Közzétette:
69 évvel ezelőtt, New Yorkban meghalt Bartók Béla, világhírű magyar zeneszerző és népdalgyűjtő.
Bartók Béla
(1881-1945)
Lelkes magyar hazafi, aki kiterjedt népzenei kutatásokkal alapozta meg zenei nyelvét. A fasizmus térhódítása elleni tiltakozásul elhagyta Magyarországot. New Yorkban halt meg.
Az alábbiakban anekdotákat, rövid történeteket olvashatnak a zeneszerzőről.
A csodálatos mandarin ősbemutatója Kölnben volt 1926-ban, és óriási botrányt kavart. A közönség ordibált, bűzbombákat dobált, a zenét alig lehetett hallani. A polgármester, Konrad Adenauer a helyi opera magyar karmestere, Szenkár Jenő lemondását követelte. A zűrzavaros előadás után Bartók a karmester öltözőjébe ment.
– Jenő – mondta szelíden -, a harmincnegyedik oldalon a második klarinétnak mezzofortét írtam elő. Kevés. Kérlek, legyen forte.
Az egyik olyan eset, amikor Bartók valami fontosat árult el egy művéről, a kis New York-i bérlakásában történt nem sokkal azután, hogy befejezte a zenekari Concerto-t. Oldott hangulatban volt, a szokottnál sokkal közlékenyebb. A művéről beszélgettünk, kettesben.
– Tudod, kinek a zenéjéből idézek a [a mű negyedik részében] az Intermezzo interrotto-ban? – kérdezte tőlem.
Azt hittem, tudom, de tévedtem.
Bartók előbb megígértette velem, hogy amíg él, nem mondom el senkinek – amit én megtettem és meg is tartottam -, aztán elmondta, hogy egy kifacsart Sosztakovics-dallamot használt fel megszakító elemként* Ezzel a vallomással alighanem fölszakadt benne egy gát, mert utána megszabadult sok mindentől, ami már szemlátomást régóta nyomta a szívét.
Ez volt az egyetlen alkalom, hogy beszélt az érzéseiről, a csalódottságáról, amiért néhány zenemű – köztük Sosztakovics egyik-másik darabja – oly nagy és gyors elismerésben részesül, holott szerinte nem érdemli meg. Visszafogottan és önérzetesen fogalmazott, de nyilvánvaló volt, hogy fáj neki a műveit körülvevő érdektelenség. Az Inrmezzo Interrotóra visszatérve szomorkásan állapította meg:
– Hát, itt eresztettem ki a dühömet.
Doráti Antal (1906-1988), karmester
* Bartók Péter, a zeneszerző fia szerint az ötletet egy rádióadás adta, amelyet apja a Concerto komponálása idején hallgatott. A sugárzott mű Sosztakovics 7. szimfóniája volt; ez késztette Bartókot arra, hogy Sosztakovics egyik jellegzetességét eltúlozva mutassa be a szóban forgó de valójában Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjéből származó dallamtöredéket. (A ford.)
Amerikában honvágya volt, hiányzott neki a magyar vidék. Egyszer Manhattant járva így szólt:
– Lószagot érzek.
– Itt, a 66. utcában?! – lepődött meg a felesége.
– Úgy bizony – mondta Bartók, és körülnézett, majd átment az utca másik oldalára. A felesége és a barátja látta, hogy bemegy egy felírat nélküli épületbe. Követték, és kiderült, hogy egy lovasiskolába jutottak.
– Milyen jámbor, természetes illat! – mondta Bartók, amikor beszagolt az istállóba. – Alvó lovak.
A háború utáni Magyarország első nagy Bartók-ünnepségén Kodály Zoltánt a vérszomjas zsarnok, Rákosi Mátyás mellé ültették, az első sorba. Számos méltató beszéd hangzott el, és az egyik szónok kijelentette:
„Ha Bartók élne, kiemelkedő tagja lenne a Magyar Kommunista Pártnak”
Kodály azonnal szólásra emelkedett, és – feledve, hogy veszélybe sodorhatja magát – leszögezte:
– Drága barátom emlékére mondom, nincs párt a földön, amely magának követelhetné Bartók Bélát.
Lighthouse 