Richard Wagner – Lohengrin

 

 

A négyórás, három felvonásos „Lohengrinnel befejeződött az operák régi világa” – írta róla Liszt Ferenc. Wagner – ekkor még nem volt Liszt veje – az 1840-es évektől foglalkozott ősi kelta, germán és frank mondákkal, Wolfram von Eschenbach középkori lovagtörténeteivel, valamint a görög isten, Zeusz és a földi asszony, Szemelé szerelmével.

Waner: LohengrinEzekből gyúrta össze több operájának szövegkönyvét, majd komponálta rá korszakalkotó romantikus muzsikáját, itt először alkalmazta motívumszövő módszerét. 1845-ben készítette el a Lohengrin első vázlatát, a kissé dagályos szöveget végül 1847-ben fejezte be. Mivel a Ring terjedelmes előadásaira senki nem vállalkozott, ezért kevesebb szereplővel, kisebb kórussal könnyebben játszható darabbal, a Lohengrinnel állt elő. 1850-ben Liszt Ferenc Weimar hercegi színházában, az akkori kortárs zene fellegvárában hangzott el, majd 1865-ben II. Lajos bajor király Hofoperje Hans von Bülow vezényletével már nagy sikerrel mutatott be. 1861-ben Bécsben, 1866-ban a pesti Nemzeti Színházban adták elő, 1884-ben pedig az új Operaház is játszotta.

A Lohengrin-sztori

Wagner a 10. századra teszi a szerelem örök tragikumának történetét, amelyben szempontunkból egy mozzanat különösen érdekes: Brabant hercegség (ma Antwerpen környéke) a nyíllal portyázó magyarok ellen háborúra készül. A többi rész a szokásos jóság és a gonoszság párharcáról szól: hol egyik, hol a másik győz, az eredmény több halott, de van, aki dicsőségesen feltámad.

A német király, I. (Madarász) Henrik hadba szólítja népét Brabant tartományban. Telramund, a hercegség ideiglenesen megbízott főnöke ármányt sző elhunyt elődje gyermekei ellen, akik a jogos örökösök volnának. Azt modja a királynak, hogy Elza, az örökösnő megölte kisöccsét. A kor szokásjoga szerint a helyismerettel nem rendelkező Henrik király istenítéletre bízza a dolgot. Vívjon meg Telramunddal Elza becsületéért az, aki akar. A felhívás többször is elhangzik, senki sem jelentkezik. Az utolsó pillanatban azonban a Schelde-folyón egy hattyú vontatta csónak (környezetvédelemből kitűnő!) érkezik a megmentő lovaggal. Elza rögtön a kezébe teszi a sorsát, térdre borul a lovag előtt. (Pont ilyenre vágyik minden férfi!) A hattyú elinal…, a lovag kéri a lányt, hogy soha ne kérdezze őt a kilétéről és a származásáról. Elza nem tehet mást, elfogadja a feltételt. Az ismeretlen egy perc alatt legyőzi Telramundot, de nem öli meg – ebből származik a többi baj.

A II. felvonásban vidáman poharaznak a király termeiben, amíg a sötét udvaron Telramund és gonosz felesége, Ortrud dühös bosszúra készül. Tervéhez pogány istenekhez imádkozik. Elza a palota erkélyén a mennyei boldogságáról énekel, amikor meghallja a „szegény” Ortrud alakoskodó panaszát. Tanácsolja Elzának, hogy ne dőljön be a fiú állította adatvédelmi előírásoknak, meg korai volna hinni egy vadidegennek. Sikerül is bogarat ültetni a butácska lány fülébe.

Másnap az udvar esküvőre készül, ráadásul az ismeretlen lovag Elza kezével Brabant trónját is örökli. Ortrud a templomba igyekvő Elza útjába áll, hiszen fríz hercegnőként neki van joga előtte a szent kapun bemenni. Telramund a lovagot tartóztatná fel, csalónak nevezi, aki varázslattal győzte le őt. A helyzetet a király menti meg. Felhangzik a gyönyörű nászinduló.

A III. felvonásban a nászéjszaka tanúi vagyunk. Elza kíváncsisága nem nyughat, meg akarja tudni, kinek lett a felesége, és a lovag nem tűnik-e el úgy, ahogyan érkezett. Ebben az illetlen helyzetben ront rájuk Telramund a társaival, félreérthetetlen gyilkossági szándékkal, de a lovag most már végre leteríti. A lovagnak elege lesz az egészből. Napfelkelte után a király megint összehívja a népet, azt hiszi, a csodás idegen segíteni fog a csatában. Téved, mert az ezüstvértes ifjú mindenki előtt bevallja származása titkát (a híres „Grál-legenda”): ő Lohengrin, a Grál lovagja, Parsifal fia. Küldetése, hogy segítsen a bajban lévőknek, de ne árulja el a nevét. Most, hogy a titkát elárulta, távozik, illetve távozna a hattyújával. Ortrud ekkor magába roskadva közli: ő varázsolta hattyúvá az ifjú herceget, Elza öccsét. Ettől Brabant örököse visszakapja eredeti alakját, Ortrud pedig holtan esik össze. Lohengrin örökre elhagyja a terepet, most már egy fehér galamb húzza el a csónakját. Elza és a nép hoppon marad, küzdhet a magyarok félelmetes nyilaival.

Wagner legtöbb operájában a férfisovinizmusé a főszerep, a nő alávetett, nem beszélhet, nem kérdezhet, gyakran a gonosz célpontja, minden az ő kárára történik. Kit érdekel a szenvedése? Ezt a szerző tökéletesen rendjén találja.

A zenemű szépsége azonban minden alkalommal jogosan elvarázsolja a hallgatóságot.

 

Dobi Ildikó – EuroAstra
 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s