Magányos utakon: Mednyánszky, Csontváry és Gulácsy

Közzétette:

 

 

mednyanszky_laszlo-lapaly_(lapalyos_taj
Mednyánszky László: Tájkép (Lapályos táj) 1910-es évek, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria

A kora XX. század legizgalmasabb, az értelmezés számára is a legtöbb kihívást jelentő életműveit olyan alkotók teremtették meg, akiknek munkássága meglehetősen társtalanul áll a festészet történetében. Csontváry és Mednyánszky kortársak, egy év eltéréssel ugyanazon éveket élték végig. Gulácsy mintegy harminc évvel fiatalabb náluk, de életműve közel ugyanakkor zárult le, mint az övék. Közös mindhármukban egy erős, festői univerzumteremtő igény, azon utak keresése, melyek alapján egész világszemléletük maradéktalanul festői minőséggé írható át. Mednyánszky és Csontváry festészetében még kimutatható az akadémiai tradíció jelenléte, Gulácsy művészetére a századvégi szimbolizmus érzékeny dekadenciája nyomta rá a bélyegét. Báró Mednyánszky László sajátos sorozatba rendezhető tájképein hasonló nézőpontból láttatott motívumok – mint például folyókanyarulat, a tátrai, alpesi csúcsok, vízesések, az erdei részletek – a különböző nap- és évszakoknak megfelelő fény- és színviszonyoktól függően más-más hangulati töltést hordoznak. Mednyánszky tudatosan kutatta a különböző érzetek (szín, hő, illat, hang) közötti közötti szinesztézis megfeleléseket, s mindezeket megpróbálta hozzárendelni az évszakok, napszakok meteorológiai sajátosságaihoz, sőt ezt a rendszert az emberi mozgásformák, mozdulatok, gesztusok típusaira is kiterjesztette. Az egység, amely ezt összefogta, a hangulat volt, amely Mednyánszky szerint „a mulandóság tudatos vagy tudattalan érzése”. Mednyánszky természet-hangulatait különös érzékenysége, lelki ébersége, más kultúrák felé is irányuló intellektuális és spirituális nyitottsága segített megérezni és megformálni. Az ő tájképfestészete, együtt a vele nagyon közös, osztrák hangulati impresszionizmussal a francia  impresszionizmus komoly alternatívája a késő, XIX. század festészetében. Legközelebbi hazai rokona a szintén felvidéki Olgyay Viktor, akinek legszebb alkotásai a skandináv misztikus tájképfestészettel állnak rokonságban.

Mednyánszky figurális képeinek témái csaknem kizárólag a csavargók, a szegények. Arcképeken és egy-két alakos kompozíciókon örökítette meg őket, de mind a pszichologizálás, mind a zsánerszerűség távol állt tőle. Mednyánszky arcképeinek modelljei a nézőre szegezik a tekintetüket, mégsem keresnek kontaktust vele. Nézésük mély és áthatolhatatlanul egyszerű, akárcsak a búsuló legény mindennél mélyebb bánata. Sötét tömeg és fénylő körvonalak -aligha lehet ennél szebben érzékeltetni test és lélek ellentétét és elválaszthatatlan összetartozását.

csontváry:baalbekCsontváry Kosztka Tivadar: Baalbek (1906) Budapest, Magyar Nemzeti Galéria

 

Csontvary: a nagytarpatakvölgyeCsontváry Kosztka Tivadar: A Nagy Tarpatak völgye a Tátrában (1904,5) Budapest, Magyar Nemzeti Galéria

 

festmeny_olgyay_viktor___erdei_tisztasOlgyay Viktor: Erdei tisztás (1932)

Csontváry Kosztka Tivadar nem a táj hangulatait, hanem a természetben megjelenő isteni energiát próbálta festészetében átélhetővé tenni. Mindehhez a „Nagy Motívum” tematikus keretére és a „napút” festészet módszertanára volt szüksége. Az általa megtalált Nagy Motívumokat (Taormina, Baalbek, a Nagy Tarpatak völgye) Csontváry az emberi és természeti alkotóerő legnagyobb műveinek tartotta, sőt, a baalbeki nagytemplom romjaiban még a hun-ősmagyar napkultusz egyik monumentális szentélyét is tisztelte. A Napnak ez a kultikus felfogása állt a Csontváry által elnevezett s újabban is sokféleképpen értelmezett „napút” festészetnek is a központjában. Az bizonyos, hogy Csontváry 1903 körül kezdett intenzívebben a Nagy Motívum keresésébe, ekkor talált rá a plein-air probléma lényegére, azaz a képességeire, hogy megfesse a Nap színeit, s ekkor jelent meg festészetében az a fajta totalitás, amelynek következtében képein a szivárvány valamennyi színét felvonultatja, rengeteg fokozatban, vagyis gyakorlatilag a teljes színskálával festi be képeit. Húsz-harminc négyzetméteres vásznai a művész profetikus elhivatottságának lenyűgöző emlékei.

gulácsy_dalGulácsy Lajos univerzuma nem a természet, hanem a múlt, s különösen a középkor és a rokokó itáliai világa.

gulacsy_lajos-a_pupos_venkisasszony_

 

Festményei, bár sokszor nagyon asszociatív irodalmi címeket viselnek, alapvetően hangulatok, finom sejtések, megérzések. Gulácsy alkotásait olyan erős érzelmi, hangulati telítettség jellemzi, hogy már korabeli kritikusai is leginkább zenei és költői hasonlatokkal írták le műveit. A Dal a rózsatőről az egyik legfontosabb alkotása. A quattrocento-t idéző profilnézet, az angol preraffaeliták kissé enervált és lefojtott érzékisége, a szecesszió kifinomult kalligráfiája, a szimbolizmus misztikus sejtelmessége révén többféle stíluseszmény ötvöződik a képen. Gulácsy érzékeny idegzete az első világháború kitörésekor súlyosan összeomlott s bár ideig-óráig javult az állapota, élete utolsó évtizedeit zárt elmeosztályon töltötte, akárcsak Csontváry.

Gulácsy Lajos: Dal a rózsatőről (1904) Magántulajdon
Gulácsy Lalos: Púpos vénkisasszony emlékeit meséli Herbertnek
(1910 körül)
Magántulajdon

Írta: Bellák Gábor

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (284-288. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

 A Kiadó engedélyével

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s