Tűz Tamásra gondoltunk

 

 

Tűz Tamás, született Makkó Lajos (Győr, 1916. április 18. – Hamilton, Kanada, 1992. április 7.) magyar költő, író, katolikus pap.

Verseiből…

A teljesség vágya

Ki adta ujjaim közé a tollat
s bokámra saruszíjjat ki kötött,
hogy őserdők homályán szimatoljak
s hányódjam zúgó tengerek között?

Megszállt a vágy jól rendezett sereggel.
Mindig gyötörte szívem valami:
a parttalanban partot érni egyszer
s a mondhatatlant is kimondani.

Csak porszemeket fútt a szél elém,
de nagyra nőttek míves két kezemben
s tündérvilágom bennük meglelém.

A mindenség csak így lett birtokom
s a felhők fátyla hogyha meg-meglebben,
a teljességről most is álmodom.

Fatima

Olajfaerdők, kővirágok

Itt szólt a Szűz – nem hangosan –

mert aki egyszer titkos, áldott

annak szava csöndben suhan

Most tűzszünet van, halkan szálldos

és fölül hihetetlenül

kék ég ragyog. Alul a város

szívében érett béke ül

Sugárzó hőt lehel a térség

Van, aki térden jő s dalol

Elszántságára nincsen mérték

se hasonlat, mert valahol

a bazilika két karjában

csapatok ülnek boldogan

márvány fut körül, szép halványan

mint akinek sok dolga van:

ölelni, okos józanságot

árasztani, hisz itt a nyár

a Szűztől százszorosan áldott

tájon, hol Isten lelke jár

Teremtő pillanat

Beszélt már arcodba a tenger?

Futott már versenyt veled a folyó?

Ittál-e őzekkel egy forrás vizéből?

Nem fogod kitalálni a titkot.

Elkaphattad volna az Istent

Teremtő pillanatában.

Hatalmas lótuszok alatt,

mik úgy ragyognak a napban, mint a szökőkút:

minden szirmuk egy-egy vízsugár

kicirkalmazott csipkékkel,

porzók, bibék ágaskodó lágy tornyaival.

Összehúzott szemmel bámulod,

hátrahőkölsz a megtermékenyülés csodája előtt.

A békák smaragd bőrén reszket az égbolt,

torkukon piheg az örökkévalóság,

szemükön megáll az univerzum.

Félember vagy, félhüllő, félmadár.

Értelmes válaszodra vár a teremtett világ.

Beszélsz, brekegsz vagy énekelsz,

teljesen mindegy, csak mondj valamit.

Tedd magadévá a tengert, tavat, folyót és forrást.

Ne tömjénezd, de pörölyözd a sziklát, mi alól

viharvert emberséged mindig új égtájakra száll.

Forrás: Virtuális Plébánia