Áldott új kenyér

Közzétette:

Hegesztő lángként ragyog a nyári nap. Perzselő sugarakat lövell a kalászokkal sárguló mezőre, a tarlók aranytövises irhájára. A levegőben az érett gabona vigasztaló, megejtő illata.

Ünnep ilyenkor munkanap. Az új kenyér ünnepe. Isten áldásával, a szorgalommal művelt föld ismét termést hozott. „A mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” meghallgatásra talált. Nehéz időkben fénylik ránk jóságosan az Úr szeme, hajlik felénk gondoskodó karja. „Hiszen tudja mennyei Atyátok, hogy minderre szükségetek van” – biztatta tanítványait az Üdvözítő, és bátorít minket ma is.

Új kenyér: új ajándék. Abból az indításból, mellyel Jézus a csodálatos kenyérszaporítást véghezvitte: – Sajnálom a népet, nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket – és meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a kenyereket, hálát adott, megtörte őket és odaadta tanítványainak, azok pedig a népnek. Hányszor tér vissza e jelenet! Íme az utolsó vacsorán: „Aztán kenyeret vett a kezébe, hálát adott, majd megtörte…” (Lk 22,19), vagy az emmauszi tanítványokkal történő találkozás során: „Amikor asztalhoz ültek, kenyeret vett kezébe, megáldotta, megtörte és odanyújtotta nekik” (Lk 24,30). Jézus, tanítványai iránti határtalan szeretete jegyében, láthatólag örömmel ült a híveivel közös asztalhoz, melynél, szinte bevezető szertartásként, égre emelte szemeit, hálát adott a kenyérért és csak azután áldotta és törte azt meg.

Új kenyér szentelése

hegykői Szent Mihály Plébánia – új kenyér szentelése

Az új kenyér örömével ma is számosan ülnek asztalhoz. Az anya vagy az apa felszeleteli a kenyeret, mely ha még friss, csodálatos illattal tölti meg a szobát és fehér, hólyagos-likacsos húsával ingerlően kívántatja magát. Az étkezés főszereplője az áldott, sóvárgott új kenyér. És ez természetes. De hány családfő emeli kenyérszegés előtt égre a szemét, vet a késsel keresztet a kenyér hátára, hány teríték felett mondják el az asztali áldást és adnak hálát a mindennapi betevőért? Kivész gyakorlatunkból egy ősi szép hagyomány. A közös ebéd, a közös vacsora, az étkezés előtti asztali áldás és az azutáni köszönet. Elmúlik az alkalom, hogy a keresztény nevelés szellemében a gyerekek tudatába, vérébe ivódjon szüleik istenhite, az Úr közösségében leélt élet igénye. Elmulasztódik a meghívás, a „légy vendégünk” és az ételt adó nevének áldása.

Melyik szülő nem ajándékozza meg boldogan gyermekét, és melyiknek nem keseríti meg ezzel járó örömét, ha a gyermek közömbösen fogadja az ajándékot? Az Úr sokakat meghív asztalához, de a közömbösek kimentik magukat. Elfelejthető-e könnyelműen, hogy senki ezek közül meg nem ízleli az ő lakomáját?  Nap nap után élvezhetjük Isten kegyelméből munkánk gyümölcsét. Nap nap után folyik életünk az öröklét végtelenség felé. Mikor hálálkodunk érte? A tíz meggyógyult leprás közül csak egy tért vissza Jézushoz köszönetet mondani. Mi is hasonlóak vagyunk a kilenc hálátlanhoz? Ha kérjük Isten adományát, illik is hálát adni érte. De ne csak a test szükségleteiért esengjünk, hanem a lelkek táplálékáért is! „Nem több-e az élet az eledelnél?” Tegyük ismét szokássá az asztali áldást. Tanuljunk meg gyerekeinkkel közösen hálát adni. Így nyerjük el a legfontosabbat is, meghívásunkat a megváltás ünnepi lakomájára.

Csávossy György: Vasárnap Katolikus Hetilap Online (vasarnap.katolikhos.ro)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s