Borobudur

Mindenki egyetlen szigeten

Közzétette:

 

 

Ma sem tudni pontosan, hogy a 13 000 indonéz sziget közül hány lakott – becslések szerint talán hatezren élnek emberek. Némelyiken csak időnként – esetleg a halászati idényben vagy kókuszdiószüret idején.

A földrajz és a történelem szeszélye az is, hogy a kereken 190 millió indonéziaiból miért éppen Jáván, Madurán és Bali szigetén lakik jóval több mint 100 millió. A lakosságnak kereken 65%-a a földterület 7%-án! Jáva a fővárossal, Jakartával együtt a nagy kiterjedésű szigetlánc középtáján fekszik ugyan, de egyáltalán nem a legnagyobb indonéz sziget. A hétmillió lakosú Kalimantan (azelőtt Borneó), és a 30 milliós Szumátra ellenben viszonylag gyéren lakott.

 

Shantytown in Jacarta

Túlnépesedés Jáván: Jakarta nyolcmillió lakosából igen sokan külvárosi nyomornegyedekben élnek. És a szegénynegyedek egyre terebélyesednek.

Önként adódik az áttelepítés, a „transmigrasi” gondolata. A gyarmattartó hollandok már a 20. század elején megpróbálkoztak vele – eredménytelenül. 1979-től 1984-ig, az ötéves terv időszakában, két és fél millió embernek el kellett hagynia Jávát, hogy Szumátrán, Kalimantanon vagy Nyugat-Iriánban, az ország legkeletibb részén, állami támogatással földet műveljenek. Statisztikák ugyan nincsenek a csalódott, csődbe jutott visszatérőkről, más adatokból azonban kiderül, hogy az áttelepítési akció keretében nem ment el annyi ember Jáváról és Baliról, mint ahányan ugyanebben az időszakban a távoli szigetekről Jávára költöztek, az évi 2,3%-os természetes népszaporulatról nem is szólva. Így aztán a „transmigrasi program” már nem is Jáva túlnépesedésének csökkentését, hanem a szigetek „jávaizálását” célozza. Vagyis egyfajta belső gyarmatosításról van szó. Végtére is a trópusi szigetbirodalom hatalmas kiterjedéséhez méltó a népcsoportok, nyelvek és kultúrák sokfélesége, ami az európainál is nagyobb.

Itt van például az észak-szumátrai Aceh (ejtsd: Atye) tartomány, a legnyugatibb országrész. Az Indiához tartozó, szomszédos Nicobar-szigetektől alig egy ugrásnyira található, viszont Jakartától, a fővárostól körülbelül akkora távolság választja el, mint a Bengál-öböl partján fekvő Madrastól. Aceh még a hetvenes évek elején is Indonézia egyik legelmaradottabb területe volt.

Pedig Banda Aceh, a főváros valamikor a világkereskedelem egyik központja volt. A 13. század végén a Kínából hazatérő Marco Polo éppúgy érintette Észak-Szumátrát, mint ötven évvel később Ibn Battuta, a bátor arab világutazó.

A tengeri kereskedelem akkor még szinte kizárólag a part menti vizekre korlátozódott, és a megbízható monszunszeleket használta ki. Aceh azonban nem csupán átrakodóhelye volt a Kína és India közötti kereskedelemnek: megvolt a saját aranya – és főként borsa.

 

Borobudur

Borobudur, a buddhista kultúra 9. századi impozáns emléke Jáva szigetén; buddhista szoborral díszített. Harang formájú sztúpák az építmény felső teraszán.

Indiai és arab kereskedők közvetítésével jutott el az országba az iszlám is, amit Indonéziában sehol másutt nem ápolnak olyan szigorúan és fanatikusan, mint Acehben. Aceh szultánságot, amely a 17. század első felében élte fénykorát, nem tudták megrendíteni a portugálok Dél- és Délkelet-Ázsiában vezetett gyarmatosító rablóhadjáratai sem.

A 20. századig a hollandok ezerszámra veszítették el katonáikat az Észak-Szumátráért vívott, véres gerillaharcokban, miközben Holland India többi részét már szilárdan uralmuk alatt tartották. És miután Indonézia 1949-ben elnyerte függetlenségét, s a többi sziget is ellenállt a jakartai központi kormányzatnak és a„jávai gyámkodásnak”, az „Aceh-szumátrai Szumátra Felszabadítási Front” az önálló iszlám állam újraszervezésében reménykedett – hiábavalóan, mint másutt is.

 

Mountain Bromo

Bizarr, holdbéli tájra emlékeztet a vulkanikus eredetű kelet-jávai hegyvidék. Különösen lenyűgöző látvány tárul elénk a Bromo vulkánról: az ősvilági környezetben teljes csend honol.

A hosszú szigetláncolat másik végén található az indonéz államiság – ha tetszik – másik véglete: Nyugat-Irián, azaz hivatalos nevén Irian Jaya (ejtsd: Dzsaja), melynek Indonéziához tartozását nemzetközi jogilag ma éppúgy vitatják, mint azelőtt. Földrajzi szempontból Új-Guinea szigetének nyugati részéről van szó, melyet a 19. század első felében a hollandok követeltek maguknak, holott a hittérítésen és némi cserekereskedelmen kívül alig volt befolyásuk a területre. A vonalzóval meghúzott határ valószínűleg a jövőben is súlyos tehertétel lesz, mert az itt élő pápuákat – a rövid életű holland uralom kivételével – semmi sem köti Indonézia többi szigetéhez. Néhány évtizede még valóságos kőkorszakbeli körülmények között éltek. De elmúltak már azok az idők, amikor azt hitték, hogy ezen a vidéken legfeljebb néhány paradicsommadár-toll található. Ma már köztudott, hogy Új-Guinea őserdei nem csupán értékes nemesfákat rejtenek, hanem kőolajat, rezet és több más ásványi kincset is.

Forrás: Ezerarcú világunk – Ázsia, Ausztrália (138-139. oldal) Dunakönyv Kiadó, Budapest, 1993 ISBN963 7961 04 6 ISBN 963 7961 33X

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s