Tóth Árpád: Október

 

 

A levegő hideg, kék és merev

S sziszegve metszi éles cirpelés

Mint bánya mélyén a kék érceret

A zengő fúró. Már a fény kevés.

A sötét ég tisztára van seperve,

A láthatár fakó vonal, üres, –

Vízszintes közönyét ezüst s veres

Tornyok nem gyujtják fel már. Komor este.
Tóth Árpád

Október. Pompa és szín nincs tovább.

Oh, mikor még arany fény lihegett

S tömör bibor és roskadó brokát

Fedte a kéjes, ájult ligetet…

Már meztelen az erdő. Végesvégig

A züllött úton roncs, bú és szemét.

Korhadó tönkök. Egy nyirkos, setét

Kórón vén varjú hamvas hasa kéklik.

 

Ősz, fáradt isten! – csendes és unott,

Kinek halavány ujjaid közűl

Arany hullt s már aranyaid unod,

Szeretsz-e? – lelkem hozzád menekűl.

Szemed sárga, hűvös nézését küldd le

A szívemig a hervadt végtelenből,

Im hozzád búsan és keserűn leng föl

Eltűnődésem lassú tömjénfüstje…

 

Mért élek én? – s boldog mért nem vagyok?

Mért fáj ez örök, tűnődve kuporgó

Magány? – és máskor mégis mért sajog

Magányért lelkem? Oh, lélek, te forró

Tropikus homok! mért hajtasz virágot:

Gyönyörü vágyat s jaj, gyökértelent?

Arany gyümölcsöt a nagy őszi csend

Nekünk nem hoz, csak bút, beteg sirámot…

 

Oh, ez a vak, szeszélyes földi élet

Adott-e kincset, mely ma is enyém?

Vagy, mit ha bús szemem vizsgálva nézett,

Nem halt el róla szomorún a fény?

Mily szent iramban nyargalnak a lázak

S mily sánta mind a beteljesedés…

Ez hát az élet-lecke? – e kevés

Bölcseség? – ez a lemondó alázat?…

 

És mégis, míg elnézem csendesen

A vízesést, mely mint roppant szalag,

Ezüst gépszíj egy örök kereken,

Az esti sziklán zúgva leszalad,

– Kitárja újra, reszketőn, sután

Kelyhét a vágy, a lélek bús virága,

Az árva, bíbor kelyhet minden drága

Nagyszerüségek napfénye után…

 

És fáj az elmulás… mint egykor, régen,

Mikor még mint gyerek, szelíd, zömök,

Ebéd után, kora őszi sötétben

Ültem az elhagyott asztal mögött.

Szomorkodtak a félbehagyott étkek…

Poharak alján tompa tűz… a torta

A halvány tálcán búsan bújt csoportba…

S egyszerre, furcsán, szememben könny égett…

 

Forrás: Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 20. szám

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s