Edward Elgar

Közzétette:

 

 

Sir Edward William Elgar (Broadheath 1857. június 2. – Worcester 1934. február 23.) brit zeneszerző.

 

Enigma-variációk című zenekari darabjával nemzetközi hírnevet szerzett az angol zenének. Ez a mű a megoldatlan talányokat rejtegető személyes portrévázlatok sora. Népszerű indulóinak egyike – Land of Hope and Glory (A remény és dicsőség országa) – a Brit Gyarmatbirodalom himnusza lett.

 

Edward_Elgar

 

Az alábbiakban a zeneszerzővel kapcsolatos anekdotákat, rövid történeteket olvashatnak.

Tetszett nekem az Enigma, és mindenbe beleütöttem az orromat. Egyszer, amikor fültanúja voltam, hogy apám és Elgár a Variációkról beszélget, egyenesen a szerzőnek szegeztem a kérdést:

– Árulja el, mi az Enigma?

– Ne engem kérdezz – mondta Elgar. – Kérdezd meg Troyte Giffitht!

Ismertem Griffitht, akiről a hetedik variáció szólt. Építész volt, és egyáltalán nem értett a zenéhez. Ezért így szóltam:

-Hogyan tudná Troyte megmondani nekem?

Elgar nevetett, és elmondta az alábbi történetet:

-Egy nap, amikor tudtam, hogy Troyte felkeres, ragasztópapírral megjelöltem néhány billentyűt a zongorán, és minden papírra ráírtam egy számot. Megkértem Troyte-t, hogy ebben a sorrendben nyomja le a billentyűket. Amikor befejezte, levettem a papírokat. „Troyte, most megtudtad az enigmát” – mondtam, és tisztában voltam vele, hogy minden a régiben marad, mert nem tudja megjegyezni, hogy milyen hangokat szólaltatott meg.

Vajon csak tréfált volna velem, mint már annyiszor tette? Őszintén szólva egy szót sem hittem az egészből.

E. Wulstan Atkins, Elgar jó barátjának, Sir Ivor Atkinsnek (1869-1953), a worcesteri székesegyház orgonistájának a fia

Fiatalemberként Elgar a Powick Elmegyógyintézet ápolóiból alakult zenekar dirigense volt. Egyik kedvenc története arról szól, amikor a szakmai felügyelet képviselője felkereste az éppen átfestés alatt lévő edinburghi intézetet. A munkásokat arra kérték, hogy semmilyen körülmények között ne elegyedjenek szóba a bentlakókkal.

– Hány réteget visz fel arra az ajtóra? – kérdezte a felügyelő.

A mázoló kötelességtudóan válasz nélkül hagyta.

– Ember, hall engem? – érdeklődött tovább a felügyelő.

Ismét nem kapott feleletet.

– Süket maga, vagy ostoba? – kiáltott rá végül. – Tisztában vele, hogy a felügyelővel beszél, és magához intéztem a kérdést?

A mázoló rémülten fordult hátra.

Menjen má innét, maga eszellős ürdüng! – kiáltotta és elszaladt.

Az „eszellős” Elgar egyik kedvenc szava lett, ezt írta a kottáiba a zenei csúcspontok fölé.

Lassan baktattunk, még sok időnk volt. Amikor hosszú séta után a művészbejáróhoz értünk, mellettünk egy vándorzenész épp a Salut d’ Amour-t játszotta igen szépen. Elgar örömében előhúzott a zsebéből egy félkoronást. A meglepett hegedűs felé nyújtotta, és megkérdezte:

– Tudja, hogy mit játszik?

– Igen. A Salut d’ Amour-t Elgartól. – felelte amaz.

– Tegye csak el. Ez több, mint amennyit Elgar valaha keresett vele – mondta a zeneszerző.

Fred Gaisberg, zenei rendező
Forrás: Norman Lebrecht – A komolyzene anekdotakincse (230-231. oldal) Európa Könyvkiadó Budapest, 2012 ISBN 978 963 07 9362 9

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s