Közzétette: 181 évvel ezelőtt megszületett Alekszandr Porfirjevics Borogyin orosz tudós és zeneszerző
Alekszandr Porfirjevics Borogyin (Szentpétervár, 1833. november 12. – Szentpétervár, 1887. február 27.), orosz zeneszerző, kémikus, az Orosz ötök tagja.
Alekszandr Porfirjevics Borogyin
(1833-1887)
Orosz nemzeti romantikus. Zeneszerző, orvos és vegyész egy személyben.
Az alábbiakban anekdotákat, rövid történeteket olvashatnak a zeneszerzőről.
Egyszer egy magas rangú tiszt kocsisát hozták be a kórházba, és Borogyinnak kellett kivennie a csontot, amelytől az illető fulladozott. Műtét közben a régi, rozsdás szerszám eltört, és egy darabja bent maradt a kocsis torkában. Az ifjú sebész megőrizte lélekjelenlétét, és néhány eredménytelen próbálkozás után mind a fémdarabot, mind a csontot eltávolította. Borogyin így számolt be a történet végéről:
– A kocsis térdre borult előttem, de kis híján én is így tettem. Elgondolni is rossz, mi lett volna, ha a törött csipeszdarab beszorul a torkába. Biztos hadbíróság elé állítanak, és Szibériában végzem.
1874 májusában Borogyin, Kjui, Muszorgszkij és Rimszkij-Korszakov meghívta Turgenyevet, hogy hallgassa meg zenéjüket. Először Rubinstein játszott, Beethovent, Chopint és Schumannt, és el is ment, mielőtt még az orosz zene felcsendült volna. Már épp kezdeni akartak, amikor Turgenyevnek iszonyatos ízületi fájdalmai támadtak. Borogyin volt az egyetlen orvos a háznál, és miután megvizsgálta, úgy döntött, sűrgősen haza kell vinni. A nagy író így sohasem hallotta az új orosz zenét.
Mikor elmondtam Lisztnek, hogy én vasárnapi zeneszerző vagyok, ő szokott szellemességével ezt válaszolta:
– De a vasárnap mindig ünnep, és önnek joga van misét celebrálni.
Borogyin levele feleségének
Tea után a háziasszonyunk a szalonban álló zongorához vezetett minket, és odaadta Lisztnek az egyik rapszódiáját, hogy mutassa meg, hogyan kell ezt meg azt a részt játszani.
Női cselekvés volt, ártatlan kis ügyeskedés. Liszt derült rajta.
– Szóval azt akarja, hogy játsszam el. Rendben, de először Borogyin úr szimfóniáját szeretném eljátszani, a szerzővel – mondta. Aztán hozzám fordult: – Az alsó vagy a felső szólamot választja?
Mindkettő elől elzárkóztam.
Végül rábeszélésemre a bárónő [Olga von Meyendorff] ült a zongorához, de csak az Andante előadására vállalkozott. Liszt játszotta az alsó szólamot. Milyen érdekes volt számomra ez az előadás, amelynek én voltam az egyetlen hallgatója!
Liszt azonban nem érte be ennyivel.
– A bárónő roppant kedves, de én önnel szeretnék játszani. Kizárt, hogy ne tudná eljátszani a saját szimfóniáját. Olyan tökéletes a zongoraátirat, hogy el sem hiszem. Üljön ide! – mondta, és minden további nélkül kézen fogott és a jobbjára ültetett.
– Játsszon! – mondta a bárónő -, különben Liszt neheztelni fog önre. Ismerem őt.
Az előttem nyitva álló Andantét kezdtem volna én is, de Liszt odébb lapozott, és előbb a Finálé, aztán a Scherzo, végül az első tétel került sorra. Az egész szimfóniát eljátszottuk, az ismétléseket is. Liszt nem hagyott szünetet. Minden tétel végén azt mondta:
– Menjünk tovább!
Ha melléütöttem, vagy kihagytam valamit, így szólt:
– Miért nem így csinálta, ez annyival jobb.
Amikor befejeztük, újra eljátszott néhány részletet, és lelkendezett az újszerűségükön, az ötletek eredetiségén. A legszigorúbb vizsgálatnak vetette alá a szimfóniámat, és az Andantét tökéletes remekműnek találta.
– Ami a formát illeti, kicsit sem elnagyolt – mondta. – Minden a helyén van.
Borogyin
Borogyin halála előtti napon veje és kollégája, A. P. Gyanin a laboratóriumban ült, és hallotta, hogy a lakásban Borogyin egészen új szellemű zenét játszik. A zeneszerző könnyes szemmel lépett a laborba.
– Hát, Szasenyka – mondta, tudom, hogy írtam egy-két használható dolgot. De ez a finálé! Ez aztán darab!
Sajnos, egyetlen hangot sem tudott belőle lejegyezni.
1887 farsangjának utolsó napján meghívta magához a barátait egy esti összejövetelre. Szokott vendégszeretetével buzgólkodott körülöttük. Olyan jó hangulatban volt, hogy önként csatlakozott a táncolókhoz. Még a zongorához is odaült, és énekelve részleteket adott elő 3. szimfóniájából. Aztán, miközben élénk beszélgetésbe kezdett, hirtelen elsápadt, megtántorodott, és mielőtt bárki elkaphatta volna, hanyatt vágódott. Gyorsan köré gyűltek, felemelték – de már halott volt.
Lighthouse 