A Jagelló-kor legnagyobb mecénása Magyarországon kétségkívül Bakócz Tamás esztergomi érsek volt.
A Bakócz-kápolna a szentély felé, 1507. Esztergom, főszékesegyház
Mátyás halála után egyre nagyobb hatalmat szerzett magának az országban, pályája csúcsán még a pápai trón megszerzésével is próbálkozott (1513). 1497-ben tette át székhelyét Egerből Esztergomba, majd 1500 után (ekkor ment haza Beatrix Nápolyba) kibővítette az érseki palotát. 1506-ban letétette temetkezési helyéül szánt kápolnája alapkövét a Szent Adalbert-székesegyház déli oldalán, s egy év múlva már belső főpárkányig felemelkedett az épület. Belső tere fölé aranyozott bronzlapokkal díszített kupola borult, és – egy régi rajz szerint – a lanternás kupola az épület külső megjelenését is meghatározta. Itálián kívül ez volt az első centrális alaprajzú, all’antica templomépület Európában. Olasz mesterek tervezték és építették, alaprajza, részletmegoldásai a legmodernebb itáliai stílusirányzatoknak feleltek meg, és díszítő-szobrászati elemei is a legmagasabb színvonalat képviselték. A ma Bakócz-kápolnaként ismert épület másodlagos helyen áll, az esztergomi főszékesegyház egyik mellékkápolnájaként. Fehér márvány főoltára Firenzében készült, Andrea Ferrucci műhelyében, s onnét érkezett Esztergomba. A többszintes oltárépítmény kompozíciója a római diadalívekét követi, kicsinyített változatban. Az egykor fülkékben álló szobrokat az oszmánok elpusztították, az oromzat Angyali üdvözlet domborművén pedig összezúzták az arcokat, letörték a karokat. A XVIII. században a hiányokat stukkóval pótolták; a legutóbbi restaurálás során csak Mária arcán hagyták meg a barokk kiegészítéseket.
Johann Baptist Packh: A Bakócz-kápolna keresztmetszete a sekrestye felé (az áthelyezés előtt), 1823. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria
Andrea Ferrucci: Angyali üdvözlet a Bakócz-kápolna oltárán, 1519, Esztergom, főszékesegyház
Bakócz több fontos darabot is megszerzett magának Mátyás király kincsei közül: hozzá került a Mátyás-kálvária (ez ma is az esztergomi káptalan tulajdonában van), és az uralkodó Firenzében szőtt trónkárpitja. Nevével hozható kapcsolatba az a kétkötetes, befejezetlen hatalmas graduálé is, amelyet valószínűleg az esztergomi Szent Adalbert-székesegyháznak szántak, s amelyet Budán kezdtek illuminálni valamikor az 1510-es években. Több liturgikus kódexet festettek ki ebben a műhelyben és címeres nemeslevelek tucatjait, köztük a legszebbet, szerdahelyi Imreffy Mihály címereslevelét 1523-ban. Ezeken a miniatúrákon nyoma sincs a gótikus díszítőgyakorlatnak, minden motívumuk, mitológiai lényeket felvonultató apparátusuk a reneszánsz eszköztárához tartozik.
Írta: Mikó Árpád
Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (117-119. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711
A Kiadó engedélyével
