Stradivari

Hegedűkészítés Magyarországon

Közzétette:

 

 

(Holló Bence írása)

A hegedűkészítés Magyarországon közel százötven évvel az olaszországi hegedűkészítés kialakulása után jelenik meg. Olaszországban az első hegedűkészítő műhelyek megjelenése a 16. század elejére tehető. Magyarországon ez nagyjából a 17-18. században, az olasz hegedűkészítés fénykorával, a legendás Amati, Guarneri és Stradivari mesterek működésével esik egybe.

A 17. században a török hódoltság alatt álló Magyarországon Pozsony nyújtott menedéket az iparosoknak, a kulturális intézményeknek és a zenei életnek is. Az első magyarországi műhelyeket német nyelvterületekről bevándorolt, Pozsonyban letelepedett mesterek alapították. Közülük a legnagyobb ismertségre a több generáción keresztül alkotó Thirek, és a Leebek tettek szert. Míg a Thirek a német Stainer-iskolára jellemző építési módszereket követték, a Leebek hangszerei közelebb álltak a cremonai olasz mesterek munkáihoz, előrevetítve a magyar hegedűkészítésre általában jellemző olasz orientáltságot.

Stradivari

Bármilyen titkot is rejt a cremonai műhely, a mai hegedűkészítők is Stradivari nyomdokain haladva próbálnak minél tökéletesebb hangszert készíteni

Bécs, Pozsony és Prága mellett Pest csak a török megszállók kivonulása után, az 1700-as évek első felétől válik ismét a térség egyik fontos kulturális központjává. A hegedűkészítők gyakran vándorolnak, telepítik át műhelyeiket a négy város egyikébe. A Bécsből Pestre áttelepülő hegedűkészítők között találjuk Johann Baptist Schweitzert (1790–1865), a „magyar iskola” megteremtőjét. A munkáit jellemző letisztult ízlésvilág, precizitás és művészi érzék jelentős hatást gyakorol tanítványaira és a magyar hegedűkészítés további fejlődésére is. Schweitzer pesti műhelyében tanult a később Bécsben letelepedő Gabriel Lemböck és Thomas Zach valamint Anton Sitt is, aki Prágában vált híres hegedűkészítővé. Schweitzer legjelentősebb tanítványa a magyar hegedűkészítés csillaga, a „magyar Stradivariként” emlegetett Nemessányi Sámuel (1837–1881).

Nemessányi zsenialitása az egész európai hegedűkészítés történetében kiemelkedő. Egy korabeli szakvélemény lényegre törő leírása szerint „hegedűit sem színben, sem alakban, sem hangzásukban nem lehet megkülönböztetni a nagy olasz mesterek munkáitól”.

Az 1800-as évek végén a magyar hegedűkészítés a cseh és német (bécsi) iskolától elszakadva, a Schweitzer-Nemessányi vonalon elindulva önálló utakat kezd járni. A századforduló Budapestjének pezsgő zenei élete, és a világhírű, iskolateremtő hegedűművészek, mint Hubay Jenő, Zatureczky Ede, Vecsey Ferenc jelenléte is ösztönzőleg hat a szakma fejlődésére. Újabb és újabb műhelyek nyílnak Budapesten. Az Operaház és a Zeneakadémia vonzáskörzetében helyezkednek el Pilát Pál, Spiegel János és Reményi Mihály műhelyei, a szakma legfontosabb „bástyái”. Ezek a műhelyek képzik a legtöbb szakembert is. A kor sok jó nevű mester mellet legendás hegedűkészítőket is produkál. Bárány Dezső, Frirsz Maximilian, Tóth János, Spiegel János neve ma is a legismertebbek közé tartozik. A magyar hegedűkészítés, a századfordulótól a II. Világháborúig tartó fénykorában, európai viszonylatban is a legmagasabb szakmai színvonalat képviseli.

A II. Világháború utáni szovjet hatalmi berendezkedés, a kommunista diktatúra a hegedűkészítők jelentős részét emigrációra kényszerítette. A gazdaság erőszakos kollektivizálása elérte a mi szakmánkat is. A már meglévő, jó nevű hangszerkereskedő üzletházakat (Mogyoróssy, Steinberg, Reményi) az 1950-es évek elején a kisebb műhelyekkel együtt államosították. Az államilag létrehozott, és pártirányítás alatt álló Minőségi Hangszerkészítő és Javító Vállalat kényszerű munkahelyévé vált az itthon maradt hegedűkészítők nagy többségének. A hegedűkészítés minden művészi jellegétől megfosztva a könnyűipar egyik ágazatává vált. Számos anyagi veszteség mellett (rajzok, szakértői anyagok, fényképek, leírások, olasz hangszerekről készült gipszlenyomatok, szerszámok eltűnése stb.) a legnagyobb kár szakmánkat, a természetes, politikamentes szakmai közeg, a műhelyek felszámolása által érte, amely elengedhetetlen feltétele a mesterről tanítványra öröklődő tudás fennmaradásának.

Az 1970-es évektől enyhülő politikai légkör valamelyest javította ugyan a magyar hegedűkészítők lehetőségeit, véglegesen csak az 1989-es demokratikus rendszerváltás teremtette meg ismét a szakma fejlődéséhez és talpra állásához elengedhetetlenül szükséges piaci feltételeket.

A hegedűkészítés Magyarországon több mint 300 éves múlttal rendelkezik, története közel 1000 hegedűkészítőt jegyez. Annak ellenére, hogy a világ hangszerpiacán számos magyar mester által készített hangszer idegen cédulával, sok esetben olasz, olykor francia hegedűként került forgalomba a „szép, magyar hegedű” még mindig fogalom az európai zenei életben.

Forrás: Magyar Hegedűkészítők Társasága Közhasznú Egyesület

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s