Karoly Kisfaludy

Jókai Mór – Ezelőtt

Közzétette:

 

 

Tetszik azt tudni, hogy én a Magyar utcában 21. szám alatt lakom, egy csendes kis magányos szobában, melynek ablakaiból két nagy szép kertre nyílik a kilátás. A kertek nem az enyimek, hanem a belőlük átlengő virágillat – az az enyim.

Fölöttem megint egy másik poéta lakik, Szigligeti; szintén olyan fekvésű szobában, szintén arrafelé nyíló ablakokkal – egész órákig halljuk egymás dobogó lépteit; a magányos szavalás hangjait, miket a szentelt dühbe hozott költő, mikor egyedül van, csupán láthatatlan múzsájának mond el.

És ha még hat emelete volna ennek a háznak, mind a hat emeletnek ugyanabban a szobájában okvetlenül valami poétaember fogna lakni, s írná egymás tetejében a sok mindenféle kigondolhatót, ki versben, ki prózában – mert hát meg van ez a hely babonázva!

Ezelőtt negyvenöt évvel volt ennek a háznak a helyén egy alacsony, rozzant vityilló, abban volt egy kis udvari szállás két szűk szobával (képzelhetni, most azon a helyen egy szoba van, az is kicsiny, hát még mikor kettő volt!), az egyik szobát lakta egy becsületes céhen kívüli csizmadia; a másikat egy fiatal költő, akit keresztnevéről híttak Károlynak, azt pedig nagyon restellték előkelő rokonai, hogy vezetéknevéről – „Kisfaludynak” címezték.

A fiatal ember száműzve volt az apai háztól, azon szégyen miatt, hogy ilyen mesterségre adta magát! Rokonaitól tehát semmi segélyre nem számíthatott – sok ideig.

Urak, úrfiak! Válogatott összes munkák kiadói, fiatal sárkányevő talentumok, tengerszippantó zsenik! Vajon mit gondoltok, hogy él meg ezelőtt fél századdal az olyan ember, ki a magyar irodalomnak szentelé tehetségét – ami persze, hogy nem mérhető össze a tietekkel?

Mikor még honoráriumnak híre sem volt, s mikor még a magyar író koldulni szégyenlett.

Hát az bizony úgy élt meg, hogy nappal képecskéket festegetett, miket az egyetlen műárus M. darabonkint három-négy forintjával fizetett (bankócédulában), este azután ülhetett az írásnak, olvasásnak; a festő tartotta az írót, az ecset gondoskodott másodszülött testvéréről, a tollról! A képecskéket mégiscsak inkább el lehet adni, mint a verseket.

Karoly KisfaludyAz egyik szobában ült író- és rajzolóasztala mellett Kisfaludy Károly, a másik szobában ült a tőke mellett a szegény kontár csizmadia. Amaz a halhatatlanság emlékét építé: költeményeket írt; emez a mulandóság sebeit orvoslá: csizmákat foltozott; s a költő és a csizmafoltozó igen jó egyetértésben éltek együtt.

Mikor Kisfaludy elkészült valami képpel, ami a műárusnak megtetszett (adott érte tán öt forintot is); míg a szegény csizmadiának elfogyott a munkája, csak úgy gubbasztott háromlábú székén, az ifjú költő megvigasztalá:

Ne búsuljon, János mester, van nekem most egy kis pénzem, megélünk belőle együtt. – S megosztá vele azt a keveset.

Máskor meg a költő pénze fogyott ki; a műárusnak nem kellett a munka, meg-megszakadt a szerény kereset: a csizmadia észrevette aztán a szomorúságot:

Ne búsuljon, ifjú uram, van nekem most munkám elég; majd elélünk valahogy! – S akkor aztán egész éjjel ott ült a tőke mellett, hangzottak mustája csattogásai reggelig: hogy ő is megoszthassa szegény keresményét az ifjú költővel.

Így éltek együtt évekig a költő és a csizmadia a kis udvari szállásban, egymás baját, gondját és kenyerét osztva: ilyen zene mellett születtek a rímek, miket tíz év múlva az egész ország hangoztatott… és ezt most majd el sem hinné senki.

Oh, aranyat termő vaskora a magyar költészetnek!

Forrás: Jókai Mór – Életemből (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s