A XIV. század és a következő század eleje a falképfestészet virágkora. Míg az Árpád-korból jobbára csak töredékek maradtak ránk, az Anjou-korban már nem ritka a teljesen kifestett templom. Az egyik legjobban megőrzött sorozatot az ország délnyugati sarkában találjuk. A stájerországi, határszéli Radkersburgból származó Johannes Aquila műhelye festette ki 1378-ban a veleméri templomot, Bántornyán 1383-ban a szentélyt és 1389-ben a hajót, majd 1392-ben Mártonhelyen dolgozott. De szintén neki tulajdoníthatók Ausztriában a fürstenfeldi ágostonos templom falképei. E több évtizeden keresztül kimutatható műhely különlegességei közé tartozik Johannes Aquila Veleméren és Mártonhelyen is a donátorok módjára megfestett portréja, a hosszú feliratok alkalmazása, és stílusának szüntelen megújulása.
Johannes Aquila falképei a veleméri templom szentélyében, 1378-ban
Kevés sorozat maradt ránk a kor rangos templomaiból, ilyen a keszthelyi ferences templom szentélye, melyet Lackfi István nádor (†1397) alapított. Siklóson az ágostonos prépostság templomát az 1360-70-es években, majd 1408 után kifestették: ez utóbbi a XIV. század második felének firenzei hagyományait őrzi. Közvetlen cseh befolyásról tanúskodhat a póniki templom 1415-ös rétege: míg a szentélyben a program hagyományos, a diadalíven újszerű témák tűnnek fel (Köpenyes Mária, Cselekvő feszület, különítélet és a luccai Keresztrefeszítés felöltözött Krisztust ábrázoló kegyképe, az úgynevezett Volto Santo). Ez már az internacionális gótika stílusfokának felel meg.
Falképegyüttes a póniki templom szentélyében és diadalívén, 1415
Írta: Szakács Béla Zsolt
Forrás: Bellák Gábor - Jernyei Kiss János - Keserű Katalin - Mikó Árpád - Szakács Béla Zsolt - Magyar művészet (78-79. oldal Corvina Kiadó Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711
A Kiadó engedélyével
