Az Oszmán Birodalom és a Török Köztársaság

 

 

Az oszmánok állama mintegy hat évszázadon keresztül állt fent. Egy kis határ menti bégség­ből három világrészre kiterjedő hatalmas birodalom lett, melynek csillaga tüneményes gyorsasággal ívelt felfelé, majd a zenitre érve egyre inkább kezdtek kiütközni gyengeségei, melyek hosszas agónia után végül bukásához vezettek. Közben számos alkalommal igye­kez­tek refor­mokat bevezetni, eleinte inkább a múltba tekintve, később egyre inkább az európai fejlődés­hez igazodva. De mindhiába; a padisahok hatalma idővel Anglia, Franciaország, Oroszor­szág, Ausztria és Poroszország jóindulatától, pontosabban erőegyensúly-fenntartási szándéká­tól függött. Az első világháborúban elszenvedett súlyos vereség viszont már-már szinte teljesen elso­dorta az „örökké fennállónak” hitt szultanátust. A törökök szerencséjére támadt egy karizma­tikus vezető, aki meg tudta fordítani az események irányát, sikerrel vette fel a harcot a külső és belső ellenséggel, vont irányítása alá jelentékeny területeket, majd kiáltotta ki a köztársaságot.

 

A birodalom legnagyobb kiterjedése idején 1683-ban, IV. Mehmed uralkodása alatt

        Mi, magyarok 1375-ben kerültünk először szembe oszmán hadakkal, majd 1521 és 1716 között régi országunknak hol kisebb, hol nagyobb hányada tartozott az ő ellenőrzésük alá. De még a 18. századot is végigkísérik a Habsburgok balkáni háborúi, amelyekben né­pünk fiainak is részt kellett venniük.

        Ugyanakkor levert szabadságharcaink hősei, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos kí­sé­retükkel, sőt hadaik maradékával oszmán földön találtak menedéket, s ugyanitt töltött hosszabb időt Thököly Imre is.

        Számos ponton találkozott tehát az oszmán és a magyar történelem, s ez lényeges kü­lönbséget jelent a többi nagy keleti államalakulathoz képest.

Forrás: Dávid Géza – Eötvös Lóránd Tudományegyetem