Közzétette:
Az óévtől való búcsúzást az ó- és újvilág sok népe lármázással, zajkeltéssel ejti meg. A zajkeltés oka sokféle lehet, pl. a gonosz, a régi kiűzése, eltávolítása, vagy más mágikus ok, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. Az óévtől való búcsúzásnak lármás szokása még hazánk fővárosában is él a mai napig. Hazánk egyes területei a szilveszteri lármázást a törökökkel hozzák kapcsolatba.
Hajdúszoboszlón pl. azt mesélik, hogy ez az évbezáró szokás a török háborúk idejére megy vissza. A férfiak hadbavonultak, és az asszonyok és gyermekek által lakott Hajdúszoboszló felé a török éppen az év utolsó napján közeledett. Az asszonyok akkor meghúzták a harangot, összeverték a tepsiket, és az így keletkezett zajjal félrevezették, megrémítették a törököket. Ezért azóta is, minden év utolsó estéjén hasonló zajkeltéssel búcsúznak az évtől.
„Szoboszlón a gyerekek, suhancok és legények pergőkkel, kolompokkal, csengőkkel, dudákkal, ostorokkal s mindenféle más eszközökkel felszerelve összegyűltek a piacon s itt, valamint az utcákon járkálva rettenetes zajt csaptak. Közben lövöldöztek is. Ezekhez járult még a torony, az ablakok kivilágítása, csillagszórók, világító rakéták lövöldözése.
A szájhagyomány szerint a szokás a törökvilág eseményével függ össze. Nevezetesen 1660. december 31-én török martalócok támadták meg a várost. A szoboszlói hajdúk nemcsak visszaverték a támadást, hanem még űzőbe is vették a rablókat. Közben beesteledett s sűrű köd ereszkedett. Az otthonmaradtak féltek, hogy a vitézek a sötétben nem találnak haza, ezért csaptak nagy lármát, harangoztak, kivilágították a tornyot s az ablakokat. Más változat szerint a török támadás elől a város határában levő nádasban elbújtatott asszonyok és gyerekek sikoltozása és kongatása azt a hitet keltette a támadókban, hogy a Szoboszlót védők nagyon sokan vannak s a megrémült törököket a várost védelmező néhány vitéz visszaverte, sőt elkergette Kaba felé. Hogy aztán ezek visszataláljanak, ezért a toronyba lámpát tettek. A szokás a kántálással együtt ma is megvan.”
Dömötör Tekla: A népszokások költészete
Reviczky Gyula – Télen
Hópelyhek szállnak, szálldogálnak,
Megint egy évet sírba zárnak.
Lágy szemfedője hólepel,
Bent lobogó láng fénye mellett
Talán a szép nyárról csevegnek,
Kiket fagy, hó nem érdekel.
Ha zúg a szél, havat söpörve,
Megtérnek csöndes házi körbe,
Feledni szélvészt, zúzmarát.
Ha künn a vihar egyre jobban
Tombol, megfér egy kis sarokban
Az ellenség s a jóbarát.
Óh, mindig igy van e világba’!
Kiket baj ér vagy sors csapása,
Együtt busúlnak rendesen.
Boldog, kinek van púha fészke,
Ki, ha bu gond szállott fejére,
Egy kis sarokba’ megpihen.
Tompa Mihály: Az esztendő végén
Mint habja a sebes folyónak
Sietve zúg alá,
És nincs erő, mely a lezajlót
Visszafordítaná:
Nap nap után elment, betöltve
A megszabott határt,
S mi érezzük, hogy életünkből
Egy év megint lejárt.
És oh mily év volt ez! hozott ránk
Bút, gondot és sanyart…
Fejünkre gyászt tőn és szemünkből
Kínos könyűt facsart;
Mély csügedésbe ejtve gyakran
S hálót vetett elénk…
Ah, csuda volt, hogy el nem estünk
S meg nem emészteténk!
És mely nekünk vajmi kevés jót,
De sok gonoszt adott:
Rideg szóban említsük-é a
Lefolyt órát, napot?
Az évre hangos, terhes átkot
Kiáltva szertelen:
Emléke is legyen szivünkből
El-kitörőlve…? Nem!
Kényeztet a jó sors; – kevéllyé
Tesz, bűn- s bukásba ránt;
A bajt, nyomort ösmérje keblünk
Gondos kertész gyanánt!
Ennek keze gyomlál ki onnan
Nagy-sok mérges gyomot,
Mely annyi szép erény-virágot
Növésben elnyomott.
Az Úr bölcs, jó, ő adja nékünk
Az édest, keserűt;
Amazt fogadd hálaadással,
Ezt gyáván ne kerűld!
Ő hordja e roppant világnak
Örök nagy gondjait…
Öröm- s búban, élet- s halálban
Kössön hozzá a hit!
Hangozzanak fennen szivedben
Az erkölcs szavai,
Légy, a magas célt nézve, ember,
Keresztyén s hazafi!
Áldozz, hogy a szent láng ezer szív
Fagyát olvassza fel,
Tudj hatni, tűrni és szeretni,
Meghalni is, ha kell!
Igy semmi nem szülhet sziveden
Aggályt, réműletet,
Lábad oroszlányokra, s áspis-
Kigyókra vetheted!
Jöhet jó s rosz év; – bú, baj árja,
Amely feléd rohan:
Megállhatsz minden rázkodásban
Nyugton és boldogan!
