Kókusz, szágó és a többi jövevény

Óceánia trópusi partjainak növényvilága nagyon megváltozott azóta, hogy az ember is megtelepedett a szigeteken. Ami nyomban a szemünkbe tűnik: a partokon ágaskodó kókuszpálmák sokasága.

A kókuszpálma (Cocos nucifera) őshazája valószínűleg a maláj-szigetvilág, ahonnan természetes úton – a hullámok hátán – is eljuthatott a Csendes-óceán néhány közelebb fekvő szigetére. Nagyobb mérvű elterjesztése, különösen pedig Polinéziában való meghonosítása az ember műve. A melanéz és polinéz hajósok vitték magukkal és ültették el új lakóhelyeiken. A kókuszpálma igen hasznos növény. Gyümölcsét, leveleit és a törzsét egy ősi indiai mondás szerint 999 -féle célra lehet felhasználni. A kókuszdió húsa fontos élelmezési cikk, ugyanakkor Óceánia lakosságának ez a legfőbb bevételi forrása is. A szárított kókuszbél, a kopra keresett termék a világpiacon. A koprából sajtolással kókuszolajat nyernek, amelyet főzéshez, művaj és szappan készítéséhez, különféle kozmetikai szerek előállításához használnak fel.

Eredetileg szintén vadon nőtt, de ma már telepítik is a másik fontos pálmaféleséget: a szágót (Metroxylon sagu). Új-Guinea mocsaras partvidékeinek és a folyók mellékének gyakori növénye. A pápuák saksaknak nevezik. A fa magassága 10-15 méter, törzsének átmérője 50-80 centiméter. A szágópálmának nem a gyümölcsét fogyasztják (sőt azt nem is hagyják kifejlődni), hanem a fa törzsének keményítőben dús, lisztes belsejét. Egy-egy kifejlett pálmafa törzséből 100-300 kg nyers szágólisztet nyernek, amit megsütve fogyasztanak. A szágó kalóriadús táplálék, de hiányzanak belőle a fehérjék és a vitaminok, emiatt a szágóevő népek táplálkozása nagyon egyoldalú.

A polinéz népek nem szágókenyeret, hanem a kenyérfa gyümölcsét fogyasztják. A kenyérfa (Artocarpus altilis) az eperfafélék családjába tartozik. Őshazája a maláj-szigetvilág és Új-Guinea, onnan hozták magukkal a polinéz hajósok. A kifejlett fa magassága 10-15 méter. Hatalmas, szárnyalt levelek borítják, méretük a fél métert is meghaladja. Az ágaikon elszórtan teremnek a csecsemőfej nagyságú, rücskös héjú gyümölcsök. A szüret általában januártól márciusig tart, de a leszedett gyümölcs még körülbelül 2 hónapig eltartható, így sok helyen csaknem fél éven át ez a nép fő tápláléka. Nyersen nem élvezhető. A szamoaiak felszeletelik, és kókuszolajban megsütik.

A trópusi Óceánia népeinek élelmezésében nagy szerepük van a különböző gumósnövényeknek és gyökérféléknek. A polinézeknél például a kenyérgyümölcs fő kiegészítője a jam (Dioscorea esculenta és D. alata), az ugyanis július-augusztusban kezd beérni, amikorra a kenyérgyümölcs már elfogy. A jam futónövény, kemény szárai jó talajon 5 méter magasságba is felkúsznak. Valamennyi trópusi szigeten meghonosították a tarót (Colocasia esculenta). Fél méternél hosszabb, kar vastagságú, sok keményítőt tartalmazó gyökeret ereszt, amelynek az íze hasonlít a hazai burgonyáéhoz. A jam és a taró az „óvilág” növényei, míg a harmadik gyökérféleség, a kasszava vagy manióka (Manihot esculenta) Amerikából terjedt el a trópusi övben. Cserjeszerű növény, ujjnyi vastagságú husángokkal és szétágazó gyökerekkel. Valamennyi gyökérnövény között ez a legigénytelenebb, a tápanyagokban szegény korallmeszes talajon (makateán) is megél.

A szubtrópusi szigetek és Új-Guinea magasföldjének első számú élelmi növénye az édesburgonya vagy batáta (Ipomoea batatas). Új-Guinea térségében kaukaunak hívják. Gyökérgumói inkább a répához hasonlítanak, semmint a burgonyához, ezért találóbb a régies magyar elnevezése: az édesrépa. Amerikában őshonos növény, mégis Új-Guinea felvidékein már jóval az európaiak megjelenése előtt termesztették. Hogyan került át az édesburgonya Amerikából a pápuákhoz? Több más titokkal együtt ez is még megoldatlan kérdés.

Óceánia trópusi szigetvilágában sokféle forró égövi gyümölcs terem. A kenyérgyümölcsön kívül kiemelést érdemel a banán, amely nálunk csak csemegének számít, de a szigeteken fontos élelmezési cikk. Őshazája Délkelet-Ázsia, de az erdőkben vadon élő banánfajokat Kelet felé egészen a Szamoa-szigetekig megtaláljuk.
A Musa acuminata fajból nemesítették ki az édesbanán különböző változatait, amelyek hozzánk is eljutnak, míg a Musa balbisiana változatai sok keményítőt tartalmaznak. Ezek a hibridek nyersen nem élvezhetők, csak főzve vagy sütve. A maláj szigetekről származó mangó (Mangifera Indica) már az európaiak megjelenése előtt elterjedt Új-Guinea partjain, úgyszintén a mangosztán (Garcinia mangostana). A förtelmes illatáról nevezetes durián (Durio zibethinus) főként Melanéziában kedvelt csemege. Az Újvilág felfedezése után került Óceánia szigeteire a papaja vagy dinnyefa (Carica papaya), amely ma egyike a legelterjedtebb kultúrnövényeknek. Szaporodását elősegítik a gyümölcsöket dézsmáló madarak és repülőrókák, amelyek elpotyogtatják a magvakat.

A cukornövények közül legfontosabb a cukornád, amelynek Új-Guinea az őshazája. Itt ma is nagy területeket borít a vadcukornád vagy pitpit (Saccharum robustum), amely ugyan kevés cukrot tartalmaz, viszont annál hasznosabb a
kunyhóépítésnél. A cukrot adó nádat, a S. officinariumot kultúrnövényként termesztik, úgyszintén a S. edule fajt is, amelynek virágját magzatelhajtásra használják.

Az ősi „ipari növények” közé tartozik a papíreperfa (Broussonetia papyrifera), amelynek lehántolt kérgéből, pontosabban ennek háncsrétegéből készítették az őslakók ruházatukat (a tapát). A tapakészítés és -festés újra dívik – különösen Tonga- és Szamoa-szigeteken –, de jobbára csak az idegen turisták veszik meg. A Fiji-szigetek értékes növénye volt az illatos szantálfa (Santalum album), amelyből Kínában és Indiában templomi tömjént és értékes szobrokat készítettek. Az élelmes kereskedők egyszerre úgy megrohanták ezeket a szigeteket, hogy a szantálfákat pár év alatt az utolsó szálig kiirtották.

Még röviden az élvezeti növényekről. A polinéz és melanéz népek nemzeti itala a kawa, amit a kawabors (Piper methysticum) gyökereiből nyernek. A kawabors 1,5-2 méter magasra növő cserje, melyet a ház körül, a kókuszpálmák és banánok árnyékában termesztenek. A megszárított gyökeret porrá zúzzák, és szertartásos módon készítik el az italt. A kawagyökér hatóanyaga a metisztin, vagy más néven kavahin. A kawaital veszélytelen, élénkítő hatású; a gyógyászatban vízhajtó szernek használják. Mindenfelé termesztik már az Amerikából származó dohányt is (Nicotiana tabacum).