Castellani jewelry

Műtárgyhamisítás

Közzétette:

 

 

Castellani jewelry

A magyar kifejezés szokásos értelménél („értéktelen utánzat”) jóval összetettebb jelenség a múlt tárgyi emlékeivel való viszony megjelölésére. Csupán egyik szélső pontja a régiségek tudatos utánzása, általában, de korántsem kizárólag nyerészkedés céljából. Antiknak látszó tárgyak azonban azért is készülhettek, mert a mintául szolgáló művészet döntő hatást gyakorolt az utódok látásmódjára.
Ennek újkori példái is jól ismertek (pl. az olasz Castellani család a 18. sz. folyamán nagy számban készített ókori minták után ékszereket; és ezek a „másolatok” nagyon népszerűekké váltak), de a jelenség alapvető fontosságú volt az ókori művészetben is: ide tartozik például a görög művészet klasszikus emlékeinek a Kr.e. 2. sz. végén meginduló, fél évezreden át tartó reneszánsza a római kultúrában, amely a minták pontos másolásától (gyakran az eredeti mű alkotójának

pyxsis
Hamis szelence (pyxis)

nevét is odaírták) a motívumok szabad felhasználásáig terjedt (római másolat). Az eredeti helyreállításának igénye mutatkozott meg a nagy szentélyek szobor- és festmény-díszeinek akár századokkal későbbi ókori restaurálásában is.
A modern hamisítványok csak ritkán igyekeznek szolgaian másolni egy-egy meglévő művet, inkább az ókori minták alkotó átdolgozása a jellemző (lásd a kapcsolódó tárgyak közt a hamis korinthosi szelencét), akkor is, ha a kiindulásul szolgáló darabok legalább részben pontosan meghatározhatók (lásd a kapcsolódó tárgyak közt

Amphora
Feketealakos tárolódedény (amphora) – modern hamisítvány

a modern feketealakos amphorát).
Általános tapasztalat, hogy csak kivételes színvonalú hamisítványok „életkora” hosszabb egy-két nemzedéknél. Még ritkább, hogy csupán természettudományi vizsgálatok, s nem pedig a kutató szem leplezi le őket (ilyen pl. a Szépművészeti Múzeum Niobida szobortöredéke is, amelyről amerikai vizsgálatok állapították meg, hogy 19. századi darab).
A műtárgyhamisítás problémájának elméleti jelentőségét maradandó érvénnyel fogalmazta meg Szilágyi János György (Legbölcsebb az idő, Budapest 1987, 5-6; jegyzetek nélkül, kihagyásokkal):
„Minden hamisító – a megjelölést itt legtágabb értelmében, minden elítélő hangsúly nélkül használva – közvetlenül (pl. ha munkáját komolyan vagy játékosan művészi alkotásként értelmezi) vagy közvetve (pl. ha csalás szándékával potenciális vevőinek igényéhez igyekszik igazodni) a maga, illetve kora uralkodó, vagy legalábbis valamilyen bázissal rendelkező ízlésirányának határai közt és szándékai szerint látja és láttatja elődeit, bármilyen ösztönzésre dolgozik is, akár ironikus-kritikus igénnyel, akár a „lennie kellett” Thaly Kálmán-i szent meggyőződésével, akár üzleti számításból. Ez az akart-akaratlan szerves összefüggés a készítés korával a fő oka a megtévesztésre szánt hamisítványok egykorú sikerének … és szinte automatikus lelepleződésének a létrejöttüket követő generációkban, amelyek a közvetlen elődeikkel vívott harcban nőttek fel, és különösen érzékenyek azoknak vélt vagy valódi gyengéi iránt. Ez teszi a hamisítás történetét ma már általánosan elismert módon az egyes korok művészettörténetének … szerves részévé.
De ez csak az egyik oldala jelentőségüknek. Jorge Luis Borges írt Kafka-tanulmányában … arról, hogy minden művészet nem pusztán megkeresi, hanem egyenesen megteremti a maga elődeit, vagyis módosítja, másképp láttatja, új vonásokkal gazdagítja a térben vagy időben távoli művészetekről alkotott képünket is. Mert ez a kép soha nem lehet objektív a szó abszolút értelmében, és talán nem is volna jó, ha ebben az értelemben az lehetne: ha eljutnánk vagy eljuthatnánk elmúlt korok műveinek olyan szemléletéhez, amely teljesen független tőlünk vagy a magunk korától és kultúrájától. Ez a miénken térben és/vagy időben kívülálló kultúrák megismerését alapjában értelmetlen időtöltéssé degradálná… Ezért a hamisítás, a kat’exochén elődteremtés … története nemcsak a hamisítvány mesterének és korának tükre és kritikája, hanem az eredeti művekhez való viszony változásainak története is, és mint ilyen, a mintául vett kifejezésformák vagy művek megismerésének sokoldalú lehetőségeiről és azok realizálódásának módjáról is beszél.”

Nagy Árpád Miklós – Szépművészeti Múzeum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s