Benedek Elek – Dolgozz, macska!

Közzétette:

 

 

Volt egyszer egy szegény legény. Ehhez a szegény legényhez férjhez ment egy gazdag leány. Hanem mielőtt a pap elé állottak volna, a leány kikötötte, hogy ő ugyan semmit sem dolgozik. Úgyis van elég, amiből megéljenek.
De ez még nem volt elég. Még azt is megfogadtatta a legénnyel, hogy soha meg nem veri.
Jól van. A szegény legény mindenbe beleegyezett. Ő maga járt erdőre-mezőre. Dolgozott, kínlódott, hullatta a véres verejtéket, az éfiasszony pedig otthon ült. Mikor nem ült, járta a falut, békukkintott ide is, oda is. Tereferélt a többi asszonyokkal.
Teltek-múltak a napok. Elteltek hetek, hónapok. Hallgatott a szegény legény, nem verte meg a feleségét. Hanem egyszer mégiscsak megsokallotta a felesége restségét, s reggel, mielőtt kiment a mezőre, azt mondja a macskának:
– Hallod-e, te macska, amíg én a mezőn járok, szépen kiseperd a házat, főzz vacsorát, még egy orsó fonalat is fonj, mert különben úgy megverlek, hogy halálod napjáig megemlegeted!
Hallja az asszony ezt a beszédet, nem szól semmit, csak gondolja magában: „Jaj, édes Jézusom, az én uram bizonyosan megbolondult.”
Hogy a macska hallotta-e, nem-e, amit a gazdája mondott, azt bizony én nem tudom, de azt éppen úgy láttam, mint ma, hogy ott feküdt a góc alatt, csöndesen szundikált, s rá sem nézett a gazdájára.
– Hát aztán, úgy legyen – mondja ismét a gazda -, dolgozz, macska, mert különben így meg úgy!
De már ezt az asszony sem állotta meg szó nélkül. Mondja:
– Ó, hallá-e, ugyan bizony mit beszél ilyen bolondságokat, hiszen az a macska nem érti a kelmed beszédit!
De így, de úgy, pattogott a gazda, akár érti, akár nem, megtegye, amit parancsoltam, mert nekem nincs más, akinek parancsoljak.
Azzal elment a gazda, az asszony otthon maradt, a macska pedig szundikált tovább.
Egyszer, úgy délfelé, mondja az asszony a macskának:
– Dolgozz, macska, mert megver az uram!
De bizony a macska meg sem mozdult.
„Hát jól van – gondolta magában -, téged vernek meg, nem engem.” S azzal elment hazulról, bekukkintott ide is, oda is, s este volt, mire hazakerült.
Bezzeg hogy a macska sem a házat ki nem seperte, sem a vacsorát meg nem főzte, sem egy orsó fonalat nem font.
Jő haza a gazda, látja, hogy a macska nem dolgozott semmit.
Hej, uramteremtőm! – megmérgelődik, fogja a macskát, ráköti a felesége hátára, elé a szíj­ostort, s ütni kezdi amúgy magyarosan. Nyávogott a macska keservesen, sírt, bőgött az asszony még keservesebben. Összetette kezét, s úgy könyörgött az urának:
– Ó, lelkem, uram, jámbor uram, ne bántsa többet a macskát, hiszen az nem tud dolgozni!
– Nem-e – kiabált a gazda -, hát akkor felfogadod-e, hogy dolgozol helyette?!
– Dolgozom, dolgozom – fogadkozott az asszony -, csak ne üsse többet a macskát.
De az asszony egyet gondolt, hazaszaladt az apja házához, s nagy sírva elpanaszolta, hogy az ura milyen cudarul megverte a macskát az ő hátán. Elmondja azt is, hogy mit fogadott.
Azt mondja az apja:
– Bizony ha felfogadtad, édes leányom, hogy dolgozol a macska helyett, csak dolgozzál is, mert különben a macska holnap is megverődik.
Azzal elkergette a leányát, hogy menjen haza isten hírével az urához, ott van az ő helye.
Hanem úgy látszik, hogy a verés nem fogott még az asszonyon, mert másnap megint minden dolgot a macskára hagyott.
Az igaz, hogy az ura, amikor elment, most is a macskának hagyta meg:
– Dolgozz, macska, mert különben rútul jársz!
Hazajön este a gazda, hát megint semmit sem dolgozott a macska. Bizony ha nem dolgozott, fel is kötötte az asszony hátára, s úgy elverte a szíjostorral, hogy szegény macska nagy kínjában a körmét is belevágta az asszony hátába.
Futott az asszony panaszra az apja házához, de az apja meg sem hallgatta, úgy visszakergette.
Harmadnap reggel mondja ismét a gazda a macskának:
– No, macska, kiseperd a házat, megfőzd a vacsorát, egy orsó fonalat is fonj, mert különben ma is megverődöl!
Úgy látszik, a macska most már értette a gazda beszédjét, mert ahogy meghallotta a hangját, ijedtében mindjárt kiszaladt a házból.
No de nem is kellett, hogy dolgozzék. Elvégezett az éfiasszony helyette mindent. Kiseperte a házat, vizet hozott a kútról, tüzet tett, fölvetette a konyhát, s főzött olyan vacsorát, hogy még a király is megnyalhatta volna utána a száját.
Aközben telefont nem is egy orsót, hanem hármat. Azám! Azért lett olyan serény egyszerre, mert sajnálta a szegény macskát, sajnálta erősen.
Úgy-e, ti is így gondoljátok, hogy a macskát sajnálta, s nem a maga hátát.
Már akár így, akár úgy, mire a gazda hazajött, fel volt az asztal terítve. Párolgott a jó meleg étel. Leültek mind a ketten az asztalhoz. Ettek-ittak, jókedvük kerekedett.
Úgy bizony, a macska többet nem verődött meg, s az éfiasszonyból olyan gazdasszony lett, hogy nem volt párja hét puszta határban.
Aki nem hiszi, járjon utána.

 

benedekelek_350x

Karvaly Mór: Benedek Elek, 1901.
Benedek Elek ( 1859. szeptember 30. – 1929. augusztus 17.)
Forrás: benedekelek.ro

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s