Faludy György

Faludy György – A klasszikus tréfa

Közzétette:

 

 

Nem tudom, milyen mértékben klasszikus a tréfa születését illetően, azaz ismerték-e a régi görögök és rómaiak? Újkori formája a reneszánsz legelején érkezett hozzánk, valószínűleg arab földről, a Cento novelle antiche-ben, Bocaccio novelláiban, és terjedt tovább, nemcsak könyvekben, hanem olasz nagyurak praktikus és lélektani tréfáiban. Az újkor vidámságát hozta magával, és legmodernebb formájában is klasszikus maradt.

A két legsikerültebbre a harmincas évekből emlékszem. Az elsőt az egyébként nem kellemes, de kétségtelenül ötletes Molnár Ferenc találta ki. Molnár nyaranta az ünnepi játékokon tartózkodott Salzburgban. Jól ismerte Max Reinhardtot, a játékok nagyhírű rendezőjét, minden furcsaságával együtt. Reinhardt egyik furcsasága abból állt, hogy Ausztria angol nagykövetének jelenlétére vágyott Salzburgban, de az nem akart eljönni.

Végül Reinhardt megtudta – és tőle Molnár is –, hogy az angol nagykövet diplomaták és főpapok társaságára vágyódik Salzburgban. Reinhardt tehát meghívott néhány diplomatát, egy olasz kardinálist, a veronai érseket és másokat, a névsort pedig, kerülő úton, a nagykövet tudomására hozta. Az, mint Reinhardt vendége, megérkezett Salzburgba. Az első este végigülte a Jedermann remek előadását, utána pedig Reinhardt asztalánál vacsorázott a kastélyban.

A nagykövet a kardinális és a salzburgi püspök közt ült a vacsoránál, és remekül érezte magát. Természetesen Molnár Ferenc is ott volt. Estebéd után, mikor már majdnem mindenki aludni tért, Molnár a kerti sétányon odalépett a nagykövethez, és megkérdezte: tetszettek-e néki a színészek? A Jedermann-előadásnál mind nagyszerűek voltak, jelentette ki az angol. „Nem azokra gondolok – mondta Molnár. – Hanem a színészekre, akik a svájci kultuszminisztert, a salzburgi püspököt, a velencei bíborost játszották, az ön gyönyörűségére.” – „Hát színészek voltak?” – „Természetesen.”

A nagykövet elsápadt dühében: Reinhardt bebolondította! Nem szólt senkihez, szobájába tért, és ahelyett, hogy a vendéglátást tovább élvezte volna, másnap reggel búcsú nélkül kivonult a pályaudvarra, a bécsi gyorsvonathoz. Reinhardt azonban értesült távozásáról, és még elérte a pályaudvaron. Megkérdezte, miért ment el. „Azt maga nagyon jól tudja”, felelte a nagykövet. „Komédiásokkal játszatta el a főpapok meg a diplomata szerepét. Nem szégyenli magát?”

Reinhardt bizonygatni próbálta a maga igazát, de semmit sem ért el. A vonat érkezése előtt pár pillanattal jutott Reinhardt eszébe a megoldás. „A salzburgi püspök most mond misét a katedrálisban. Ha őt látja az oltáron, elhiszi, hogy nem színésszel játszattam el a vacsoránál?” A nagykövet beszállt Reinhardt autójába, és megnézte magának a püspököt a katedrálisban. Aztán még egy hétig maradt Salzburgban. Reinhardtnak pedig annyira tetszett Molnár tréfája, hogy soha, egyetlen szóval nem hányta szemére.

A másik nagy tréfánál jelen voltam Totis Béla nőorvos szalonjában, a József körút 53. alatt. 1934-ben vagy ’35-ben történt. Ott ült a szokott esti társaság: Tímár József, Horváth Béla, Major Tamás, Pálóczi-Horváth, Olti Magda és mások. Karinthy harmadszor is órájára nézett, és kijelentette: felhívja és megtréfálja Kosztolányi Dezsőt, kivel élethosszan a lehető legjobb barátságban voltak. A pálmacserépből kis követ szedett ki, megmosatta és szájába dugta.

A telefonon Kosztolányi jelentkezett. „Itt doktor Piré Bihán beszél, az esztergomi nőegylet titkára”, mondta Karinthy. „Nagy tisztelettel üdvözlöm a mestert. Szeretném egyletem nevében előadásra hívni a nagy költőt. Lehetőleg a napokban.” – „Elfoglalt vagyok”, sóhajtott Kosztolányi. „Nagyon elfoglalt, Piré úr.” – „Roppant kár – sóhajtott vissza Karinthy –, mert itt a hölgykoszorú lelkesen és izgatottan várja önt. Meg aztán, ha nem haragszik, száz pengőt fizetünk készpénzben. Meg első osztályú jegyet oda-vissza.”

Mennyit?” – hallatszott Kosztolányi hangja. „Száz pengőt.” – „No hadd látom a naptáramat! Nocsak! Szabad vagyok szombaton, vasárnap. Meg jövő szombat-vasárnap is. És azután!” – „Milyen szerencse, de milyen” – mondta Karinthy. „Szóval megállapodtunk, hogy le tetszik jönni jövő szombaton előadásra este hétre, a négyórai vonattal? A pályaudvaron várjuk.” – „Megállapodtunk.”

Szabad még kérdeznem valamit?” – „Csak parancsoljon, Piré uram!” – „Igaz-e, hogy Karinthy úr önnek jó barátja?” – „Igaz.” – „Elhozná őt is magával?” – „Szívesen, ha ráér. Mindig örömmel jön velem. És néki is száz pengőt fizetnek?” – „Annyi pénzünk, sajnos, nincsen. De megosztjuk. Mindegyiknek ötven-ötven.” – „Ez nem jó” – mondta Kosztolányi. – „Karinthy szeret engem, ingyen is lejön. A százast pedig adja át nekem úgy, hogy Karinthy ne lássa.”

Nagyon helyes, Kosztolányi mester. Aztán mi legyen a program?” – „Mit akarnak?” – „Hát úgy gondoljuk, hogy elébb a mester olvasson fel néhány verset, utána Karinthy úr is, aztán az egyik is mondjon el egy karcolatot, a másik is. Akkor tartsunk szünetet.” – „Nagyon helyes.” – „Szünet után pedig a Karinthy úr olvasson fel egy novellát, vagy tíz-tizenöt percest, és utána a mester is.” – „Helyes. És mi jöjjön legvégül?”

Végül az urak tartsanak párjelenetet.” – „Mint érti ezt, Piré úr?” – „Úgy értem – mondta Karinthy, és kiköpte szájából a kavicsot, hogy Kosztolányi meghallja hangját –, úgy értem, hogy ketten kilépünk a színpadra, én letolom a nadrágomat, te pedig mögém térdelsz, és kinyalod, Desiré!” Ezzel óriási nagyot nevetett. Meglepetésemre a vonal túloldaláról is nagy nevetés hangzott, mielőtt Karinthy letette a kagylót. A nevetésből azóta többször arra gondoltam, hogy a tréfát előzőleg megbeszélték egymással.

Mindezt nem csupán a szórakoztatás kedvéért adom itt elő. Angol teológus és latinista professzor járt nálam vendégségben Torontóból. Elbeszéltem néki, mi jót és mi rosszat találtam három év óta az országban, aztán rátértem a tréfákra, melyeket a múltban, még 1947-ben is játszottunk egymással. „És azóta mi történt?” – kérdezte. „Két évvel ezelőtt azt reméltük” – mondtam – „hogy még eljön az idő, amikor ismét klasszikus tréfákkal szórakozhatunk. De még nem jött el.”

Forrás: Faludy György – Jegyzetet a kor margójára

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s