Antonio Stradivari (Cremona, 1644? – Cremona, 1737. december 18.) olasz hegedűkészítő, Nicolò Amati tanítványa, viszont 1667-ben önállósult. Munkássága három szakaszra tagolható. 1685-ig Amati hatása alatt
állt; 1685-1700 a kísérletezés időszaka; 1700 körül megtalálja saját modelljét. A hátlapot jávorfából, a tetőt lucfenyőből, a kávákat és a tőkét fűzfából készítette; egyesítette a Brescia- és az Amati-hegedű formáját, a teltebb hang érdekében megnagyobbította a testet, kisebb domborulatot alkalmazott, és erősebb hajlásban metszette ki az f-lyukakat. Ily módon alakult ki a szélesebb vonalú és kifejezetten szép forma. Aranysárga lakkra világosvörös színt vitt fel, ezáltal barnán világító színt kapott. Több mint 1100 hangszert épített. Ma mintegy 540 hegedűjét, 12 brácsáját és 50 gordonkáját ismerjük, ám a valódiság több esetben vitatható, mivel a Stradivari-hangszert előszeretettel másolták és hamisították, különösen 1830 óta, miután a Stradivari-hegedű (Stradivarius) csillogóbb és élesebb („oboaszerű”) hangzása háttérbe szorította a lágyabb és telítettebb „fuvolaszerű” Amati- és Guarneri-hangszereket.

Stradivarius-hegedű, Escorial Királyi palota, Madrid
Forrás: Brockhaus Riemann – Zenei Lexikon harmadik kötet (404. oldal)Zeneműkiadó, Budapest 1985 ISBN 963 330 572 2 3
