Anatole France

Anatole France – A plébános rezedája

Közzétette:

 

 

Ismertem hajdan Bocage egyik falujában egy szentéletű plébánost, aki megtagadott magától minden érzékiséget, vidáman gyakorolta a lemondást, és csakis az önfeláldozás örömét ismerte, mást nem. Kertjében gyümölcsfákat nevelt, veteményt és gyógyító füveket termesztett. De miután tartott a széptől, még ha virágokban jelenik is meg, nem akart sem rózsát, sem jázmint. Ártalmatlan földi hiúságul csak néhány rezedatövet tűrt meg, amelynek olyannyira szegényesen virágzó, tekergő szára nem vonta magára tekintetét, amikor breviáriumát olvasgatva, káposztatáblái között sétált, a jó Isten ege alatt. A szent férfiú oly kevéssé óvakodott rezedájától, hogy elhaladva, gyakran leszakította egy-egy szálát, s hosszasan szagolta. Ez a növény csak nőni akart. Egy levágott ág helyébe négy új fakadt. Olyannyira, hogy – az ördög segítségével – a plébános rezedája utóbb már a kertnek egy jókora tábláját benőtte. Kihajtott a kerti ösvényekre, s megrántotta az elhaladó derék pap reverendáját, akit a bolond növény egy órában hússzor is megállított olvasásában, imádkozásában. Tavasztól őszig rezedaillat töltötte be az egész plébániát.

Anatole FranceLátjátok, milyenek is vagyunk, mennyire esendők. Helyesen mondják, hogy egyetlen természetes hajlandóság mindnyájunkat bűnbe visz. Az Isten emberének sikerült vigyáznia szemére; de orrát védelem nélkül hagyta, s íme, a démon az orránál fogva ragadta hatalmába. A szent ember a rezeda illatát immár érzékiséggel és bujasággal szívta magába, azaz ama gonosz ösztönnel, amely felkelti bennünk az érzékelhető javak élvezetének vágyát, és mindenféle kísértésekbe vezet minket. Ez időtől fogva a plébános kevesebb hévvel viseltetett az égi szagok és Mária illata iránt; szent volta kisebb lett ettől, és talán lagymatagságba is süllyedt volna, lelke lassanként hasonlóvá válván ama langyos lelkekhez, akiket az ég kivet az ő szájából, ha nem érkezik segítség épp idejében. Egykor Thébaiszban egy angyal ellopta egy remetétől azt az aranyserleget, amely a szent férfiú számára az utolsó e világi hiúságot jelentette. Hasonló égi kegyelemben részesült Bocage plébánosa. Egy fehér tyúk addig s oly sikerrel kapirgálta a földet a rezeda töve körül, míg a virág teljesen kipusztult. Nem tudják, honnan jött e szárnyas. A magam részéről hajlandó vagyok azt hinni, hogy ugyanaz az angyal, aki a sivatagban ellopta a remete serlegét, átváltozott fehér tyúkká, és így rombolta le a jámbor pap előtt a tökéletesség útját elzáró akadályt.

(Laczkó Géza fordítása)

Forrás: Anatole France – Kék szakáll és hét felesége és más elbeszélések (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s