Portrék, ravatalképek

Közzétette:

 

 

A XVI-XVII. században az igényes figurális síremlékek alakjait nem csupán társadalmi rangjuk attribútumaival jellemezték, hanem az elhunyt reprezentatív megjelenítéséhez arcvonásainak hű felidézése is hozzátartozott. Thúrzó Szaniszló és Thúrzó Kristóf lőcsei sírkövén, ha a figurák típusa mégannyira különbözik is egymástól, portrészerűségük azonos. Az arcképek individualizálása részben az előkép kvalitásától, részben a kőfaragó tehetségétől függött. Oláh Miklós nagyszombati síremlékén az elhunyt dombormű-képmása jól összevethető a róla még életében készült metszetarcképekkel, olykor azonban be kell érnünk a meggyőző szoborportréval, mint Serédy György pompás bártfai síremlékén. Volt egy különös festészeti műfaj, képtípus, amely szinte átmenetet képezett a síremlék és a par excellence portréművészet között. Ez a ravatalkép. Nem sok maradt ránk a XVII. századból, többnyire főrangúak, ritkábban polgárok – mint például Lackner Kristóf soproni polgármester – képei. Igencsak szokatlan térábrázolásukat jól példázza Illésházy Gáspár ravatalképe: a keleti szőnyeg, amelyen a halott kiterítve fekszik, felülnézetben, a gyertyatartó-pár viszont oldalról látszik, a figura pedig egy harmadik nézőpontból ötlik a néző szemébe.

lackner

Lackner Kristóf ravatalképe, 1631, Soproni Evangélikus Gyűjtemények
illésházy
Illésházy Gáspár ravatalképe, 1648, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum

 

A képek funkciója többféle lehetett; a Vezekénynél elesett Esterházy László és fivérei fölkerültek közös nagyszombati castrun dolorisukra (díszes ravatalépítményükre), és valószínűleg a Batthányak németújvári temetésein is hasonló szerepet játszottak a fennmaradt ravatalképek. Az elhunytak vonásait portrészerűen őrizték ezek a festmények; speciális arcképeknek is tekinthetők, a halottra vetett utolsó, kimerevített pillantásnak. Ugyanazok a festők alkották az élők arcképeit is, amelyekből a XVII. században egyre több készült. Az arckép lassan formálódott önálló festészeti műfajjá nálunk; a XVI. századból párat ismerünk csak, a legigényesebb közülük Krusics János magyar királyi főudvarmester egész alakos képe. A XVII. században már egész sorozatokat őriztek a családi rezidenciákban, köztük olykor az ősök fiktív arcképeit is. A legszebb magyar portrék közé tartozik Csáky Istvánné Forgács Éva egész alakos képmása.

csákynéCsáky Istvánné Forgách Éva portréja, 1638, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

A reprezentatív arcképek egész eszköztára ott található rajta: a háttér félrevont függönye, a letakart asztal, az alak háromnegyed profilú beállítása, pompás ruházata. A képet valószínűleg Cornelis Sustermans festette, aki 1623-tól a bécsi udvarban működött.

 

Írta: Mikó Árpád
Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (133-136. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711
A Kiadó engedélyével

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s