Közzétette: Hosszú néma gyászmenet kíséri: a város szájtátva csodálkozik. Az élet érverése szünetel egy percre, még a szívek dobbanása is megáll…
Halottat visznek.
Egy percre mindenki meglátja önmagát, egy percre mindenkivel kezet szorít az Isten… aztán mozdul az élet és zuhog tovább. Megy a halott a végtelen felé. Arcán a mindent megismerés nagy mosolyával, lezárt szemei alatt őrizve a halhatatlanság fehér titkait.
Szent vagy, ó halott!
Amint előttem halad a menet, beállok én is csendesen a sok fekete ember közé, s kísérek sok-sok idegennel, idegen városban, idegen temetőbe egy halottat.
Talán hiányzik is valaki, aki messze kóborol, mint én… S talán ezalatt éppen így kísérnek ki valakit azok közül, akiket szeretek, a szép kolozsvári temetőbe.
Ifjú Erdély, 1929. február
Lighthouse 