Közzétette:
181 évvel ezelőtt született Lotz Károly festőművész.
Lotz Károly festő (1883–1904)
„Német volt az apja, de magyar anya hozta a világra.
A hessen-homburgi nagyherceg eljön Magyarországba vadászni. Kíséretének egyik előkelő főhivatalnoka beleszeret egy magyar leányba, s elviszi magával nejeként messze Hessen-Homburgba. A magyar leányból előkelő, nagyrangú német asszony lesz, de sem a magas rang, sem a boldogság hazáját nem feledteti vele.
Ez a nagyrangú német hivatalnok Lotz Vilmos. A magyar leány, ki neje lett, Höfflich Antónia, boldog házas életük alatt hét gyermeket hozott a világra. A legkisebbel, 1834-ben ajándékozott meg bennünket. Ez a legkisebb gyermeke Lotz Károly.
A kis Károly alig volt 4 éves, amikor apja, Lotz Vilmos meghalt. Az özvegy asszonyban a magyar leány szíve szólalt meg akkor, s miután már nem kötötték oda sem a boldogság, sem a kötelesség, nem tartóztatta ott többé sem a nagy tisztelet, amellyel körül volt véve, sem a nagyhercegi kegy szíve visszahozta őt az anyaföldre, haza jött és haza hozta mind a hét gyermekét, köztük a kis Károlyt, egy nagy lelket, a legnagyobb szabású művészi talentumot adva vele ami hazánknak.
Lotz Károly tehát német földön jött a világra. Német apától, de magyar anyától született, épp úgy, mint Lenau, aki ezért élete végéig ŤMutterlandť-jának nevezte Magyarországot.
Meg is énekelte hazánkat, lelkes, meleg hangon sok szépet dalolt mirólunk, de nem nekünk; Lotz Károly azonban nekünk – – csak nekünk – festett.
A mienk lett, a mienk volt egészen.
Teljesen az anyaföld gyermeke lett, teljesebben, mint bármely más magyar művész.
Itt küzdött, itt fejlődött ki közöttünk.
Hatalmasan szárnyaló tehetsége itt emelkedett magasra. A mienk minden alkotása, kezének minden vonása. Küzdelme minket érdekel, szárnyalása a mi dicsőségünk, elmúlása a mi gyászunk.”
Feszty Árpád
Lotz Károly (Homburg, 1833. december 16. – Budapest, 1904. október 13.) magyar festőművész, a XIX. századi akadémikus magyar falfestészet jelentős képviselője.
Élete:
Német apa és magyar anya fiaként nyolcadik gyermekként született. A szabadságharc eseményeit (1848) rögzíti helyszín, esemény tekintetében pontos akvarelleken. 1852-ben Bécsben kezdte festészeti tanulmányait.
1857-ben segédkezett a bécsi görög-keleti templom falképeinél. Az 1860-as évek elejétől Magyarországon fest, az évtized közepétől ismertté válik. 1868-ban jelenik meg az “Arany Album”, melyben Arany János verseinek illusztrációiként Lotz Károly és Than Mór fényképezett rajzai szerepelnek.
1881-ben Hunyadi János halála című festményével Ipolyi Arnold püspök díját nyeri el. 1885-től a Mintarajz-tanoda, majd a nők számára létesült Festészeti Tanoda tanára. 1896-ban a Szent István-rend kiskeresztjével tüntetik ki Munkácsy Mihállyal és Benczúr Gyulával együtt.
Több utat tesz Németországban, egy ideig Salzburgban tartózkodik. Halálakor Berzeviczy Albert kultuszminiszter a “nemzet halottjának” nyilvánítja. Október 15-én a Műcsarnokban ravatalozzák fel.
Műveiről:
A Magyar Nemzeti Múzeum, a Vigadó, a Magyar Tudományos Akadémia, az Magyar Állami Operaház, a Szent István Bazilika és a Parlament falfestményeit alkotta meg. Monumentális történelmi és mitológiai tárgyú képek fűződnek nevéhez. “Se szeri, se száma fal-, olaj-, vízfestményeinek, tanulmányrajzainak” – olvassuk Ybl Ervin monográfiájában.
Falfestmény (1887-91) Freskó (Díszterem, MTA, Budapest)
Szent István Bazilika kupolája mozaikokkal (1904-05)
Legjelentékenyebb munkája 1884-ből az Operaház Olympus-freskója. Allegorikus alakokat fest a Pécsi székesegyház számára, majd hasonló stílusban a Magyar Tudományos Akadémia secco-tempera faliképeit alkotja meg. 1894-95-ben a Kúria és az Országház mennyezetképei megalkotásával Hauszmann Alajos javaslatára Lotz Károlyt bízzák meg. Magyarország apoteózisa c. faliképének centrumában az allegorikus Hungária palástos alakja áll. Ennek párja a Törvényhozás apoteózisa.
Faliképei mellett a maga korában kevésbé értékelték aktfestészetét, mely talán időtállóbb, mint “főművei”. Mitológiai tárgyú aktképeinek (Bacchánsnők, Psyché, Fürdés után, stb.) állandó modellje rajongott nevelt lánya, Kornélia volt. Falfestészete már saját korában másodlagos, “akadémikus neoreneszánsz” művészetnek bizonyult. “Lotz festői képzelete az Olympus fényétől ittasodott meg. A görög-római istenek, hősök, démonok és allegorikus alakok népesítik be képeit. (…) Pollák neoklasszicizmusa és Ybl Miklós neoreneszánsza volt az igazi háttere Lotz Károly rokonszellemű falfestményeinek” – olvassuk a mai napig egyetlen, életművének szentelt monográfiában.
Ámor és Psyche (1902) (Olaj, vászon, 142×112 cm; magántulajdonban)
Fürdő után (1880) (Olaj, vászon, 128×97 cm; MNG)
Ménes a zivatarban (1862) (Olaj, vászon, 126,5×191,5 cm; MNG)
Vágtató betyár (Olaj, vászon, 58×92 cm; MNG)
Értékelése:
Korának egyik legfoglalkoztatottabb freskófestője. Az alak- és aktábrázolásban, a portréfestésben, a tájkép- és állatábrázolásban egyaránt megcsillogtatta tehetségét, készségét, képzelőerejét és mesterségbeli tudását. Merített az ókori mitológiából, a bibliából, s ihlette a magyar paraszti táj, melyet plein air stílusban ábrázolt. A barbizoni iskola utódja és a nagybányai iskola elődje volt e téren.
Lighthouse 