Buddhista központok Tibetben

Közzétette:

 

 

Potala palota

A Potala (t.: Po ta la), a dalai lámák palotája a közép-tibeti Lhászában, a Vörös hegyen. Nevét Avalókitésvara bódhiszattva dél-indiai szent hegyéről kapta. A hagyományos tibeti építészet stílusában készült Potala elődjének tekinthető palota alapjait a 7. században, a Jarlung dinasztia uralkodásának idején rakták le. A tizenhárom szintes Potala két fő része a Fehér (t.: Pho brang dkar po) és a Vörös Palota (t.: Pho brang dmar po). A Fehér Palotát 1645 és 1648 között építtette az 5. dalai láma, majd 1649-ben költözött át a Drepung (t.: ‘Bras spung) kolostorból a tibeti kormányszervekkel, és a szerzetesek képzésére szolgáló Namgyel (t.: rNam rgyal) kollégiummal együtt. Az 5. dalai láma halála után 1690 és 1693 között a tudományos munkásságáról is nevezetes kormányzó, Szangye Gyaco egy központi résszel, a Vörös Palotával egészíttette ki az épületet. Itt láthatók többek között a dalai lámák lakosztályai, a kihallgatási csarnok és a Geluk (t.: dGe lugs) rend három tantrikus védőistenségének (Csakraszamvara, Guhjaszamádzsa, Vadzsrabhairava) háromdimenziós mandalái is. A Phakpa Lhakhang szentélyben található Tibet egyik legszentebb szobra, az államalapító uralkodó, Szongcen Gampo (Srong btsan sGam po, ur. kb. 629–649) meditációs istenségét megszemélyesítő, szantálfából faragott, nepáli stílusú Árja-Avalókitésvara szobor, melyről később számos másolatot készítettek. Az egyik felső emeleten, a Szongcen Gampo meditációs szentélyeként ismert cellában van az uralkodót és két feleségét ábrázoló, életnagyságú, festett stukkó szoborcsoport. Bár készítésük koráról vita folyik, stílusuk a 9. századi közép-ázsiai szobrászat hatását mutatja, s mintaként szolgálhattak a későbbi királyi portréábrázolásokhoz. Egy másik szentélyben a tantrikus Kálacsakra istenség 4 m átmérőjű és 3 m magas, háromdimenziós mandaláját helyezték el. Az épületben megtalálhatók a dalai lámák síremlékei (az 5.-től kezdődően, a 6. kivételével), azaz a relikviáikat tartalmazó nyolc sztúpa, melyek közül az alapító 5. dalai láma aranyozott sztúpája a legnagyobb méretű. A felújított falképek egy része a dalai lámák és a kínai császári udvar kapcsolatát ábrázolja.

 

Potala palota

A Potala palota távlati képe. Fotó: Gelle Zsóka

1717-ben a dzsungár mongolok kifosztották a Potalát. Bár 1959-ben, a tibeti felkelés alatt érték sérülések, a Kulturális Forradalom alatt nem szenvedett nagyobb károkat. 1989 és 1993 között a kínai kormány felújíttatta az épületet, amely 1994-ben a világörökség listájára került.

Szamje kolostor

Szamje (t.: bSam yas) Tibet legrégibb buddhista kolostora, a Cangpo folyó völgyében, Lhaszától délkeletre. A második buddhista Tankirály, Triszong Decen uralkodása alatt, feltehetően 775–779 körül építették, s az indiai Vikramasílá kolostor apátja, Sántaraksíta, valamint a nagy tantrikus mester, Padmaszambhava segítségével avatták fel. Számos buddhista művet itt fordítottak szanszkritból tibetire, s itt szentelték fel az első tibeti szerzeteseket, a „hét kiválasztottat” is. 792 és 794 között nevezetes hitvita zajlott Szamjéban, a buddhizmus fokozatos módszerét hirdető indiai és a csan buddhizmust képviselő kínai szerzetesek között, mely az előbbiek győzelmével végződött, s a buddhizmus indiai változata vált uralkodóvá Tibetben.

 

Szamje kolostor

A Szamje kolostor. Fotó: Kisházi Anna

Szamje kolostor

A központi épület, az Üce tetőzete a Szamje kolostorban. Fotó: Kisházi Anna

Szamje kolostor

A Szamje kolostor főbejáratánál álló kőelefánt. Fotó: Kisházi Anna

A kolostort valószínűleg az északkelet-indiai tantrikus kolostori egyetem, Odantapurí (mai Bihár tartomány) mintájára építették. A nagy központi templomot kisebb szentélyek és sztúpák vették körül, melyek egy térbeli mandalát formáltak, s egyben a buddhista világegyetem központját, azaz a Méru hegyet, a négy fő- és nyolc mellék kontinenst, valamint a Napot és a Holdat jelképezték. Ellipszis alakú külső fala ugyancsak a mandala körkörös elvére utal. Nevezetes a főbejárat baloldalán álló feliratos kőoszlop, mely a buddhizmus államvallássá tételét hirdeti, valamint az alapítás korából való két kőoroszlán, egy kőelefánt és egy feliratos bronzharang. A „középső” templom, a háromemeletes Üce (t.: dBu rtse) szintjei az írásos hagyomány szerint három különböző – tibeti, kínai és indiai (más forrás szerint khotáni) – stílusban épültek. Szamje korábbi és jelenlegi védelmező istensége, Pehár (t.: Pe har), a 8. században, Közép-Ázsiából ide hozott istenség és Ceu Marpo (t.: Tse’u dmar po) szobra a Tanvédő istenségek szentélyében kapott helyet. A falképeket, melyek főként történelmi jeleneteket ábrázolnak, a 18. század közepén festették újra. A kolostor polgárháború (11. század), tűzvészek (17. és 19. század) és földrengés (1816) miatt korábban jelentékeny csapásokat szenvedett, ám ezeket a 18. és a 19. században helyreállították. Bár az 1950-es években nem érte kár az épületeket, a Kulturális Forradalom elején a kínai vörösgárdisták lerombolták az Üce harmadik emeletét, aranyozott tetőzetét, és körülötte a négy sztúpát is. Eltűnt a kolostor számos szobra, thangkája és rituális felszerelése is. Szamjét az 1980-as évek végén kezdték helyreállítani.

Írta: Kelényi Béla ELTE BTK

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s