Szervátiusz Tibor

Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész

Közzétette:

 

 

Életének 88. évében elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze. Temesi Ferenc író egy korábbi méltatásából idézve: Szervátiusz Tibor művészetében emberi természetünknek a fa, a kő, a fém természetével való egyesüléséből születtek szobrok. … A Dózsa feje, a Tüzes trón, a Petőfi halála, a Kolozsvári Krisztus, a Bartók- és Ady-fejek – a magyar szellem diadala, vizuális szintézise. … Ezeknek a szobroknak nem a kő, a vas, a fa az alapanyaga, hanem a fájdalom. A magyar fájdalom. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervátiusz Tibort saját halottjának tekinti.

Szervátiusz TiborSzervátiusz Tibor 1930. július 26-án született Kolozsváron. Első mestere édesapja, a neves szobrász Szervátiusz Jenő volt, az ő művészetéből vette át és fejlesztette tovább a népi fafaragás, a székely népművészet szobrászati elemeit. 1949 és 1955 között a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1977 óta Budapesten élt és alkotott.
Az 1950-es években elsősorban népi témák foglalkoztatták: moldvai, gyimesi csángók, csíki székelyek ihlette modorban fából készítette szobrait. A nyugati modern művészettel való találkozás indította új utakra. Vas- és bronzszobrokat is készített, domináns anyaga a fa és a kő volt, egyéni szobrászati formanyelvét elsősorban ezek körében alakította ki.
Szervátiusz Tibor sokoldalú művészként több stílusban is alkotott az expresszionizmustól a geometrikus absztrakción át a törzsi művészetre emlékeztető szobrokig. Több szoborciklus, számos történelmi ihletésű szobor és jelentős köztéri alkotások kerültek ki műhelyéből.
Művészi céljairól így vallott: „művészetet magyart, de egyetemesen emberit kell teremtenem. Úgy kell a szobrászatban alkalmaznom a század plasztikai törvényeit, hogy általuk ennek a népnek a nyelvén, ennek a népnek a múltját, történelmét, tragédiáit, katartikus élményeit fogalmazzam meg”.
Figurális szobrai erősen kötődnek a természeti-tapasztalati valósághoz, Közép-Európa történelméhez, az emberi humánumhoz. Harmóniaszobrai a népi művészetből kiinduló figurákat, népszokásokat örökítenek meg. Portréi összefoglalások, idolok, „lét-portrék”; szellemi kiválóságaink, történelmi elődeink arcát jelképpé formálják. Több szobrot is készített Petőfi Sándorról, Ady Endréről, Bartók Béláról és Szabó Dezsőről.
Szervátiusz Tibornak számos kiállítása volt itthon és külföldön. Műveit többek között a Magyar Nemzeti Galéria, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Kolozsvári Művészeti Múzeum őrzi, illetve magángyűjtemények szerte a világon Európán kívül az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban és Ausztráliában is. Utolsó nagyszabású kiállítását a Magyar Művészeti Akadémia rendezte meg a Műcsarnokban 
Két szobrász, két nemzedék címmel, melyen az édesapa, Szervátiusz Jenő emblematikus alkotásaival együtt látthatták szobrait retrospektív összeállításban a látogatók.

Jelentősebb köztéri szobrai: Életfa (1984) Csongrád; Az idő kapujában (1994) Orosháza; Magyar oltár (1996) Budapest, Kőbánya, Szent László tér; 1956-os emlékmű (2001) Budapest, XXII. kerületi Városház tér; Tiszta forrásból (2016) Kecskemét, a Kodály Intézet előtt.
Munkásságáért egyebek mellett a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjével (1992), Kossuth-díjjal (2001) és Magyar Örökség díjjal (2003) tüntették ki, 2015-ben kapta meg a nemzet művésze címet.

szervátiusz Tibor

Forrás: Magyar Művészeti Akadémia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s