self-portrait by Deák-Ébner Lajos, 1883

Deák-Ébner Lajos magyar festőművész

Közzétette:

 

 

Festő. Münchenben és Párizsban tanult. Első képét (Gyermekek szülővel) 1873-ban állította ki Bécsben. Itt ismerkedett meg a francia festészettel, s ennek hatására Párizsba költözött. Barbizonban Paál Lászlóval és Munkácsy Mihállyal szoros barátságot kötött. Munkácsy, a francia J. Bastien-Lepage és J. F. Millet nagy hatással volt fejlődésére. 1874-től több mint egy évtizedig a nyarat Szolnokon, a telet Párizsban töltötte. A szolnoki művésztelep kiemelkedő képviselője. Ez időszakban jelenik meg művészetében az alföldi paraszttípusok friss, valószerű ábrázolása.

self-portrait by Deák-Ébner Lajos, 1883

Deák-Ébner Lajos (Pest, 1850. július 18. – Budapest, 1934. január 20.) magyar festőművész. | Önarckép, 1883

Festői kvalitásai és a külföldnek szokatlan témák itthon és a nyugati fővárosokban is elismert művésszé tették. Művészetének legnagyobb ereje a realisztikus környezetrajz, a barbizoni iskolától tanult objektív ábrázolás volt. Monumentális, dekoratív jellegű műveinek minősége nem érte el életképeiét. 1887-1922 között Budapesten a Női Festőiskola vezetője. 1889-90-ben Lotz Károllyal és Székely Bertalannal együtt a tihanyi apátság freskóit, 1895-99-ben a Műcsarnok előcsarnokának falképeit festette. 1918-ban gyűjteményes kiállítása volt az Ernst Múzeumban. – Fő munkái: Kofák; Hazatérés a tanyáról; Nászmenet; Húsvéti körmenet; Szolnoki vásár; Fifine; Paál László képmása; Gólya a háztetőn a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában és magángyűjteményekben vannak.

Returning reapers by Lajos Deak-Ebner

Deák-Ébner Lajos: Hazatérő aratók, 1881 Olaj, vászon, 94,5 x 131 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

E festmény akkor készült, amikor Deák-Ébner Párizsból évente Szolnokra járt haza, s arra törekedett, hogy külföldi tapasztalatait a magyar piktúra számára is gyümölcsöztesse.

Deák-Ébner nem vált az impresszionizmus követőjévé, de jó érzékkel alkalmazta a plein air festészet némely eredményét. A kor egyik francia mesterének, Bastien-Lepage-nak finom naturalizmusát használta fel a lokálsínek tompítására, gyöngyházfényű szürkéket és áttetsző földszíneket is alkalmazott. Levegőssé tette ezáltal a szabad ég alatti jelenetet, amelyhez igen sok, eleven rajzvázlatot készített.

Az előtér nőalakja – kötényében a kévével – sudár tartásával az aratás ünnepének jelképe is lehetne. A munkából való hazatérés hangulata: pillanatfelvétel, kedves, beszédes jelenet, a táj, a közelgő alkony őszinte, meghitt. Aki valaha tanúja volt az ilyen jelenetnek, tudja: mennyi artisztikum, öntudatlan szépség, rátartiság és kacérság nyilatkozik meg a paraszti élet alakjaiban. A többi zsánerfigura sem plasztikusan-népies szereplője a képnek. Hiszen természetes epizódja a népéletnek a csípőre tett kezű menyecske feleselése a legénnyel vagy az ugató kutyát kővel riasztgató, patakpartról bámészkodó nők alakja.

Forrás: Képzőművészet Magyarországon (hung-art.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s