíttetett, átalakította a pilléreket és fülkéket mélyített beléjük, domborműveket helyezett el). „Több mint húsz évvel később Bernini VII. Sándor pápa megbízására megkezdte a munkát a Szent Péter tér és a templom eszmei és művészi tengelyének lezárásán: nyugat felől az apszis kapott vizuális és szimbolikus hangsúlyt, kelet felől pedig kialakult az új bazilika építészeti kerete.” A templom előtti nagy térrel kapcsolatban úgy döntött, hogy „az egész épületegyüttes tengelyére merőleges, ovális teret alakít ki, amelyet egy másik trapéz alakú tér köt majd össze a székesegyházzal. Az ellipszist négy hatalmas dór oszlopsor rajzolja ki, amelyeket egyszerű ión gerendázat köt össze. A gerendázat szigorúságát a rajta álló szentszobrok törik meg. […] Ő alakította ki a zarándokok „szent útjának” nagy együttesét az Angyal-hídtól a Szent Péterig, egészen a pápai székesegyház belsejéig…”
Szent Teréz eksztázisa | A Szent Péter tér | A Szent Péter tér árkádsorának részlete | Szent Péter trónja
„A reneszánsz egyetemesség utolsó képviselője volt, s egyszersmind az első sokoldalú barokk mester. Mindig eredetiségre törekedett, minden műve egyéni vonásokkal telve, ugyanakkor szervezője és vezetője volt a többeket foglalkoztató műhelyeknek, amely az ő tervei alapján, az ő felügyeletével nagy megbízásokat vállalt és kivitelezett. Michelangelo zsenialitását és Rubens szervezőkészségét egyesítette magában.”
(forrás: Bialostocki, J.: Bernini. Crovina, 1980, 5-9.o.) /József Attila Könyvtár – Dunaújváros)
Lighthouse 