Faludy György

Faludy György – Óda a magyar nyelvhez

Közzétette:

 

 

Kéri Pálnak

Most, hogy szobámban ér az est setétje,

te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,

s ajkad, melyről az esti fák alól

először szólt az ének magyarul.

Arcod tatár emléke már ködös,

de titkunk itt e földön még közös

s a te dalod zsong minden idegemben

Gyorgy Faludyitt, idegenben.

Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,

sértett gőgömben értőm és kísértőm,

kínok közt, gondjaimtól részegen,

örökzöld földem és egész egem,

bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom

és soraimmal sorsom túl a síron,

kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:

mennyei poggyász.

Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán

vont hangszerén lázam, házam, hazám,

almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,

és dal a számon, mit kérnek majd számon: –

nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,

de Berzsenyivel zeng a mellkasom

s nem győz le ellenség, rangomra törvén,

sem haditörvény.

Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,

de én itt állok az ikes igékkel.

Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:

a hangutánzó szók utánam szállnak,

mint sustorgó füzesbe font utak

fölött alkonykor krúgató ludak,

s minden szavamban százszor látom orcád,

bús Magyarország.

Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek,

ahol a fák, mint holt igék, kiégtek.

Ős szók: a szemhatárról századok

ködéből még derengő nádasok,

gyepüs vápákon elhullt katonák,

ti bíbicek, bölények, battonyák,

miket vadásztak vén csillyehajókról

lápos aszókon.

Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,

mély hangok: alkony violasötétje,

káromlások veszejtő vadona,

mondatszerkesztés pogány pagonya,

kötőszók: sok-sok illanó fodor,

s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor,

lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép

s búzavirágkék.

Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,

karók, keresztek és bitófák árnya,

s melléknevek, gazdag virágbarázdák,

busák, buják, burjánzók és garázdák,

melyik vidám faeke nyomtatott?

S ti mellérendelt, kurta mondatok

mint paprika, ha füzére vereslőn

lóg az ereszről.

Ragok: szegények szurtos csecsemői,

kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni,

és E-betűk serege: fekete

mezőn zsellérek koldus menete,

s ti kongó-bongó helyhatározók,

kukoricásban jó irányt hozók,

ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó

könnyű harangszó.

Jelentőmód. Az aszály mindörökre

ráült a szürke, megrepedt rögökre.

Magánhangzó-illeszkedés! Kaján

törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?

Mi vagy? Fülledt ötödfél százada

robotba tört paraszt alázata,

vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra

messze mutatna?

És főnevek, ti szikárak és szépek,

ti birtokos ragokkal úri népek,

országvesztők, elmozdíthatlanok,

s ti elsikkadt, felőrölt alanyok,

megölt vagy messze bujdosó fiak,

Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak –

ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal

és a hazánkkal?

Parasztok nyelve, nem urak latinja,

nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,

magyar nyelv! fergetegben álló fácska,

hajlongasz szélcibáltan, megalázva –

s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani?

Te vagy jelenünk és a hajdani

arcunkat rejtő Veronika-kendő

és a jövendő.

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk

és forró, mint forrongó szellemünk.

Nem teljesült vágy, de égő ígéret,

közös jövő és felzengő ítélet,

nem hűs palackok tiszta óbora,

nem billentyűre járó zongora,

de erjedő must, könnyeinkben úszó

tárogatószó.

(Párizs, 1940)

Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s