Kunkovacs cover

A félmúlt is történelem

Közzétette:

 

 

Kunkovács László etnográfus, fotóművész, „a tevékeny vizuális antropológia úttörője”, és sok minden egyéb művelőjeként ismert – a világ sokféle táján járt már. Élete nagyobb részét szabadúszóként élte meg, csak rövidebb időszakokra köteleződött el itt vagy ott: az MTI-nél, a Képzőművészeti Főiskolán, vagy legkorábban éppen tanítóként. Mindeközben olyasmiknek élt, ami időről időre magával ragadta: azt kutatta, fotózta, azok nyomába utazott több ezer kilométereket. Legújabb kötetének témája nem ezen messzeségekből ered, közelebbi tájakra vezet, és az időben sem olyan távolra, mint már sokszor. Ám most is utazások történetét, eseményeit és látványait, a történelem közelebbi félmúltjából idézi fel emlékeit: képekben és szavakban.

Kunkovacs coverA fotós ars poeticája egyszerű: a jelenléttel függ össze. És hasonlóképpen: az antropológus-etnográfus sem ismerheti meg tárgyát a helyszínen történő gyakori megjelenés nélkül. Nem tett mást Kunkovács László sem. Évtizedeken át, az 1970-es évektől csaknem napjainkig számtalan alkalommal látogatott el a hajdúvárosok egyre ritkuló vásáraiba, ahol nem csupán fotókat készített, de ismerkedett, barátságokat kötött: vásárosokkal, pásztor- és parasztemberekkel, a közelebbi-távolabbi múlttal.
Vélhetőleg előbb a célt jelölhette meg: menteni, amit még lehet egy múlófélben lévő, kivesző világból, a néprajz peremterületein fekvő dolgokat megörökíteni. A mentő, a feltételezett értékeket a maga eszközeivel, lehetőségeivel megőrző és továbbörökítő szándék alapvető jegye Kunkovács László gondolkodásának és tevékenységének.
Új kötete két, egyre bővülő-szélesedő tárgykör köré fonódik, természetesen gazdag fotóanyag kíséretében: a hajdúvárosok vásárait és a pásztorok világát állítja fókuszba. Utóbbiakról 2013-ban már megjelent egy kötete 
Pásztoremberek címmel, így e mostani kiadvány jellegében annak földrajzi kiterjedésében lokalizált továbbfűzése. De nem csupán a pásztorok mindennapjai, tevékenysége kerül képre és szóba, hanem általában a paraszti életforma, egy kultúra, „a paraszti mesterség” mint „ezermesterség”.
A kötet fotó- és szöveganyaga jellegzetes, Kunkovács László munkáit rendre fémjelző, egységes szemléletet közvetít: tevékenység és élet összeforrottságát, egymásról leválaszthatatlan voltát. Amellett, hogy a pásztor- vagy paraszti életforma különböző használati eszközeiről készült fotók a néprajztudomány fontos forrásai lehetnek – mint művészi igénnyel megformált és válogatott képek: esztétikai élményforrások is. Ahogy elidőzhetünk egy arc vagy kéz karakterredői felett, ahogy az életképek, vásári jelenetek szemlélőivé lehetünk: egy életforma, egy miliő közvetlen közelségében találjuk magunkat.
A címben megismételt helyszín, Nánás – személyes elköteleződés színtere, érintettségét Kunkovács több alkalommal jelzi. Ennek megfelelően a kötetben is személyesebb, még inkább intim hang jelenik meg, mint korábbi munkáiban.
A kötet nagyobbik részét fotók uralják, mintegy 40 év felvételei egy tájegység-térség viszonyairól: vásári jelenetek, életképek, portréfotók, az egyre pusztuló tanyasi világ képei. Olyan táj élményei, jelenetei, személyes emberi kapcsolatai jelennek meg a felvételeken, amelyben az ember eggyé válik környezetével: vonásaiba, karakterébe a táj belejegyzi magát. Miként az ott élő emberek, pásztorok és parasztemberek, juhászok küllemébe-jellegébe, mert „a természet rajta hagyja nyomát annak a vonásain, aki vele szinte egybeolvadva él, ám miután végleg hazaköltözik, fokozatosan elveszíti ezt a markáns jellegét”. A fotós egy-egy esetben, mint például „Rézgombos” Kovács Sándor vagy a Máró testvérek esetében e változásfolyamatot is nyomon követte, s meg is megmutatja.

A ​fényképezés találmányát 1839-ben jelentették be a Francia Akadémián. Megkezdődött a látható világ megismerése hiteles képek alapján. Ha a néprajzkutató nem tárgyakat gyűjt, hanem „csak” ezer és ezer fotót készít arról, ami megragadja, ami el fog tűnni – ablakot nyit a múltra. Ne feledjük: a félmúlt is történelem!
Sok évszázadon át az Alföld népe inkább állattartásból élt, mintsem földművelésből. Országunkból hatalmas gulyákat indítottak a villásszarvú magyar marhából Nyugat-Európa vágóhídjaira. Ma úgy mondanánk: önjáró húsexportunk volt.
Páratlan fizikumú gulyások – hajdúk – hajtották az állatokat, akik útközben akár fegyverrel is meg tudták védeni a rájuk bízott hatalmas értéket. Később hűségesen szolgáltak a Habsburg-ellenes győzelmes magyar szabadságharcban, és vezérük, Bocskai István hálából letelepítette őket a Tiszántúlon a XVII. század legelején. Így jöttek létre a hajdúvárosok, köztük Hajdúnánás.
Nánás határának nagy része füves puszta. Ennek legjobb hasznosítása a múltban is, a jelenben is a legeltető állattartás.
Az 1970-es évek közepén a régi időkre emlékeztető országos vásárokat tartottak, melyek nyitott könyvként kínálkoztak a hagyományos világ megismeréséhez. Helyi és messziről érkezett mesteremberek kínálták a paraszti életvitelhez szükséges portékát. A kirakodóvásár tőszomszédságában volt az állatvásár, ahová ugyancsak nagy távolságokból sereglettek ide.
Hajdan a távolabbi vidékek közötti „kommunikációra” is a vásár nyújtott alkalmat. Itt tudakozódtak arról, hogy az ország más vidékein mi fontos történt, milyen áron cserélnek gazdát a jószágok és a termények, mit ígér a búza és a kukorica.
A pásztorokat sajátos kalapviseletükről azonnal fölismertem a vásár forgatagában. Összebarátkoztam a híres pásztordinasztiák tagjaival, és sorra látogattam őket igazi közegükben, odakinn, Isten szabad ege alatt. Arcvonásaikon szinte ott látjuk a tájat, és világszemléletükben, bölcsességükben azt a gondolkodást, amely manapság csak a mindenséggel együtt élő ember sajátja.

Kunkovács László


A kötetben két ember áll elénk: a fotós és az emlékeit, a kollektív emlékezet csaknem elfeledett vagy feledésre hagyott részét közvetítő, újralapozó néprajztudós. Miként korábbi könyveiben is, amelyekben a magyar népi kultúra különböző szegmenseit állította középpontba, e kettő nagyjából egyenrangúan volt jelen. E mostani kiadványban a fotográfus előrébb foglal állást, közlendője lényegesebbnek tűnik, mint az utóbbié, aki vállaltan nem kíván túlságosan vagy olykor még csak elégségesen sem tudományos lenni, miközben személyes emlékei közt lapozgat. Mert most éppen ezekben talált otthont, ezekben lelt helyet a világban.
Kunkovács László jellemző munkamódszere, hogy semmit sem sürget, noha hosszan sem halogathat. Mert minél tartósabban foroghat választott témái körül, annál biztosabb kézzel válogat fotói között, választja meg kommentáló szavait. Egy-egy témát akár évtized hosszan jár körül, érleli, gazdagítja a forrásanyagot, hogy minél teljesebb képét nyújtsa annak, amit az utókor számára átmenteni érdemesnek gondol – jellegzetesen sorozatként, régi korok vagy éppen a közeli múlt vizuális üzeneteiként.
E kötetében sem tesz egyebet, mint egykoron, mint kezdetben: képet nyújt arról a valóságról, amely ugyan a világ e táján, a hajdúvárosok körében, vásáraikban sokáig és kissé még ma is – noha, de természetesen: megújuló keretfeltételek között – élhető valóságként adódott az ember számára. Persze mindez egyre inkább a múltból ránk hagyományozódó örökségként jelenik meg. Már ha van, ki jelét adja, hagyja. Kunkovács László éppen ezt teszi.
Hogy mivel magyarázható a vonzalom egy gyakran kietlennek tetsző, noha természet-közeli létezés, s annak jellegzetes alakjai, a pásztorok iránt, akik számára „néznivalónak ott van … a folyton más arcát mutató természet”? Talán a paraszti származással, az urbánus életforma mellett is a vidék kultúrája felé tekintő szemlélettel.
Ám tevékenységének egésze valami mást is hordoz. Valami praktikusat és valami nehezen megfoghatót, ami az egykori vásárok csak elképzelhető hangulatával rokon: valami elmondhatatlant. Életműve, etnográfiai és néprajzi kutatásai, s mellettük a korokat és kultúrákat, a bennük élő embereket megidéző fotói az utókor, a gyakorlati kutatás számára nyilván forrásul szolgált, és szolgál is majd, mint kötete élén jelzi. Emellett meg, és talán ez a fontosabb: „a régiek tiszteletére nevel”.

(Kunkovács László: Nánási vásárok, nánási pásztorok. Hajdúnánás–Bp., 2018, Püski Kiadó, 120 p. [Ára: 3400 Ft])

A könyvismertetőt írta: Balázs Sándor

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s