A honfoglalás korának legnagyobb jelentőségű ütközete

Közzétette:

 

 

2007 júliusának első napjaiban a magyar történelem egy páratlanul fontos eseményére emlékeztünk: honfoglaló eleink 1100 éve mértek – Pozsony közelében – megsemmisítő vereséget a Pannónia visszafoglalására indult keleti frank-bajor csapatokra. Bizonyos, hogy ez a győzelem nyitotta meg az utat a Magyar Törzsszövetség pannóniai hatalmának a megszilárdulásához, s hosszabb távon a középkori magyar államiság alapjainak a megvetéséhez. Manapság talán többször használjuk a sorsfordító kifejezést a kelleténél, erre az eseményre azonban minden szempontból ráillik.

Lotz Károly kép

Lotz Károly: A magyarok megérkezése az új hazába

Bár a honfoglalás hivatalos dátumának 895-96-ot tartjuk, őseink letelepedése a Kárpát-medencében egykét évnél jóval hosszabb folyamat volt: a Dunántúl például csak a 900-as hadjárat során került a magyarok kezébe, mely hódítást követően a szállásterületek határa körülbelül a Fischa és Morva folyóknál húzódhatott. Árpád és alvezérei 895 után megsemmisítették Szvatopluk morva nagyfejedelem országát, és megszállták a Keleti Frank Birodalom keleti területeit, ahol szláv fejedelmek és a bajor őrgróf uralkodtak, mint a király vazallusai. Liutpold őrgróf 907-es hadjáratának célja ennek megfelelően a magyarok kiűzése volt, amihez komoly segítséget kapott Gyermek Lajos királytól (ur. 900-911) – pontosabban a nevében kormányzó Hatto mainzi érsektől – a pápától és a német egyháztól is. Becslések szerint Ennsburgban 907 júniusában mintegy 100 000 katona gyűlt össze, akik Liutpolddal és Theotmár salzburgi érsekkel az élen hamarosan megindultak, hogy – a krónika szavai szerint – kiirtsák a magyarokat.

Pozsonyi csata térképA csatáról annak jelentősége ellenére kevés forrással rendelkezünk; csak német évkönyvek és a küzdelem során elesett előkelőségek nekrológjai alapján tudjuk valamelyest rekonstruálni az eseményeket. Az biztos, hogy Luitpold célja Pozsony – akkori nevén Brezalauspurc – bevétele volt, amit a Duna két partján előrenyomulva, csellel akart végrehajtani; a hadjárat későbbi szakaszában aztán valószínűleg a Dunántúl többi várát akarta elfoglalni. A bajorok igen ravasz módon támadtak a törzsszövetségre, hiszen hadaik gyülekezőjét a szokásos ennsburgi hadi mustra időpontjára tették, így a magyar kémek hosszú ideig nem gyanítottak ellenséges szándékot. A németek két hadoszlopa – az őrgróf serege északon, az érseké délen – június 17-én indult el az Enns folyó partján fekvő vártól, de a gyepűelve őrei erről csak 10 nappal később szerezhettek tudomást.

Miután egyes német előkelőségek halálát a nekrológok június utolsó napjaira teszik, feltételezhetjük, hogy a gyepűt védő harcosok már felvonulás közben is zaklatták Thietmar érsek csapatait, hogy időt nyerhessenek a magyar főseregek összegyűjtésére. A Kárpát-medence nyugat felén letelepedett törzsek időközben becslések szerint 40 000 főnyi könnyűlovasságot küldtek a Pozsonnyal szemben fekvő Duna-partra. Eközben a portyázók állandó zaklatásaikkal kifárasztották a déli bajor hadsereget, és színlelt megfutásaikkal folyamatosan maguk után csalták Thietmar erőit. A magyar csel aztán Pozsonnyal szemben hozott eredményt, ahol az előőrsök bevezették a támadókat egy elzárt medencébe, és a környező magaslatokról támadva tömegével nyilazták, majd vágták le a német harcosokat. A július 4-i – első – csatában az egyházfők seregeinek java része elpusztult, miközben az utánpótlást szállító Sieghart hajóiból jó néhány a – tapló segítségével meggyújtott – tüzes nyilak áldozatául esett.

A győzelem ugyanakkor még csak félsikert jelentett, hiszen a Duna északi partján időközben megérkeztek Luitpold erői is, aki cselből öt nappal lemaradt az érsek mögött. Thietmar katasztrofális veresége azonban keresztülhúzta a herceg számításait, hiszen június 5-én a győztes magyar hadak könnyedén átkelhettek a folyón, majd a Dévényi-szorosban hasonló taktikával megsemmisítették Luitpold erőit is. A két napon át tartó pozsonyi ütközet megtizedelte a bajor méltóságokat, hiszen a harcokban elesett a herceg, Thietmar érsek, és rajtuk kívül még számos püspök és apát is. A győztesek később üldözőbe vették a menekülő keresztény hadakat, és az ellentámadás során a magyar szállásterületet egészen az Enns folyóig tolták ki. A vereség akkora trauma volt a nyugatiak számára, hogy ezután egészen II. Konrád (ur. 1024-1039) 1030-as támadásáig nem vállalkoztak Magyarország meghódítására.

A pozsonyi csata a magyar hadtörténet egyik legfontosabb győzelme volt, melyet őseink elsősorban a reflexíjnak, és nomád harcmodoruknak köszönhettek. A bajorok nem ismerték sem a fegyver hatékonyságát, sem a magyarok taktikáját, ezért túlerejük dacára könnyű prédának bizonyultak a törzsszövetség erői számára. A csata győztes hadvezérének kilétét ugyanakkor máig nem sikerült tisztázni: egyesek szerint Árpád fejedelem irányította Pozsonynál őseink seregeit, mások pedig úgy tartják, éppen az ő halálát – és Zolta hatalomra kerülését – próbálta meg kihasználni a Keleti Frank Birodalom. Ismét mások azt állítják, hogy Árpád ebben a csatában lelte halálát. Bármelyik fejedelem is vezette hadainkat Pozsonynál, hozzájárult a törzsszövetség helyzetének megszilárdulásához, és pontot tett Kárpát-medencei sikeres honfoglalásunk végére.

Szerző: Tarján M. Tamás (RUBICONline)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s