Székely életek – Baróti Szabó Dávid

Közzétette:

 

 

Sokan voltak azok a székelyek, akik vérrel vagy tollal beírták nevüket működésükkel az emberek emlékezetébe. Nehéz kiválogatni, hogy kik is azok, akik leginkább említésre méltó szerepet töltöttek be. A következőkben bemutatandók közé azokat a már nem élő székelyeket válogattuk ki, akik nemcsak kiemelkedők voltak, hanem kezdeményező vagy magas szintű munkálkodásukkal igen értékeseknek látszanak. Éppúgy, mint ahogy a helytörténeti, köztörténeti adatok sem merítik ki a megismerhető anyag teljességét, az életrajzi adat is csak szemelvényes. Több vastag kötet sorozatára volna szükség ahhoz, hogy minden ide vonatkozó ismeret leglényegesebb része bemutatható legyen.

 

Baróti_Szabó_Dávid_300x

Baróti Szabó Dávid

(1739-1819)

 

A háromszéki Baróton született 1739-ben. Tizennyolc éves korában belépett a jezsuita rendbe, ahol tanári képesítést szerzett. Az egész életében csendes, zárkózott ember egyetlen szenvedélye a költészet volt.

A 18. század derekán Amadé László és Faludi Ferenc kísérletei után, hogy a lírának a ritmuson kívül hozzá illő tartalmat is adjanak, a folyamat megtorpant és két évtizednyi pangás állott be. Az újra induló költészet már három -féle irányt követett: a hagyományos, a francia és a latin iskolát. Baróti Szabó Dávid ez utóbbit választotta és megkísérelte magyar nyelvre fordítani a latin versformát, a hexametert és a disztichont. Tanárként megfordult Trencsénben, Fehérvárott, Nagyszombaton, Kolozsvárt, Egerben, Besztercebányán, majd a rend feloszlatása után – világi papként Komáromban és Kassán. Itt jelent meg 1777-ben könyve, az „Új mértékre vett különb verseknek három könyvei, melyeket szerzett esztergom megyebeli pap, erdélyi baróthi Szabó Dávid, mostan a kassai főiskolában az ékesen szóllásnak királyi professora.”

Az „uj mérték” nagyonis régi, a rómaiaké. Annak ellenére, hogy már a 16. században és későbben is akadnak elvétve stílusforma szerinti kísérletek, az elsőség mégis Szabó Dávidé, s ehhez a maga választotta irányhoz egész hosszú életén keresztül hű marad. Röviden, nyomatékosan szól, elhagyva minden feleslegest. Eltér a megszokottól, hogy ily módon újítsa a nyelvet. Megbontja a szórendet, elavult, vagy saját maga alkotta új szavakat használ.

Versei többségükben alkalmi köszöntők, elöljáróinak magasztalása, levelek pap barátaihoz. Versei szófűzése, szórendje szokatlan; a névelőt általában mellőzi, az igekötőket rendhagyóan alkalmazza. Például: „Bün minden kárát mondani tudja ki meg?”, vagy „Zápor után le felénk nap mosolyogva tekint.” Látszólagos hibái mellett kétségtelen érdeme, hogy hozzájárult a költői nyelv megújulásához. Arany János így ír munkásságáról: „Márpedig mi legkevésbé sem habozunk az ő működését általában reformnak jellemezni. Nem az idegen versalakok behozását értjük, hanem az új alakokkal mintegy természetesen megtömörült költői nyelvet.”

Szabó Dávid 1786-ban „Verskoszoru” címen újra kiadatta néhány új verssel megtoldott , némileg „egyengetett” költeményeit. Később költői ízlése egyre inkább tisztult és 1802-ben kiadott harmadik, „Megjobbított s bővített költeményes munkák” című művében stílusa, szófűzése könnyedebbé vált. Azonos célra törekedett – Szabó Dávidtól teljesen függetlenül – Rajnis József, az ugyancsak jezsuita rendi győri tanár is. Hallván erről, Szabó Dávid fel is szólította a közös fellépésre. Ez ugyan nem valósult meg, de a magyar hangmértékről folytatott irodalmi vitáik mindenképpen hasznosak voltak.

1787-ben Szabó Batsányival és Kazinczyval együtt megalakította a Kassai társaságot, amely bár hamarosan felbomlott, mégis hatott Kazinczy későbbi tevékenységére. Szabó Dávid „Kisded szótár”-a (1784), amelyben a szavakat hexameterben sorolja fel, a helyesírásról és nyelvtanról 1800-ban kiadott tanulmánya, az „Orthográfiai és grammatikai észrevételek” ékesen bizonyítják, hogy kortársai közül senki sem hozta olyan mértékben felszínre a magyar nyelv rejtett kincseit, mint éppen ő.

Nyugalomba vonulása után a Komárom melletti Virtre költözött egykori tanítványa, Pyber Benedek házába. Élete végéig (1819) nem hagyta abba irodalmi tevékenységét. Ovidiust, Miltont fordított; ez utóbbit is latin nyelvről, mivel angolul nem tudott.

Életrajza először a kassai főgimnázium (1887-1888. évi értesítőjében jelent meg.

Szerző: Balás Gábor – A Székelyek nyomában (297299. oldal) Panoráma, 1984 ISBN 963 243 253 3 ISSN 0133-7327

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s