Közzétette:
Több, mint nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1930-ban jelent meg először a Zsivajgó természet, a Révai kiadásában: a bibliofil kis könyvritkaság, szinte fellelhetetlen. Kosztolányi ebben a kötetében játékosan, olykor tréfásan, máskor költői gondolatokat közölve virágokat, állatokat, lepkéket, fákat, rovarokat, bogarakat, ásványokat, drágaköveket szólaltat meg, hogy találóan és politikusan jellemezve tárgyát egyben a maga ars poeticájáról és világszemléletéről valljon. Hol versben, hol prózában szólal meg, de a műfajtól függetlenül mindig a játékos költészet, a magával ragadó líraiság hangján. Kiemelkedő ciklusa a kötetnek a „gyümölcsös-kosár”, lírai miniatűrök tökéletes foglalata.
CSERESZNYE.
– Csitri iskoláslány, kacér, piros sapkában, tavaszi délelőtt. Még izetlen, de azért üde és kedves.
– A vérem, melyet átfütött a napfény, lázasan lüktet s ha hozzám érsz, azonnal kiserked belőlem. Vékony bőröm pihés, forró, mint egy leányarc. Semmiféle parfőmgyár nem versenyezhet természetes illatommal, melyet hegyekről és erdőkből hozok. Kéjes omlatagsággal heverek és várlak, én, a szerető, az igaz szerető, az egyetlen, akiből nincs több ezen a szomoru világon.
– Grófnő, uszályos zöldselyem szoknyában, udvari bálon.
– Ó, ez a gyürött, lötyögő, barna ruha, mely mult századok divatját idézi. Vidéken tanitónősködöm. Kesernyés szájammal szakadatlan ezt hirdetem: »Gyermekeim, csak az erény boldogit, csak a szorgalom, csak a munka«.
– Afrikai táncosnő, egy párizsi bárban. Csak felnőtteknek. Awfully eccentric!
– Ki látott ilyen tenyeres-talpas, életkedvtől duzzadó némbert? Szoptatós dajkának ajánlkozom jobb házakhoz, vérszegény csecsemők mellé.
– A régi kedvesed, akit elhagytál s most sápkóros a butól, és megsavanyodott a sok szenvedéstől. Csak őszi estéken élvezhető, langyos teával fölhigitva, erősen megcukrozva hamis érzelmességgel.
– Ne csufoljátok szegény nagymamát, hogy bőre olyan ráncos s arca majdnem fekete a vénségtől. Valaha én is ott ringottam a leveles ágon, táncoltam a betyár szelekkel, frissen, fiatalon. Szépségem azóta a muló idővel eltünt, de nem veszett kárba, csak átalakult, megváltozott, befelé fordult. Tartalom lett belőle: jóság és édesség.
– Paraszt pesztra, a faluról. Éretlen, zöld, ropogós. De vannak, akik kedvelik az én zöld csókjaimat is.
– Mindenki fölött álló, igaz, megunhatatlan. Iz, amely hüsit és melegit, komoly zamat, mely táplál mindörökké. Az anyacsók zamata…
– Ó, a kivánatos, andalitó, polgári asszony, a hü, puha, de kissé kacérka feleség, az, akit régibb regényirónk »érett szépség«-nek neveztek, ugy harminc és harmincöt körül, családi körben, gyermekek között, egy nyaralóhely verandáján, sárga pongyolában.
– Szegény proletárasszony. Sok van belőlünk, nagyon sok. Azért vagyunk oly olcsók, nagyságos ur. Kék bluzunkban napszámos-munkát végzünk, téglákat hordunk épülő házakhoz.
– Szinésznő.
– Szininövendék.
– Vigasztaló és enyhitő. Lázas inyek csillapitója. Minden szomjuság oltója. Betegek mellett virrasztok, mint ápolónő.
– Egy nemzetközi verseny hamvas szépségkirálynője.
– A démon, aki mindenkit megejt fülledt illatszerével, testszin fátylaival, üvegszerüen-áttetsző csillámszoknyáival. Világvárosok roppant szállodáiban tünök fel, előcsarnokokban és éttermekben, álnevek alatt, mint elvált asszony, vagy kétes grófné, arany kokaindobozzal csuklómon. Anyák, óvjátok tőlem fiaitokat.
– Beteg, vizkóros özvegy, dagadt lábakkal, sárga-barna foltos arccal. Izem, akár a vizé. Nyugdijam kevés. Tapasztalatom sok. Magvas igazságom azonban senkinek se kell.
– A pálmák és szfinkszek országából érkezem s bármennyire megszoktak, idegenül tekintek a közrendü gyümölcsökre, melyekkel egy kosárba raknak. Mit tudnak ezek a verőfényről, a sivatag izzásáról, a kék majmokról és zöld madarakról. Bőröm olajos-barna. Szájam nedves a vágytól. Indus tekintetemmel kigyókat büvölök.
– Valaha vadrózsa voltam. Most csak fanyar vénlány. Egyszerü, bordó ruhám telisteli tüvel. Varrogatok. Ne nyuljatok hozzám: szurok.
– Maszatos cigánypurdé.
– Utálom a többi édeskés társamat, aki csak kellemes óhajt lenni. Savanyu bölcseséget prédikálok, harcot, feminista jövőt: »Nem kell limonádé, nem kell többé lovagiasság, jogot a nőknek!«
– Karcsu. Ellenállhatatlan. Diadalmas. Micsoda nyak, micsoda termet. Bálkirálynő…
Lighthouse 