A fagyvilág orvos vándora

Közzétette:

 

 

Az osztrák-magyar északi-sarki expedíció a XIX. századi földrajzi felfedezőutazások egyik legnagyszerűbb teljesítménye volt, egy magyar orvos, Kepes Gyula érdemeivel.

A felfedezések történetében az egyik legkockázatosabb feladat az Északi-sarkvidék feltárása volt. A költséges expedíciók pénzügyi hátterét igen nehéz volt megteremteni. Ezért elsősorban a nagyhatalmak fiai voltak esélyesek jelentősebb eredményekre. Az Északi-sarkvidék feltárásában August Peterman biztatására az Osztrák-Magyar Monarchia szakemberei is részt vállaltak. Johann Wilczek gróf(1837-1922), a Bécsi Földrajzi Társaság elnöke megnyerte e célra az osztrák kormányzat támogatását és a saját vagyonából tekintélyes summát, negyvenezer forintot ajánlott fel a vállalkozás céljaira. Magyar részről gróf Zichy Ödön hozzájárulása segítette az expedíciót.

A nagy jelentőségű utazás egyetlen magyar résztvevője Kepes Gyula volt, aki hajóorvosként kísérhette el az expedíciót.

Kepes_Gyula1_250xKepes Gyula 1847-ben látta meg a napvilágot a Tiszaháton, Váriban. Édesapja jómódú földbirtokosként Ungváron és Budapesten taníttatta tehetséges gyermekét. Az ifjú Kepes Gyula a bécsi egyetem orvosi karán szerzett diplomát 1870-ben. Ezt követően a bécsi Rudolf Kórházban Drasche és Weinle professzorok mellett dolgozott. Drasche javasolta az éppen akkor szerveződő osztrák-magyar északi-sarki expedíció orvosának a kitűnő szakmai felkészültségű, jó pszichikai és fizikai adottságokkal rendelkező fiatalembert.

Az 1867-es kiegyezés után az Osztrák-Magyar Monarchia a felfedezőutazások terén is kivette a részét a világ tudományos megismeréséből. A régóta megoldatlan probléma, Európából az Északkeleti- átjáró keresése, valamint Ázsia északi partvidékének részletes feltárása és térképezése sürgető feladat volt. A kijelölt vezetők, Julius Payer osztrák főhadnagy és Karl Weyprecht tengerésztiszt 1871 nyarán az Isbjörn nevű vitorláshajón bebarangolták a Spitzbergák és a Novaja Zemlja közötti tengereket, s kedvező jégviszonyok reményében szervezték meg a következő esztendőben a nagy vállalkozást. Bremerhavenben harminctonnás, speciális falakkal ellátott kutatóhajót építettek, amelyet vitorlázattal és száz lőerős gőzgéppel láttak el. A hajót Wilhelm Tegetthoff osztrák tengernagyról nevezték el.

 

admiral_tegetthoff_350xA Tegetthoff kutatóhajó

 

 

Az expedíció legfőbb célkitűzése tehát az volt, hogy a Novaja Zemlja megkerülésével, a Jeges-tengeren át megkísérlik az eljutást a Bering-szoroshoz, s így felderítik az Atlanti-óceánból a Csendes-óceánba vezető Északkeleti átjárót. A hajó 1872. június 13-án futott ki Bremerhavenből. A 24 főnyi legénység többsége dalmát tengerész volt. Az expedíció orvosaként Kepes Gyula gondoskodott a a legénység fizikai felkészítéséről, s ő állította össze az expedíció élelmiszerkészletét. A tengerészekre leselkedő legnagyobb veszély a vitaminszegény táplálkozásból fakadó skorbut volt, amelynek elkerülésére Kepes Gyula tanácsára jelentős mennyiségű tokaji aszút és citromlevet vittek magukkal. A gondos magyar orvos a norvégiai  egy Tromsøben ott honos szederfaj tartósított gyümölcséből jelentős készleteket vásárolt. Ez az előrelátás később életmentőnek bizonyult. A skorbutot a tengerészek nem kapták meg, és a sok megpróbáltatás Johann_Orasch_Temetés_1875-2ellenére egyetlen embert vesztettek a sarki telelés közben. Otto Kirsch hajógépész tüdőbajban halt meg.

Tromsøben csatlakozott hozzájuk Olaf Carlsen norvég kapitány, a sarki hajózásban sok tapasztalatot szerzett szigonymester és jégszakértő. Szállási Árpád találóan jegyezte meg: „E viking utód nélkül aligha boldogultak volna a levantei vizekhez szokott matrózok.

A Tegetthoff a jég fogságábanA Tegetthoff a jég fogságában

Az expedíció egy gigantikus jégtábla foglyaként tehetetlenül sodródott észak felé. A jégbe fagyott hajó kiszámíthatatlanul hánykolódott a jégtáblák között, olykor hetekig keringve majdnem ugyanazon a helyen, néha sebesebb iramban haladva valamilyen ismeretlen cél felé. Egyre messzebb kerültek az ázsiai kontinenstől. A -20 °C-os hidegben, meg-megújuló szélrohamok közepette a rohamosan fogyó Johann_Orasch_Jegesmedve-vadászat_1875-2_350xélelmiszerkészletet fókák elejtésével próbálták kiegészíteni. Néha egy-egy jegesmedvét is zsákmányul ejtettek. A több mint száz napon át tartó sarki sötétségben a kajütök hőmérséklete is fagypont alá hűlt, s minden pillanatban tartani lehetett attól, hogy a Tegetthoff bordázatát összeroppantja a jég.

A hajóroncs maradványai közt talán konzerválta a jég a gyűjteményét

A könyörtelen jégbörtönből való szabadulás reménye néha felcsillant, de aztán hirtelen szertefoszlott. A közelgő sarki telelés ezernyi veszélye, a külvilágtól való teljes elzártság, az állandóan meg-megújuló zord szélvészek mindannyiuk lelki erejét próbára tették.

ferenc_jozsef_fold_2_350xA Ferenc József-föld (angolul: Franz Josef Land) a Jeges-tengeren, é. sz. 80° 34′, k. h. 50° 47′ fekszik, 191 szigetből áll, melyek összterülete 16 134 km2.

 

A következő esztendő nyarán az óriási jégtáblába belefagyott parányi hajó megállíthatatlanul sodródott észak felé. 1873. augusztus 30-án azonban rendkívüli esemény történt: a sodródó expedíció addig ismeretlen szigetekre bukkant. A később Ferenc József-föld néven térképre rajzolt ismeretlen szigetvilág felfedezését Julius Payer így örökítette meg: „Dél volt, mi a fedélzet korlátjára támaszkodva bámultuk a szállongó ködöt, amint olykor keresztül tör rajta a napsugár, mikor távol, északnyugaton egy ellibbenő függöny mögül hirtelen durva sziklák láncolata tűnt elő. Néhány perc és egy ragyogó alpi táj képe bontakozik ki. A bámulat első pillanataiban lenyűgözve és teljes hitetlenséggel állunk helyünkön, aztán elragad bennünket nagy szerencsénk megfogható valósága, diadalunk viharos kiáltásban tör ki: Föld! Végre Föld! Nem volt beteg többé hajónk: a felfedezés híre egy szempillantás alatt szétfutott. Mindenki a fedélzetre sietett, hogy saját szemével győződjék meg expedíciónk elvitathatatlan sikeréről.

Mire az újabb tél megkezdődött a jégtáblába fagyott hajó szerencsére megrekedt az újonnan lelt partok mentén, s így legalább nyugodt telelésre rendezkedhettek be a szigetvilág egyik kis tagján, az expedíció bőkezű patrónusáról elnevezett Wilczek-szigeten.

A Ferenc József-föld felfedezése

A Ferenc József-föld felfedezése
 

A második tél bizonyossá tette, hogy a Tegetthoff hajó kiszabadulására már nincs remény. 1874. február 23-án tartott tiszti gyűlésen elhatározták, hogy elhagyják a hajót, s szánokra helyezett csónakjaikkal a jégen és havon át megpróbálják elérni az ázsiai szárazföldet.

 

Az orosz halászok meglepetten, de szeretettel fogadták a megmenekült expedíció tagjait

Payer néhány társával bejárta a szigetcsoportot, és elsőként térképezte fel a gleccserek borította kopár sziklavilágot. Eljutottak a Ferenc József-föld legészakibb pontjáig, a Fligely-fokig. Május 20-án örökre búcsút mondtak a Tegetthoffnak és elindultak Dél felé. A jégmező repedésein és torlaszain átkelve keserves vándorlással jutottak el a nyílt vízhez, ahonnan csónakjaikkal érték el Novaja Zemlja partjait. Az út a magukkal vitt hat újfunlandi és két eszkimó kutyának, valamint a tapasztalt Olaf Carlsennek köszönhetően teljesen sikeresen végződött.

Kepes Gyula lelkierőt öntött a nehezen mozgó társaság tagjaiba, akik hol a vastag hóban bukdácsoltak, hol a beszakadt jég gödreiben vergődtek. 1874. augusztus 23-án elfogyott az élelmük. A vándorlás a jégmezőkön már-már utolsó erejüket is felemésztette, amikor két, Argangelszkből érkezett halászhajóra bukkantak. Az orosz halászok meglepetten, de nagy szeretettel fogadták a halál torkából megmenekült expedíció tagjait. Fjodor Borogyin kapitány nem várt központi utasításra, a saját elhatározásából hajójára vette a kimerült sarkkutatókat, s megmentette az életüket.

Kilencnapi zivataros vitorlázást követően jutottak a civilizációt jelentő Norvégiába. Vardøban szálltak ismét partra, ahonnan bérelt hajón tértek vissza Németországba, majd szárazföldi úton Ausztriába.

Kepes Gyula előrelátása, az élelmiszerkészletek gondos összeállítása kulcsszerepet játszott a szinte hihetetlen túlélésben. Az élelmezésre oly célszerűen készültek fel, hogy a készletek végig kitartottak, s megfelelően biztosították a kutatók erőnlétét. Nagy mennyiségű tartósított zöldségfélét, kakaót, rizst, szárított tésztaneműt vittek magukkal. Kepes Gyula még arra is figyelt, hogy az olaszok a makarónit szeretik, míg a németek a nudlit kedvelik.

Néhány magyar név is a térképre került, így a Zichy-föld és a Budapest-fok

Az orvosi feladatok ellátása mellett botanikai és zoológiai gyűjtéseket is végzett, de a gyűjteményt kénytelen volt otthagyni a Tegetthoff fedélzetén. A hajóroncs maradványai között talán konzerválta a jég ezt az értékes anyagot.

Hazatérését követően honvéd Kepes Gyula törzsorvosi kinevezést kapott, majd 1904-ben megbízták a Honvédelmi Minisztérium V. hadosztályának vezetésével. 1924-ben hunyt el.

Az osztrák-magyar északi-sarki expedíció a XIX. századi földrajzi felfedezőutazások egyik legnagyszerűbb teljesítménye volt. A jelenleg Oroszországhoz tartozó, 18940 négyzetkilométer kiterjedésű lakatlan szigetcsoport mai is Ferenc József nevét viseli. A birtokbavételt jelképező zászlót már régen szétszaggatták a vad orkánok, de a térképeken nem változott meg a felfedezett föld neve, s néhány magyar név is a földabroszra került, így a Zichy-föld és a Budapest-fok, emlékeztetve arra az országra, ahonnan Kepes Gyula elindult a kietlen fagyvilág felé.

Szép tervekkel, merész reményekkel hagytuk el július 14-én, 1872-ben az éjféli nap gyönyörű ragyogása mellett a tromsø i kikötőt. … bizton reméltük, hogy Cseljuszkin-fokig előhatolunk – ami már magában véve is ritka eredmény lett volna… Cap Cseljuszkin elérése volt folyton gondolatunk, de a sors könyvében másképp volt megírva. Körülbelül éjfél lehetett, midőn a hajó sűrűn fekvő jégzaj közé jutott, amely eleintén némiképpen még szét vala oszolva, hanem negyedóráról negyedórára hajónk közelében sűrűbb és sűrűbb lőn, oly annyira, hogy két óra múlva a hajó tökéletesen be volt kerítve, és mozdulatlanul feküdt. Mi minden bú és gond nélkül mentünk, az éji nyugalomra, azt hivén, hogy amint a jég bekerített, úgy ismét szét fog oszlani. De a Tegetthoff azon perc óta rabja és martaléka lőn a hatalmas jégnek, elveszté akaratát.”

(Kepes Gyula visszaemlékezése)

 

Forrás: Magyarok a Föld körül (2731. oldal) Kossuth Kiadó 2014 ISSN 2064- 8790

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s